Forrás: Híradó

Minden eddiginél több szakmai elismerésben részesült 2006-ban az MTV

Összesen 43 hazai és külföldi szakmai díjat kaptak 2006-ban a Magyar Televízió munkatársai. Kiemelkedő teljesítményük bizonyítja, hogy az idén 50 éves MTV minőségi módon látja el közszolgálati feladatait.

Közkedvelt műsorok, közismert és reflektorfényben nem álló televíziósok minden korábbinál nagyobb dicsőséget hoztak a 2007-ben 50 éves fennállását ünneplő Magyar Televíziónak. Az ismert televíziósok közül 2006-ban például a Lévai Balázs fémjelezte Bestseller és Dob+Basszus című műsor alkotói a Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztiválon arattak sikert. A Kamera Hungária egyébként is díjesőt, összesen 7 elismerést hozott az MTV-nek. A külpolitikai műsorokból ismert Benda László munkásságát az Év újságírója díjjal ismerték el a XI. nemzetközi médiafesztiválon, ahol 600 film versengett. Közben maga a Külpolitikai Szerkesztőség a tekintélyes külföldi tudósokból és közéleti személyiségekből álló Geopolitikai Tanácstól kapott oklevelet.

Juszt László, A tévé ügyvédje című heti jogi magazin szerkesztő-műsorvezetője Déri János díjat kapott. Vitray Tamást életműdíjjal jutalmazta a Magyar Sportújságírók Szövetsége. Rózsa György, aki millióknak csak „rózsagyuri”, és akinek decemberben nagy sikerrel ment műsora az MTV-n, 40 éves televíziós pályafutásáért a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét kapta. A 63 éves korában elhunyt egykori tévésnek, Gyulai Istvánnak posztumusz állami kitüntetést adományozott a köztársasági elnök. Czigány György és Osskó Judit a tekintélyes Prima Primissima díjakból részesült. A Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét Sipos Pál művelődési és kulturális főszerkesztő A nagy könyv produkcióban végzett tevékenységéért kapta meg.

2006-ban az MTV stábjai tudósítottak a Torinói Téli Olimpiáról, az Öttusa Európa Bajnokságról, az Úszó Európa Bajnokságról, a szegedi Kaja-kenu Világbajnokságról. Munkájukat több hazai és nemzetközi fórumon elismerték. Schulek Csaba főszerkesztőt a Magyar Olimpiai Bizottság Nívó-díjjal jutalmazta az olimpiai eszme népszerűsítéséért. Decemberben a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSúSz) életműdíjjal tüntette ki Gábor Tamást, Feleki-díjjal Deák Horváth Péter riportert. Mindketten a TeleSport munkatársai. Szintén a MSúSz nívódíjat adományozott az Olimpiának indult című film alkotógárdájának.

A kevésbé ismert tévések közül az egyik legfiatalabb híradós, Maya Lilla a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium bronz érdemérmét kapta meg. Maya Lilla, aki 17 napig éjjel-nappal állta a sarat a Tiszánál, a Hármas-Körösnél, és élőben tudósított, elmondta: „a kitüntetés legalább 10 kollégámé még, hiszen ők ugyanúgy megérdemelnék, mint én.”

Az MTV elnöke, Rudi Zoltán, aki idén egyébként a Magyar Sportújságírók Szövetségétől Köszönet és Hála díjat kapott a 2006-os sportközvetítésekért, maga is a csapatmunka fontosságát hangsúlyozza. Mint elmondta: kitűnő újságírói alkotóközösség dolgozik az intézményben, és díjaik is bizonyítják, hogy az idén 50 éves MTV minőségi módon látja el közszolgálati feladatait.

Az MTV díjai 2006-ban

Március 15.Március 15-én, a 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepén, a Magyar Sajtó Napján a kimagasló elismerésben részesült Dr. Sipos Pál, a Művelődési Főszerkesztőség vezetője, aki Bozóki Andrástól, a Nemzeti Kulturális Örökség miniszterétől a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vette át. Losonczi Lívia, a Hír Főszerkesztőség munkatársa Dr. Szili Katalintól, az Országgyűlés elnökétől az Év parlamenti újságírója díjat kapott. Novák András, a Híradó szerkesztő-riportere Juhász Ferenc honvédelmi minisztertől a Honvédelemért kitüntetést II. fokozatát kapta. Az MTV Budapesti Regionális Szerkesztősége Demszky Gábor főpolgármestertől a Fővárosi Önkormányzat adományaként a Csengery Antal-díjat vehette át. A mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotótevékenységéért, valamint a művészi és tudományos teljesítményéért Balázs Béla-díjat kapott Farkas Éva vágó.

ÁprilisA Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium bronz érdemérmét kapta az árvíz elleni védekezésnél nyújtott teljesítményért Maya Lilla, Híradójának riportere.

Április 18.Sólyom László köztársasági elnök posztumusz állami kitüntetést adományozott Gyulai Istvánnak, a márciusban 63. életévében elhunyt sportdiplomatának.

Április 18.Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Kamuti Jenő, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára Schulek Csabát, a Magyar Televízió Sport Főszerkesztőjét a Magyar Olimpiai Bizottság Nívó-díjával jutalmazta. Az indoklásban szerint a főszerkesztő kitartó munkájának is köszönhető, hogy töretlen a Magyar Televízió együttműködése a Magyar Olimpiai Bizottsággal. Az olimpiai eszme népszerűsítéséért külön elismerésben részesítették.

