Forrás: MNO

2007. január 20. 10:05

Pintér Patrick

Nem lehet azt mondani, hogy ez a hét zaj nélkül telt volna el az európai labdarúgóporondon, legalábbis ami az átigazolásokat illeti. Angliából egymás után érkeznek a hírek, hogy ki, melyik csapatba igazolt, de most már Olaszországban és Spanyolországban is „vásárlói hangulatba” kerültek a csapatok. Mostani összeállításunkban a hét átigazolási híreit követhetik figyelemmel.

Anglia

Megint minden a Chelsea körül forog Angliában. Egyrészről mióta sejteni lehet, hogy José Mourinho vezetőedző nagy valószínűség szerint nyáron távozik a Kékek kispadjáról, egymás után záporoznak a hírek az utódját illetően. Egyes brit lapok arról cikkeztek, hogy Andrij Sevcsenko személyesen kérte Roman Abramovicsot, hogy a Milan mostani trénerét, Carlo Ancelottit csábítsa el a londoni csapathoz. Ancelotti csípőből tagadott, mindenesetre azért érdekes, hogy a mostanában halovány teljesítményt nyújtó ukrán csatár próbálja megmutatni a helyes irányt a Chelsea-nél. Szintén váratlan húzás a csapat részéről, hogy a Bolton izraeli hátvédjét, Tal Ben Haimot azért nem tudták megszerezni, mert nem tudtak elég pénzt fizetni a kiscsapatnak.

A Liverpool eközben kölcsönadta a Wolverhampton Wanderersnek Darren Pottert, aki a szezon végéig kölcsönbe érkezett Rósa Dénes és Gyepes Gábor másodosztályú csapatához.

David Dunn visszatért a Blackburnhöz, miután új klubja 3,4 millió eurót fizetett érte a Birmingham Citynek.

Az Everton skót hátvédje, David Weir visszatért hazájába, s a Rangers FC alkalmazásába állt.

A Tottenham legújabb kiszemeltje a Benfica portugál védője, Ricardo Rocha, aki a West Ham Unitedhez távozott Calum Davenportot pótolhatná a középső védő posztján. A WHU szintén szerződést ajánlott Matthew Upsonnak, aki mostanáig a Birmingham City csapatában szerepelt.

A Manchester United viszont fiatalítani akar, s már csak apróságok választják el attól, hogy megszerezze a Southampton 17 éves walesi válogatott balhátvédjét, Gareth Bale-t. A fiatal tehetség iránt korábban a Liverpool, az Arsenal, a Tottenham és a Real Madrid is bejelentkezett. Bale a távozó Gabriel Heinze (Tottenham vagy Juventus) helyét foglalhatná el a manchesteri védelem bal oldalán, ahol mostanában a francia Patrice Evra szerepel.

A Watford a szenegáli Khalilou Fadigára hajt, míg a cseh Patrik Berger – Beckhamhez és Davidshoz hasonlóan – Amerikába szerződhet. A Reading két védővel erősítene, az egyik Greg Halford (Colchester), a másik Leon Barnett (Luton Town). A Newcastle pedig az Ajaxnál tett ajánlatot a fiatal támadó Babelért. Milan Barost (Aston Villa) pedig a francia bajnok Lyon vinné.

Németország

Peter Niemeyer, a Twente Enschede 23 éves középpályása 4 évre elkötelezte magát a Bundesligában listavezető Werder Bremenhez, amelynek gólerős támadója, Miroslav Klose iránt viszont a Milan tett ajánlatot.

Kiváló csatártársat kapott Szabics Imre a Mainznál, miután a sereghajtó csapatnak sikerült megszerezni az egyiptomi Mohammed Zidant a Werdertől, aki korábban már játszott a piros-fehéreknél.

Olaszország

A hét legnagyobb szenzációját alighanem Ronaldo Milanóba költözése jelentette, a Real Madridnál partvonalon kívülre került brazil csatárzseni azonban nem egykori kenyéradójához, az Interhet tért vissza, hanem a nagy rivális Milant erősíti majd. A tárgyalások ugyan még folynak az átigazolás ügyében, de az álláspontok egyre közelednek egymáshoz, és Ronaldo is kifejtette, csak a MIlanhoz szeretne igazolni.

Az Internazionale már megtalálta Luis Figo utódját, s erőteljesen érdeklődik a jelenleg a Villarrealban játszó argentin Juan Román Riquelme iránt, aki persze más európai élklubok is szívesen szerződtetnének, így például a Bayern München is.

A Parma a szezon végéig kölcsönvette a Manchester United kötelékébe tartozó Guiseppe Rossit, aki a Newcastle-nél töltötte az elmúlt fél évet.

A Livornónál a hét elején még arról lehetett hallani, hogy a klub elnöke, Aldo Spinelli meneszti a klub eddig vezetőedzőjét, Daniele Arrigonit, miután az együttes a múlt hétvégén 5-1-re kikapott az Atalantától. Később kiderült, hogy Spinelli a játékosok kérésére megváltoztatta ebbéli döntését, s a tréner maradhat a helyén. Legalábbis egy darabig biztosan…

Udinében nem járt ilyen jól Giovanni Galeone, akivel közös megegyezéssel szerződést bontott a klub, helyét pedig Alberto Malesani veszi át.

A Fiorentina román kapusa, Bogdan Lobont három és fél éves szerződést kötött a Dinamo Bucuresti gárdájával, így hazatér korábbi sikerei színhelyére.

Kapust igazolt az AC Milan is, a piros-feketék a Messina hálóőrét, Marco Storarit csábították a Guiseppe Meazza-stadionba. Storari megszerzésére azért volt égető szükség, mert a csapat két másik portása, az ausztrál Kalac és a brazil Dida is sérült.

Spanyolország

Az argentin Roberto Fabian Ayala nagy valószínűség szerint a nyáron távozik a Valenciától, mivel régóta szeretne a nagy rivális Villarrealhoz igazolni. Ayala döntését nagyban befolyásolhatta, hogy a Sárga Tengeralattjárónak becézett együttes kispadján biztosan marad Manuel Pellegrini, aki a héten hosszabbította meg szerződését 2008-ig, és remekül bánik a dél-amerikai játékosokkal.

A Levante új edzőjének Abel Resinót nevezték ki, aki a korábban a Real Madridnál is edzősködő Juan Ramón Lopez Carót váltja a valenciai kiscsapat kispadján.

A Betis argentin labdarúgóval erősítette meg keretét, 2 millió eurójába került, hogy az Arsenaltól megszerezze Juan Pablo Caffát.

Comments are closed.