Forrás: Index

Joó Gábor

Maximum fél éve van a Chelsea-nél José Mourinho sikeredzőnek: az angol sajtó szerint korábbi remek munkakapcsolata a klubtulajdonos Roman Abramoviccsal megromlott. A milliárdos rejtélyes tanácsadója a tréner ellen dolgozik, és feltűnt egy izraeli szakember, akinek célja, hogy a Chelsea-nél dolgozzon, de amíg a portugál ott van, ez lehetetlen.

Napról napra valószínűbb, José Mourinho, a Chelsea sikeredzője a szezon végén elhagyja az angol klubot, sőt, az utóbbi napokban nyilvánosságra került információk szerint az lenne a meglepő, ha maradna. Keddi számában a Daily Express bulvárlap és a The Times mértékadó napilap is hosszan foglalkozott a tréner bizonytalan helyzetével.

A portugál szakember csapata decemberben többször is botlott a Premier League-ben, a vezető Manchester United mögött hatpontos hátrányba került. A gyengélkedést rosszul viseli az egyesület multimilliárdos tulajdonosa, Roman Abramovics, mégis inkább egy játékos és két háttérember okozhatja a nézeteltéréseket a menedzser és főnöke között.

A válság első lépéseként Mourinho a múlt héten elárulta, Abramovics annak ellenére sem vesz neki új védőt, hogy legjobb embere, John Terry sérült, és emiatt a lyukas hátvédsor gólokat kap. Nem igazol továbbá csatárt sem, pedig a mester szeretne valakit a gólképtelen Andrij Sevcsenkó mellé, pontosabban helyett.

De Visser régi motors, ez egy 1966-os kép róla

A problémák első számú forrása az ukrán csatár, Abramovics jóbarátja, akit múlt nyáron ötvenmillió euróért vitt Londonba. Sejteni korábban is lehetett, a Daily Express állítja, Sevcsenkót nem akarta megszerezni Mourinho, az aranylabdást rátukmálták. Neki Samuel Eto”o kellett volna, már 2005 nyarán, ám Abramovics rejtélyes futballtanácsadója, Piet De Visser megtorpedózta az üzletet.

Állítólag a 72 éves, eddig öt bypass műtéten átesett, gyomor és torokrákból felépült játékosmegfigyelő keveri a lapokat úgy, hogy Mourinhónak rossz legyen. Az edzőből lett játékosmegfigyelő szerint Mourinho hosszú távon nem jó megoldás, Abramovics csapatát nem tudja rendesen összefogni, ráadásul ellenzi a mecénás tervét, azaz létrehozni egy csupa világsztárból álló tizenegyet. De Visser meggyőzte főnökét, tegyen sportigazgatót a portugál fölé, ne vegye meg neki Eto”o-t, sőt, az ő javaslatára érkezett a klubhoz Salomon Kalou és Jon Obi Mikel, akik januárig egy-egy gólt tettek hozzá a csapat sikereihez, pedig mindketten csatárok. Mourinho Frank Arnesen igazgatóval persze így hamar össze is veszett, újabb ellenlábast szerezve magának.

De Visser az Ajaxnak, a PSV-nek és a Feynoordnak nem kellett

A 72 éves Piet De Visser 46 évvel ezelőtt kapta első edzői kinevezését, hazájában, Hollandiában ült a Sparta Rotterdam, a Dordrecht, a Stromvogels Telstar, a De Graafschap, az NEC Nijmegen, a Den Haag, a Roda JC, az AZ Alkmaar, a Willem II és a NAC Breda padján. Külföldön, Belgiumban a Molenbeeket irányította. Az edzősködéssel 1993-ban hagyott fel egészségügyi okok miatt: ötször hajtottak végre rajta bypass műtétet, nemrég épült föl gyomor- és torokrákból. Sikereit játékosmegfigyelőként érte el: ő ajánlotta be Romariót, majd Ronaldót a PSV Eindhovenhez.

„Kedvelem Romant, úgy imádja a futballt, mint én. Gyakran találkozunk, havonta egyszer-kétszer, odarepülök, ahová akarja. Különleges a viszonyunk, de nem árulom el, milyen feladatom van. Ez titok” – idézte az újság a holland De Vissert.

A Mourinho elleni hadműveletben utolsó lépésére készül: ő ajánlotta be honfitársát, Guus Hiddinket a Chelsea kispadjára. A választás persze egyértelmű, a sikerember jelenleg orosz szövetségi kapitány, Abramovics is ismeri, hiszen hazája futballszövetségével jó és szoros a kapcsolata. Ő adta a pénzt a holland szerződtetésére.

