Forrás: HVG

Nicolas Sarkozyt választotta elnökjelöltjévé látványos kongresszusán a kormányzó jobboldali UMP, és ezzel hivatalosan is megkezdődött Franciaországban az elnökválasztási harc.

Egyesíteni a pártot, a jobboldalt és a francia társadalmat – e célt tűzte maga elé Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter, a gaulle-ista Unió a Népmozgalomért (UMP) gyűjtőpárt vezére, akit egyedüli indulóként, 98 százalékos többséggel választottak elnökjelöltté a hét végén zárult, kéthetes, párton belüli szavazáson. Az eredményhirdetést a szervezők szerint 70-80 ezer párttag és szimpatizáns ünnepelte vasárnap a párizsi Porte de Versailles egyik kiállítási csarnokában tartott kongresszuson.

A 3,5 millió eurót felemésztő látványos rendezvény fő célja az volt, hogy a jobboldal meghatározó pártja egységesen felsorakozzon az 52. évét két hét múlva betöltő – apai ágon magyar, anyain görög szefárd zsidó származású, de francia földön született – Sarkozy mögött. A 12 évi elnökség után tavasszal leköszönő Jacques Chirac államfő párton belüli hívei az utóbbi hetekben egymás után esküdtek hűséget Sarkozynek – utolsóként a kongresszus előtt 36 órával a befolyásos Michele Alliot-Marie védelmi miniszter tette le a fegyvert. Ám a nem is olyan régen még Sarkozy komoly riválisának tekintett Dominique de Villepin kormányfő utóvédharcát jelezte, hogy ő alig negyven percre bukkant fel a rendezvényen, és fel sem szólalt a párt korifeusai között, akik négy órán át méltatták az UMP-elnök érdemeit, jószerével az államfő nevének említése nélkül.

Feltűnő hallgatásba burkolódzott Chirac is, aki rossz néven veszi, hogy lehetséges utódja, egykori pártfogoltja állandóan a múlttal való szakításról beszél. Sőt, Chirac nemrég azt is újra lebegtetni kezdte, hogy netán harcba száll harmadik elnöki mandátumának a megszerzéséért, ami előrevetítené az öt évvel ezelőtti voksolás megismétlődését, csak éppen ellenkező előjellel, vagyis az ultranacionalista Jean-Marie Le Pen ez alkalommal nem a széthúzó bal-, hanem a megosztott jobboldal hátán jutna be az elnökválasztás második fordulójába. Nem véletlenül hajtogatták imamalomként Sarkozy kongresszusi sajtóközpontba be-betérő megmondóemberei, hogy sikerült felülemelkedni a megosztottságon.

Ha diszkréten is, de Villepin megjelent, és ez a lényeg – mondta a HVG-nek Patrick Devedjian nemzetgyűlési képviselő, Sarkozy egyik legközelebbi tanácsadója, aki szerint „a jobboldali politikai család valamennyi ereje Sarkozy mögött áll”. Christian Estrozi területfejlesztési miniszter pedig már azt fejtegette, hogy Sarkozy „életének legnagyobb formátumú beszédében” azokat is meg tudta szólítani, akik átpártoltak a szélsőjobbhoz, sőt azokat is, akik azt hitték, a szocialisták (PS) a letéteményesei a társadalmi reformoknak, de csalódtak a baloldali párt programjának konzervativizmusában. Sarkozy nyolcvanperces beszédébe így a szigorúbb bevándorlási és integrálási politika szorgalmazása vagy Törökország EU-tagságának az elutasítása éppúgy belefért, mint a hivatkozás – sokak meglepetésére – a francia szociáldemokrácia két halhatatlan alakjára, Jean Jaures-ra és Léon Blumre.

