Látszikot ismernek

sofar, 2007. január 17. 03:35 JNA24 médiafigyelő, 168 Óra Add comments

2007.01.16., 2007. évfolyam, 2. szám

szerző: Koltai Tamás forrás: 168óra

cimkék: foci, hazugság, Petrekanits Máté, vélemény

Mostanában divatszó lett a hazugság. Majdnem mindenki fintorog, és morális válságot emleget. Fölháborodnak, és nem egészen értem, min. A hazugság tényén, vagy a hazug ember személyén? Egyáltalán, tisztázta valaki, mi a hazugság? Vagy inkább így kérdezem: mi hazugság?

Szilveszter délután a Mezzo csatornát néztem, a Pillangókisasszonyt közvetítették a milánói Scalából. Madama Butterfly a második felvonásban karjába veszi Pinkertontól született fiát. Sharpless konzul rákérdez: ez Pinkerton gyermeke? A pillangóasszony (ez lenne a helyes fordítás) kérdéssel válaszol: látott már kék szemű japán gyereket? Nézem a fiúcskát, szomorú, fekete szeme van. A kamera egészen közel hozza. Többször is.

Mondhatnák erre, lényegtelen apróság. Meg hogy művészet. A művészet (a költő) hazudhat, csak rajt” ne kapják.

Most rajtakapták. Mondhatnák, ez a tévé hibája, a színházban nem látszik, még az első sorból sem. De most csak azért is közel hozták, vagyis provokatívan vállalták, hogy nem mondanak igazat. Ez a technika engem némely magyar politikus technikájára emlékeztet. Hazudj minél közelebbről minél nagyobbat, például mondd azt premier plánban az arcunkba, hogy sohasem hazudtál. Minél arcátlanabb vagy, annál jobban hisznek neked. (Egyesek.)

Ha már a hitelesség látszata sem fontos, miért lenne fontos igazat mondani? Hamlet azt mondta, nem ismer látszikot. Ő „az is valóban”, aminek mutatja magát. A dolgok, amikkel naponta megvezetnek bennünket, tényleg csak „látszanak, mert játszhatók”. S ha a látszatot igaznak fogadjuk el, hol van a hazugság határa?

Az egyik hazai szappanoperában a szőke doktornő otthonában akarja fölkeresni betegét, s a ház kertjében zöld lombokon süt át az arany napsugár – pár nappal karácsony előtt. Miért nem lehetett egy fátlan kertet választani az őszi felvételkor? Egy kvízjátékban (ez régebben történt) a telefonon felhívott segítség könyvüzletből beszél, és zavarba ejtően úgy kell csinálni, mintha élő adás volna, mintha a bolt este nyolc után is nyitva tartana, egy időben az előre fölvett sorozat adásával. Egy másik népszerű kvíz naponta ötösével veszi föl a szigorúan aznapinak látszó műsort, titoktartási nyilatkozatot írat alá a fizetett tapsoncokkal, miközben a fél város izgatottan várja, mikor jön az az adás, amelyben egy fiatalember az első százmilliót nyeri, és előre tudja, mikorra fut ki az egész műsorfolyam. Mi szükség letagadni, hogy konzervről van szó? Mi szükség volt hónapokig a megtévesztő „a nyertes a játékos nyereményének felét kapja” formulát használni az egyértelmű „a felét elviszi” helyett? Az üzlet miatt.

Persze, hiszen a látszatokat a Hamlet által megvetett „világi űzlet” (Arany így írta, hosszú ű-vel) tartja fönn.

A hétköznapjainkat átszövő hazugságok tömkelege presztízshazugság. A politikusok tudják, hogy „a Kádár-rendszerben szocializálódott magyar választóknak csak szépet és jót lehet mondani” (Lakner Zoltán), mivel „az erőfeszítés nélküli jólét követelése” tizennyolc évvel a rendszerváltás után is változatlan az állampolgárokban. Ha elvárjuk a hazugságot, miért csodálkozunk azon, hogy hazudnak nekünk? Akkor mindent lehet – a politikában és mindenütt. Akkor a félbehagyott Erzsébet téri épületnél olcsóbbnak lehet deklarálni a

Soroksári úti Nemzeti Színház fölépítését, amelyhez csak a kerti borókák (Juniperus) darabonként minimum egymillióba kerültek. Akkor az ügynökmúlt lehet hazafiasság és dicsőség dolga. Akkor gazdasági okokra hivatkozva lehet kirúgni újságírókat politikai meggyőződésük miatt. Akkor polgárinak lehet mondani, ami bolsevik, nemzetinek, ami nacionalista, forradalomnak, ami randalírozás, és a népi elégedetlenség megnyilvánulásának, ami zsidózással végződik a Dohány utcai zsinagóga előtt. Akkor a hétköznapi életben is érdemes igénybe venni a hazugságtechnikákat. Érdemes szembedicsérni azt, akit tehetségtelennek tartunk, hogy népszerűek legyünk.

