2007. január 6. (8. oldal)
Le Monde.fr
A legújabb felmérés szerint Ségolene Royal, a francia bal- és Nicolas Sarkozy, a jobboldal jelöltje a legnépszerűbb az elnökválasztás első fordulójában. A kettőjük párharcában Royal 34 százalékkal vezet Sarkozy jelenlegi belügyminiszter 32 százalékával szemben. A harmadik legnépszerűbb Jean-Marie Le Pen, a szélsőjobb jelöltje – olvasható a vezető francia lapban.
International Herald Tribune
Le Pen kényes játékot játszik azzal, hogy támogatja az antiszemita fekete komikust, Dieudonnét. Támogatásával ugyanis taszítja azokat, akikben visszatetszést keltenek Dieudonné viccei a náci gázkamrákról. Ugyanakkor Le Pen további szavazókat szerezhet ezzel a fekete és észak-afrikai származású fiatalok körében, akiknek a dühe nem aludt ki, amióta Franciaországban több mint egy éve lázadások törtek ki. A komikust sikertelenül bíróság elé állították a 2003-as terroristaellenes törvények értelmében, amiért azt mondta, hogy előnyben részesíti Bin Laden karizmáját George Bush karizmájával szemben. Akkor is beperelték, amikor ultraortodox zsidónak öltözve a France 3 televíziós állomáson még 2003 decemberében arra szólította fel fiatal nézőit, hogy csatlakozzanak „a jó, azaz az amerikai-cionista tengelyhez”. Dieudonnét márciusban pénzbüntetésre ítélték, amiért faji gyűlöletet keltett, amikor a zsidókat egy interjúban úgy jellemezte, mint akik korábban rabszolga-kereskedők voltak, ma a banki szektorban és a showbusinessben aratnak, valamint terrorista cselekményeket követnek el Izrael támogatásával. Az ügyről a párizsi globális amerikai lapban megjelent részletes cikk azt is kiemeli, hogy Le Pent újabban az igen keményen antiszemita és Dieudonné-barát Ahmed Moualek is támogatja, aki La banlieue s”exprime (Itt a peremkerületek) nevű honlapján fejti ki véleményét. Amikor Dieudonné ellátogatott Le Pen Nemzeti Frontjának gyűlésére, akkor az említett honlapot a szokásos látogatók tízszerese kereste fel. A honlap Sarkozyt negyedrészben zsidó származásáért is támadja.
*****
Angela Merkelt washingtoni látogatása alkalmával Bush elnök támogatásáról biztosította, hogy az Egyesült Államok újjáéleszti a közel-keleti béketárgyalásokat, de a német kancellár már kevesebb szerencsével járt az Európa és az Egyesült Államok közötti közös piac létrehozásának ügyében.
DAILY NEWS
Az amerikai lap exkluzív értesülése szerint Bush elnök csöndben már arra kapott felhatalmazást, hogy az amerikaiak leveleit bírói határozat nélkül felbonthassák.
latimes.com
A kaliforniai lap értesülése szerint az iraki lerohanáshoz hasonlóan neokonzervatívok az értelmi szerzői annak, hogy Bush elnök most még több katonát küld Irakba.