Légicsapást intézett egy amerikai harci helikopter feltételezett al-Kaida-tagok ellen, akik a gyanú szerint egy dél-szomáliai faluban bújtak meg. A szomáliai kormányszóvivő szerint a támadásban sokan meghaltak.
Az amerikai légierő Dzsibutiból, az amerikai bázisról felszállt harci helikoptere támadta meg a dél-szomáliai falut, ahová amerikai feltételezések szerint két al-Kaida tag menekült a fővárosból, Mogadishuból. Bár a Pentagon hivatalosan még nem erősítette meg a légitámadás tényét, órákon belül kiadnak egy közleményt – írja a BBC.
A szomáliai átmeneti kormány székhelyéről, Baidoából telefonon nyilatkozó kormányszóvivő szerint a célpont Badel falu volt, ahol a gyanú szerint terroristák rejtőztek. „A repülőgép eltalálta a célpontot. Nagyon sokan meghaltak, de a támadás sikerült” – mondta. Elemzők szerint a légicsapás sikeres amerikai kísérlet volt arra, hogy a régóta keresett al-Kaida sejteket megsemmisítsék.
Az amerikaiak azt feltételezik, hogy a két al-Kaida-tag felelős az 1998-ban amerikai követségeket ért támadásokért. A bombamerényleteket a Nairobiban illetve Tanzániában székelő amerikai követségek ellen követték el – ekkor több mint 250-en haltak meg. A feltételezések szerint ugyanez a csoport felelős egy 2002-es kenyai támadásért, melyet egy izraeli tulajdonú szálloda ellen intéztek. Akkor 15-en vesztették életüket – írja a BBC.
[origo]