Érdemes hamis adatokat írni a pályázatba, hogy minél több pénzt kapjunk a kuratóriumtól. Érdemes Krisztust mondani, amikor egyenként kérdeznek bennünket, mert bízhatunk abban, hogy kórusban úgyis Barabbást fogunk kiáltani.

A valóság hamis színben való feltüntetését bünteti a törvény. A hamisság valós színben való feltüntetését – a széles körű közmegegyezésnek köszönhetően – csak mértékkel. Ha boldogulni akarsz, és reggelenként tükörbe nézés nélkül is tudsz borotválkozni, érdemes kipróbálnod.

Az őszinteség, az egyenes, nyílt beszéd ma gyűlölet vagy nevetség tárgya. 2006 legtökéletesebb mondata Petrekanits Mátétól, a TF terhelés-élettani laboratóriumának vezetőjétől származik a magyar foci tárgyában: „A magyar játékosokkal az az alapvető baj, hogy nem tudnak futballozni.” Ilyen egyszerű. Mindenki tudta, de senki sem merte kimondani. Helyette edzőkről, edzésmódszerekről, állóképességről, technikáról, utánpótlás-nevelésről és hasonlókról beszélünk, ami arra jó, hogyan sokan jól éljenek belőle. Azokból a játékosokból profitálnak, akik nem tudnak futballozni. Ha bevallanák, szélnek kellene ereszteni őket, bezárni a stadionokat és főleg azokat a kényelmes irodákat, amelyeket az ő gondtalan életükért tartanak fönn. Petrekanits Máté kijelentését csak szilveszteri bonmot-ként idézik, mert ha komolyan vennék, le kellene vonni belőle a tanulságot, és ez minden területen megrengetné a társadalom alapjait.

A Petrekanits-módszert az élet más területén is alkalmazva eljutunk Alceste-hez, Molie`re mizantrópjához. Molie`re zseni volt, és darabjai közül A mizantróp az, amelyet a vérével írt, beleírta minden kétségbeesését és megvetését a „világi űzlet” iránt. Alceste kertelés nélkül megmondja a véleményét a hízelkedőnek, a sznobnak, a talpnyalónak, a korruptnak, az álszentnek, a társasági életben kellemkedőnek. Az utóbbinak akkor is, ha történetesen a saját kedvese, így aztán el is veszíti. Alceste nonkonformizmusát nem bírja a világ. Őt magát hülyének tartja, mert nem szerez pártfogókat, akik előbbre juttatnák, vagy segítenék megnyerni a perét. Kinevetik, és kivetik maguk közül nyíltságáért, őszinteségéért s azért, mert gyűlöli a hazugságot. Alceste a mindenkori társadalom konvenciórendszere szempontjából valóban nevetséges, mert létével megzavarja a látszatokra épülő berendezkedést. Igazán veszélyesnek mégsem tartják, mert tudják, hogy a hazugság túlságosan mélyen beleette magát az emberi kapcsolatokba. A politikus továbbra is nyugodtan cserélgetheti a véleményét, a tisztviselő fontoskodhat a reformjaival, a művész élvezheti a művészete minőségétől független, mesterségesen kreált sikert – változni soha semmi sem fog.

S ami a legkínosabb: Alceste maga is a rendszer része, létezése és működése bele van kalkulálva a végtelen folyamatba mint a társadalom szabadságának és toleranciájának bizonyítéka.

Szóljon hozzá! Ugrás a teljes fórumhoz

Az téma címe: Látszikot ismernek

A hozzászóláshoz, kérjük, lépjen be!

Páfrányka 2007.01.16. 21:34 [22]

Csókold.

Előzmény: képtelen [21] 2007.01.16. 21:33

képtelen 2007.01.16. 21:33 [21]

Csókolom a kacsáidat Palikás. hehehe

Előzmény: Páfrányka [20] 2007.01.16. 21:33

Páfrányka 2007.01.16. 21:33 [20]

Képtelen, miért nem lehet Veled békét kötni?

Különben is, Te kezdtet én pedig mégis békülök, aztán még el sem fogadod.