Bírálják a kritikusok a sekélyesre sikeredett vígjátékot
2007. január 15. (10. oldal)
Stefan Lázár
Kétszázötven kópiával rajtolt a német mozikban a zsidó származású rendező, Dani Levy már előzetesen fokozott érdeklődéstől és kételyektől kísért filmje, a Vezérem – a valóban legvalóságosabb valóság Adolf Hitlerről. Az alkotás a komédia eszközeivel szándékozik nevetségessé tenni és kipellengérezni a nemzetiszocialista Harmadik Birodalom Führerét. Már az Essenben lezajlott premiert elhagyó közönség arcára volt írva, hogy a vígjáték kísérlete komoly vitákat gerjeszt.
Erkölcsi alapon sokan vetik fel, vajon lehet-e vagy szabad-e nevetni a német történelem legsötétebb fejezetének démonikus ideológusán, a milliós áldozatokat követelő holokauszt vezérén, a barbár tömeggyilkos diktátoron. A választ a kulturális élet képviselői, a zsidó szervezetek és a hivatásos színikritikusok igyekeztek leghangosabban megadni. A többség úgy véli, a film Hitlernek és korának az átszellemesítését szolgálja, és érthetetlen, miért éppen zsidó rendező viszi a történelem meghamisítását a mozikba. Dieter Graumann, a német zsidók központi tanácsának alelnöke erre kontrázva rámutat, Hitlert nem lehet fura apókaként, esetlen bohócként beállítani. „Görcsöl a gyomrom, ha Hitlerből és a holokausztból vígjátékot csinálnak!” – fogalmaz. Rudolf Herzog – a Heil Hitler – a disznó halott című könyv kiadója – nagyobb megértést tanúsít a film iránt: „Éppen a nevetés védi meg az utódokat attól, hogy Hitlert démonizálják, titokzatos bűvöletként bemutatva távol tartsák a kritikus átvilágosítás lehetőségétől!”
A film 1944 decemberében játszódik. Nyilvánvaló, hogy Németország elvesztette a világháborút. Csak a vezér magával ragadó beszéde lenne alkalmas arra, hogy még egyszer mozgósítsa a lakosságot. Hitler azonban depressziós fázisban van, kedvetlen, illúziói szertefoszlottak, hangja megkopott. A kiutat a semmitől sem visszariadó propagandaminiszter, Joseph Goebbels kíméletlen megoldásban látja. Kihozatja az internálótáborból az egykor színészi álmokkal kokettáló Führer oktatóját, a zsidó Adolf (!) Grünbaumot, hogy állítsa talpra volt tanítványát. A mustársárga színű melegítőbe öltöztetett Hitler megkezdi az edzéseket, s egymást követik a ripacskodó jelenetek. A földre zuhan tanítója horogütését követően, a fürdőkádban csatahajómodellel játszadozik és végül ő süllyed el, majd a Grünbaum házaspár ágyában a férj meg a feleség között fekve keres emberi melegséget.
A viccek legnagyobb része lapos, ízetlen, és összességében Hitlernek szimpatikus látszatot ad, akinek mások a fején táncolhatnak, s valójában nincs könnyű sorsa. Mint a film egyik kritikusa megjegyzi: Dani Levy a naivitás és a dramaturgiai tehetetlenség boldogtalan keverékével bizonyítja szinte testileg érezhető bizonytalanságát.