A nyitás a balközép felé persze nagyobb hangsúlyt kapott, mert – mint Sarkozy stábjának egyik kommunikációs szakértője a HVG-nek fejtegette – a fő veszély a szocialisták népszerű elnökjelöltje: Segolene Royal. Sarkozy hosszasan elmélkedett arról, hogy helyre kell állítani a munka becsületét, de nem fukarkodott az ígéretekkel sem, lándzsát tört a jövedelmek növelése és a közterhek mérséklése mellett. Miközben a kongresszusi csarnoktól pár kilométerre, a párizsi Saint-Martin-csatorna két partján a HVG munkatársa még mindig vagy kétszáz, hajléktalanok számára felállított sátrat számolt össze, és több városban is állnak még a sátortáborok – annak ellenére, hogy a civil szervezetek támogatásával országossá duzzadt tiltakozó akció nyomására a hatóságok megkezdték a lakáshoz juttatás intézését -, Sarkozy is felemelte szavát a szociális kirekesztettség eme formája ellen. Igaz, a Chirac sugallatára a lakáshoz való jogról szóló törvényjavaslat benyújtására készülő kormánnyal ellentétben Sarkozy nem a szociális bérlakások építését, hanem a lakástulajdon-szerzés állami hitelgaranciával és adókedvezménnyel történő ösztönzését részesítené előnyben.

A baloldali fordulathoz „megágyaztak” Sarkozynek az előtte szólók, akik ízekre szedték a szocialisták harmincéves késésben levőnek minősített gazdasági programját. Ráadásul Francois Hollande, a PS főtitkára, Royal élettársa, magas labdát adott az UMP-nek, amikor a minap a szocialista elnökjelölt győzelme esetén adóemelést helyezett kilátásba a havi nettó 4 ezer eurónál többet keresők számára. Hiába cáfolt Royal, és hiába kérte fel a nagyobb nyomaték kedvéért azonmód a PS liberális szárnyának vezéralakját, Dominique Strauss-Kahn volt gazdasági minisztert egy átfogó államháztartási és adópolitika kidolgozására, az UMP kongresszusán nem győzték riogatni a közönséget: ne higgyenek Royal ártatlan mosolyának.

Számos, a HVG által megkérdezett résztvevő – köztük a kiállítási központ előtt végeláthatatlan sorokban parkoló buszokon Párizsba utaztatott több vidéki UMP-s – rendre aggodalmának adott hangot, hogy bármennyire gondolatgazdagok is Sarkozy elképzelései, a választók vonzóbbnak találhatják Royal imázsát, mint a mindig feszült és gondterhelt, kemény és ellentmondást nem tűrő belügyminiszterét. Aligha véletlen, hogy a „Nyugodt szakítás” helyett végül az „Együtt minden lehetséges” lett Sarkozy kampányszlogenje. A Francois Mitterrand 1981-es választási plakátjára emlékeztető idillikus falusi tájkép előtt megjelenő félalakos Sarkozy-portré nyugalmat, türelmet, stabilitást sugall – mindazokat a tulajdonságokat, amelyeket a szavazók eddig a leginkább hiányoltak a belügyminiszterből.

Szokatlanul személyes hangvételű, olykor emóciókkal teli beszédében Sarkozy maga is vagy tízszer elismételte, hogy megváltozott, már nem az a mindig hideg fejjel és gépiesen gondolkodó politikus, aki régen volt. Sokak szerint az egész elnökválasztás kimenetelét eldöntheti, mennyire tudják a hátralévő száz napban emberközelivé tenni Sarkozyt, akit a legutóbbi, még a kongresszus előtt készült felmérések szerint egy hajszállal megelőz Royal. Devedjian mindenesetre bizakodó. Szerinte a franciák vannak olyan intelligensek és igényesek, hogy felmérjék, mennyit nyom valójában egyik vagy másik jelölt. Márpedig – fogalmazott Sarkozy tanácsadója – ebben az összevetésben Royal könnyűnek fog találtatni.

VIDA LÁSZLÓ / PÁRIZS

Comments are closed.