Egy magyar mérnök abban a „szerencsében” részesült, hogy Szaddam Husszein éppen az ő bagdadi kiküldetésének idején, 1979 júliusában vette át a hatalmat Irakban. Némi fegyveres ösztökélés nyomán közvetlen közelről éljenezhette a frissen beiktatott elnököt.
„Menjen előre és éljenezzen!- sziszegte mögöttem egy civilruhás rendőr és a hátamba nyomta fegyverét. Mi mást tehettem, éljeneztem Szaddamot, akit aznap, 1979 július 16-ikán iktattak be elnöknek, miután még formális hatalmától is megfosztotta unokatestvérét, al Bakr-t” – emlékszik vissza azokra a napokra Dalmy Dénes, a Műegyetem címzetes docense, statikus mérnök. Dalmy 1978-tól 1980-ig, az iraki-iráni háború kitörtéséig dolgozott Bagdad egyik legnagyobb tervezőintézetében, ahová az egykori TESCO, a fejlődő országokba műszaki értelmiségieket exportáló magyar cég közvetítette ki. (Munkaadó intézetének az igazgatója nem más volt, mint a Szaddam cimborája, Taha Jasszin Ramadán, aki késöbb alelnök lett. Az amerikai megszállás után letartóztatták, előbb 15 évi börtönre ítélték, amit most kötél általi halálra súlyosbítottak.)
Szaddamot az újonnan felhúzott építésügyi minisztériumban iktatták be, és az esemény hírére az épület körül gyülekeztek a környező intézmények dolgozói. Dalmy eredetileg a hátsó sorokban próbált meghúzódni. Amikor az épületből távozóban az elnök megjelent a bejárati lépcső tetején, a tömeg hangos ovációba kezdett. A nők, a helyi szokást követve, fejhangú trillázást hallattak üdvözlésképpen, ami az európai fülnek legalábbis szokatlanul hangzott. Dalmy mindenesetre hangosan felnevetett, és ezzel magára vonta a „közeg” figyelmét. Ekkor tanácsolták neki, hátába nyomott revolvercsővel, hogy fáradjon az első sorba és törön ki üdvrivalgásba. Azután Szaddám beszállt az ott várakozó hófehér, lesötétített üvegű, egyforma rendszámú Mercedes limuzinok egyikébe, és a konvoj elsüvített.
Aznap este szokatlanul kihalt volt a város és az elnöki paloták elől nyomtalanul eltűnt az őrség. Másnap egy orosz nemzetiségű kolleganője sírva fordult hozzá, segítsen értesíteni Prágába emigrált apósát, Irak egyik leghíresebb költőjét és Husszein ellenlábasát, hogy férjét az éjszaka elhurcolták. Ő be is ment a bagdadi magyar követségre, ahol megnyugtatták, hogy azonnal értesítik a szovjet elvtársakat. Másnap megjelent a kék-zöld foltokkal kidekorált és Irakból azonnali hatállyal kiutasított áldozat. Élete megmentőjének nevezte Dalmyt és elmondta, kihallgatója aki ütötte-verte, üszkén dicsekedett neki oroszul, hogy Moszkvában tanulta a „mesterségét”.
A hatalomátvétel éjjelén a hivatalos híradások szerint ötvenöt embert vettek őrizetbe, ám az egyik közelben lakó magyar beszámolója szerint a városi börtönből egész éjjel gépfegyverropogás hallatszott. „Kóbor kutyákat irtottak” szólt a hivatalos magyarázat, azonban a helyi viszonyokat ismerők szerint valójában leszámolás történt, egész családokat irtottak ki, elejét véve a későbbi vérbosszúnak.
Dalmy tervezte meg a Bagdad környéki atomreaktor szerkezeti részeit is, mégpedig anélkül, hogy közölték volna vele, az épület valójában milyen célt fog szolgálni. Persze sejtett valamit. Tekintettel a hiányos információkra, valamint a legalábbis veszélyes helyi viszonyokra, a tervezői gyakorlatában addig szereplő legnagyobb, négyzetméterenként 500 kilós teherbírás négyszeresére, 2000 kilóra méretezte az épületet, ám még így is volt egy-két álmatlan éjszakája. A közelébe sem engedték a készülő műnek, csak messziről szemlélhette tervei megvalósulását. Túlméretezés ide, túlméretezés oda, a pár évvel későbbi, fényes nappal végrehajtott izraeli bombázás porig rombolta a már majdnem elkészült reaktort, véget vetve a tervező addigi félelmeinek.
Bár Dalmyt az iraki viszonyok Magyarország legsötétebb ötvenes évekbeli hangulatára emlékeztették, ahol minden második ember besúgó volt és a nép folyamatosan nélkülözött. A kivégzés képeit nézve mégis megesett a szíve az áldozattá vált diktátoron. Mint mondja, Szaddam Husszein minden bűne mellett mégiscsak megpróbálta az iraki népben felkelteni a nemzeti büszkeség érzését. Igaz, ez az iraki-iráni haború alkalmával 1 millió iraki életébe került.
Michnai Attila
