Az MKP frakcióvezetője ugyanakkor közölte: nem fogják lemondásra szólítani Ján Sokolt
Noha a Magyar Koalíció Pártja (MKP) nem fogja lemondásra felszólítani Ján Sokol érseket, Bárdos Gyula, a párt frakcióvezetője vasárnap egy szlovák kereskedelmi televízió kerekasztalnál úgy vélekedett, hogy a pozsony-nagyszombati egyházmegye érseke akkor döntene jól, hogy önként távozna hivatalából.
Sokol érsek neve az új év első napjai óta szerepel ismét a szlovákiai lapok címoldalán. Egy részt azért, mert az érsek egy televíziós műsorban nosztalgiázva szólt az 1947-ben háborús bűnök miatt kivégzett pap-politikus, Jozef Tiso 1939-1945 között fennállt fasiszta bábállamáról, mondván: micsoda eszményi gazdasági állapotok uralkodtak az akkori Szlovákiában.
Sokolt azóta számtalan bírálat érte a nácibarát vélemény miatt. Azt is a szemére vetették, hogy megfeledkezett a több mint hetvenezer Szlovákiából elhurcolt zsidó tragédiájáról, a szőrén-szálán eltűnt zsidó vagyonokról.
Az ügy és a lengyelországi történések kapcsán ismét előtérbe került az érsek állítólagos ügynökmúltja is. Az ügynöklistákat őrző Nemzeti Emlékezet Intézetének (ÚPN) internetes honlapjáról évek óta tudni lehet, hogy az érsek a kommunista egypártrendszer hírhedt államrendőrségének ügynökeként van bejegyezve. Sokol ezt tagadja.
Az elmúlt hét végére az érseki hivatal sajtótájékoztatót hirdetett, azt ígérve, hogy azon az egyházi főméltóság személyesen is jelen lesz, és dokumentumokkal cáfolják az ügynökmúltjával kapcsolatos vádakat. Sokol váratlan kórházi kezelésére hivatkozva végül nem jelent meg a sajtótájékoztatón, a múltját tisztázni hivatott cáfolatokat pedig a sajtó nem találta eléggé meggyőzőnek, amiért újabb bírálatokban részesítette Sokolt.
Az érseket terhelő bejegyzésekkel kapcsolatosan Bukovszky László, a Nemzeti Emlékezet Intézetének levéltárosa az MTI-nek azt mondta: „Az a személy, aki ilyen – ügynöki – minősítésben van bejegyezve az állambiztonság nyilvántartásában, az a szervezeti szabályzat értelmezése szerint tudatosan működött együtt az állambiztonsági szervekkel.”
MTI/hirado.hu