Az ügy központi figurája persze Sevcsenko, a közel harminc Chelsea-meccsén háromgólos támadó: de Visser szerint Mourinho hibája, hogy nem talál be, ugyanis az edző nem képes beépíteni a csapatba. Abramovics miatta nem vesz újabb csatárt, ami egy szempontból érthető: az ukrán nagyjából százmillió eurójában van a tulajnak, ha a jelentős – nyilvánosságra nem hozott – aláírási pénzt és a heti 130 ezer fontos fizetését is számoljuk.

Mourinho másik ellensége szintén Sevcsenkón keresztül jött képbe: góltalansági problémáinak megoldására egy kvázi személyi edzőként dolgozó segítőt akarnak hozni mellé, az izraeli exszövetségi kapitányt, Avram Grantot.

Az 51 éves, edzőként hazájában négyszeres bajnokot a legbefolyásosabb játékosmenedzser, Pini Zahavi mutatta be Abramovicsnak, és hamar egy hullámhosszra kerültek. A milliárdos a helyszínen nézte az izraeli csapat legtöbb vb-selejtezőjét, sőt, a pótselejtezőn prémiumot ajánlott a futballistáknak a kijutásáért. A siker nem jött össze, Grant távozott, azzal az indokkal, hogy hamarosan Angliába megy dolgozni.

Abramovics ígért neki melót, szerzett is, barátja, a harmincon alig túllévő Alexander Gajdamak saját klubjánál, a Portsmouthnál futballigazgatónak szerződtette.

„Nagyon figyelmes, és érdekes gondolatai vannak az életről, ezeket meg is osztja velünk. Olyan, mint Socrates, de nem a brazil futballista. Figyel minket, nézi, mit csinálunk edzésen” – elemezte a The Times-nak Grant tevékenységét a klubnál David Thompson, a Portsmouth egyik játékosa.

Grant Izraelben sikeredző volt

Avram Grant 51 éves, a Mccabi Haifával és a Maccabi Tel-Avivval két-két izraeli bajnokságot nyert edzőként. Hazája válogatottját 2005 novemberéig edzette, a 2006-os vb selejtezőin csapata veretlen maradt, mégsem jutott ki a tornára: csak Máltát és a Feröer-szigeteket tudta legyőzni. Hét hónapja, 2006 nyarán lett a Portsmouth futballigazgatója.

Harry Redknapp Portsmouth-menedzser nem tartóztatta volna fura kollégáját – „aranyat ér itt, de nem akarok az útjába állni, ha a Chelsea vinné” -, ám Mourinho Grant csatlakozását a Chelsea-stábhoz hamar megvétózta. Saját, túlnyomóan portugál emberei mellé nem akart ismeretlent, úgy pedig végképp nem, ha valamelyiküknek távoznia kellene miatta. Sőt, január elején a pocsékabbnál is pocsékabbul teljesítő ukránt ki is tette a keretből. (Az egyik meccsre épp a Grant-felfedezett, 17 éves izraeli Ben Sahar került be a helyére.)

Avram Grant (fotó: AFP)

E döntése után közölték vele, nem kap új játékost januárban, főleg nem a 18 millió fontra tartott Manchester City-tehetség Micah Richardsot. A múlt héten Mourinho már a portugál Jorge Andradéval is beérte volna, de őt sem kapta meg. Az angol sajtó úgy értesült, a makacskodásnak Peter Kenyon, a Chelsea általános igazgatója igyekszik véget vetni: meggyőzte Mourinhót, vegye vissza Sevát a keretbe, ha megteszi, szerez neki egy új védőt.

Az edző hajlik az ajánlatra a hétvégi, Liverpool elleni rangadó előtt, ám az biztos, sem Richards, sem Andrade nem érkezik: a kiszemelt a Bolton izraeli légiósa, Tal Ben Haim. Nem tudni, a képeességei alapján került-e képbe, de az biztos, hogy érte sem akarnak sok pénzt adni. Júniusban kifut a szerződése Boltonban, ingyen igazolható lesz, így maximum 2-2,5 millió fontot hajlandó perkálni érte Abramovics.

A fentiek után nem meglepő hír, hogy Mourinho Milanóban keres házat, illetve, hogy csábítja őt a Real Madrid.

Comments are closed.