Forrás: MNO

Bezárás | Nyomtatás

Izraeli atomcsapás készül Irán ellen?

A zsidó állam cáfolja az értesülést

2007. január 7. 10:15

MNO – Udvardy Zoltán

Hadszíntéri atomfegyverekkel mérne csapást Izrael az iráni nukleáris létesítményekre, és már el is készültek az erről szóló titkos tervek – írta a The Sunday Times, amelynek forrásai szerint azonban az Egyesült Államok aligha járulna hozzá egy ilyen támadáshoz.

A vezető vasárnapi brit lap izraeli katonai forrásokat idéző beszámolója szerint két izraeli légi század gyakorolja alacsony hatóerejű atomtöltettel felszerelt bunkertörő bombák bevetését.

A lap úgy tudja: az izraeli légierő gépei az elmúlt hetekben a Gibraltár térségéig repültek, hogy gyakorolják az Iránig megteendő, mintegy 3200 kilométeres távolság megtételét. A lehetséges útváltozatok között egyébként szerepel Törökország légterének érintése is.

A The Sunday Times megjegyzi: ez lenne az első nukleáris támadás azóta, hogy az Egyesült Államok 1945-ben atombombát dobott Hirosimára és Nagaszakira. Egy izraeli illetékes „abszurdnak” nevezte a lap felvetését.

MTI, AFP, The Sunday Times

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001-2007

Szponzorált linkek

Comments are closed.