Forrás: MNO

2006. december 29. (2. oldal)

Munkatársunktól

Január elsejétől Perjés Klára felügyeli a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorát. A rádiós újságíró korábban – Kondor Katalin elnöksége idején, illetve Such György elnökké választásáig – a Kossuth adó főszerkesztője volt. Such már hivatala elfoglalása után felkérte Perjést, aki akkor nem fogadta el azt. Perjés Klára elmondta: még nincs a kezében a szerződés, így azt sem tudja, határozott vagy határozatlan időre szól megbízatása. – A műsor irányultsága megmarad, de mindenben meg fog felelni a közszolgálatiságnak – hangsúlyozta. Hozzátette: a zenei repertoárt fel kívánja frissíteni. – Hangsúlyosabb szerepet szánok a határon túli magyarok ügyének, az ottani kulturális, társadalmi eseményeknek, a megmaradás és a szülőföld kérdésének – emelte ki. Mint mondta, szakít azzal a néhány hónapja ismét megvalósult gyakorlattal, hogy csak egy egyházi személy, Lipp László atya tolmácsolja Isten igéjét. – Az összes hazai történelmi egyház, így a katolikusok, a reformátusok, az evangélikusok és az izraeliták is lehetőséget kapnak arra, hogy szerepeljenek a műsorban – mondta.

Belénessy új rádiót vezet. Tavasszal kezdi meg működését a konzervatív-polgári értékrendet képviselő Lánchíd Rádió. A Lánchíd Rádió Kft.-t, amely szeptemberben nyerte el a budapesti 100,3-as frekvenciát, a Hír TV és a Magyar Nemzet tulajdonosai vásárolták meg. Az új médium regionális csatornaként Budapesten és környékén lesz fogható. Belénessy Csaba, a Lánchíd Rádió főszerkesztője lapunknak nyilatkozva kiemelte: erős szolgáltatói karakterrel, a fiatalok számára is vonzó műsorstruktúrával rendelkező rádiót kíván felépíteni. – A csatorna a hír- és értékközvetítést tartja majd szem előtt, kiemelten közszolgálati tartalmakat sugároz – mondta Belénessy. Hozzátette, a 100,3 MHz-es frekvencián egyelőre csak Budapest környékén lesz fogható az adás, de a távlati tervek között szerepel az országos sugárzás kiépítése is. – A műsorkészítésben számítok a Hír TV és a Magyar Nemzet több munkatársára is – fogalmazott a főszerkesztő.

Comments are closed.