Németországban, Franciaországban, Spanyolországban, Ausztriában és Belgiumban már bűncseleménnyé nyilvánították a holokauszttagadást
Büntetendő lesz Olaszországban a holokauszt tagadása – jelentette be pénteken Clemente Mastella olasz igazságügy-miniszter.
A tárcavezető közölte, hogy ilyen értelmű törvénytervezet kerül a legközelebbi, jövő pénteki kormányülés elé és reményét fejezte ki, hogy a tervezet széles körű parlamenti támogatottságra talál, úgy a többség, mint az ellenzék köreiben.
A beterjesztést a január 27-i nemzetközi holokauszt-emléknapra, az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának 62. évfordulójára időzítették.
A bejelentés egybecseng azzal a német törekvéssel, amely bűncselekménynek minősítené az egész Európai Unióban a gyűlöletre uszítást és a rasszista jellegű erőszakos cselekményeket. Jelenleg Németország az EU soros elnöke.
Mastella ugyanakkor nem tett utalást arra, hogy milyen büntetést vonna maga után a holokauszttagadás, amelynek betiltását az olasz zsidó közösségek szövetsége követelte.
Több EU-tagállamban, így Németországban, Franciaországban, Spanyolországban, Ausztriában és Belgiumban már büntetendő a holokauszttagadás. Ausztriában tavaly bebörtönözték David Irving holokauszttagadót, mert egy, az országban megjelent könyvében kétségbe vonta a holokauszt megtörténtét.
MTI/AFP/AP/hirado.hu