MájusA Geopolitikai Tanács – amely a genfi Geopolitikai Tanulmányok Nemzetközi Intézete és a párizsi székhelyi Nemzetközi Geopolitikai Akadémia társszervezete, és amely nagy tekintélyű tudósokból és közéleti személyiségekből áll – a hazai média 2005. évi külpolitikai elismerő oklevelét a Magyar Televízió Külpolitikai Szerkesztőségének ítélte oda.

Május 10.Juszt László A tévé ügyvédje című közszolgálati műsor vezetője kapta a 2006-os Déri János-díjat, a sokoldalú tevékenységet elismerő arany egyforintost. Juszt Lászlóra azért esett a választás, mert nem csak több évtizede a pályán levő sokoldalú televíziósként ismert, de „színházi ember és gazdálkodó is” – mondta a díjat odaítélő kuratórium tagjaként a fiatalon elhunyt népszerű televíziós szerkesztő és műsorvezető fia, Déri Balázs.

Május 25.A 2006-os Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztivál díjesőt hozott a nemzeti főadó számára.Színes riport kategóriában:”C”, mint cigány (Roma Magazin), alkotók: Joka Daróczi János – Kovács János – Dömötör Péter (Közéleti Főszeresztőség)Tudósítás kategóriában:Párizsi lázongás, alkotók: Szederkényi Olga – Tobolik Zoltán (Hír Főszerkesztőség)Interjú, (stúdió)beszélgetés kategóriában:Bestseller – „A világ nyitott könyv”, alkotók: Keresztes Gáspár – Kőrösi András – Lévai Balázs (Kulturális Főszerkesztőség)Tematikus magazin kategóriában:Dob+Basszus (Máté Péter: Majdnem szerelem – Cseh Tamás: Budapest), alkotók: Lévai Balázs – Kőrösi András – Szarvas Szilvia – Tálas Tünde (Szórakoztató Főszerkesztőség)Dramatikus művek kategóriában:Ecseri tekercsek (MTV – Dunatáj Alapítvány), alkotók: Csukás Sándor – Czigány ZoltánMűsorarculat kategóriában:Dob+Basszus (Hernádi Judit: Sohase mondd -Hobó Blues Band: Kőbánya), alkotók: Lévai Balázs – Kőrösi András – Bajor L. Zsófia – Putz Attila (Szórakoztató Főszerk.)Alkotói díjak:A legkiválóbb televíziós személyiség: Szederkényi Olga.

Május 26.Csiszér Ferenc, a Vallási és Egyházi Műsorok Szerkesztőségének vezetője 2006. május 26-án Tolerancia díjat vehetett át Debrecenben. A díjat a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Debreceni Zsidó Hitközség, valamint a Hazai és Határontúli Zsidó Hitközségek Állandó Fóruma adományozta.

Május 29.A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kitüntetésben részesítette a Parlamenti Napló munkatársait – László Márta szerkesztőt, Szeili Tamás operatőrt, és Varga Zs. Csaba rendezőt – a Balatonfüreden készített Euró-övezet című magazinműsorukért.

Július 14.A Magyar Sportújságírók Szövetsége a sportújságírók világnapja alkalmából életműdíjjal tüntette ki Gábor Tamást, Feleki-díjat kapott Deák Horváth Péter riporter: mindketten az MTV TeleSport szerkesztőségének munkatársai.

Október 7.A Pécsi Nemzetközi Filmünnep keretében október 7-én, adták át a Stáb Mestere Díjat. Ilyen elismerést kapott Petrovics Ágnes maszkmester és Paluch Pál fartmester.

Október 2.Benda László, a vezető külpolitikai szerkesztő Az Év Újságírója címet és a diploma mellé adományozott, Veritas (Igazság) bronzszobrot nyerte el a XI. médiafesztiválon az ukrajnai Lvovban. A zsűri közel hatszáz produkció közül díjazta Benda László riporter és Rácz László operatőr közösen készített, Csinghajtól Sanghajig című riportfilmjét.

Október 23.A szabadságharc 50. évforduló alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki Rózsa Györgyöt. A magas állami kitüntetést negyven éves pályafutásának elismeréseként adta át Hiller István oktatási és kulturális miniszter.

Október 16-19.A Nemzetközi Televíziós Fesztiválon a Legjobb operatőr díját nyerte el a Montenegro, Szerbia, Kanada, Ukrajna és Németország filmszakembereiből álló nemzetközi zsűritől Jankura Péter a Közvetítő című filmjével.

Október 19-22.A kárpátaljai „Szülőföldem szép határa” című VIII. Nemzetközi Televíziós és Rádiós Fesztiválon a „C” mint cigány című dokumentumfilm (rendező: Kovács János, szerkesztő: Daróczi János) 3. helyezést érte el. A legjobb televíziós portré kategóriában A fény vándora (szerző: Jánosi Antal), a legjobb vágó kategóriában Az utolsó bánhidai kovácsmester (rendező: Antala Zsuzsanna), és a legjobb dramaturgia kategóriában a Törésvonalak (rendező: Kuruzs János, szerző: Pádár Márta) című alkotást különdíjjal jutalmazták.

November 8-11.A legrangosabb szlovák Etnofilm elnevezésű dokumentum-filmfesztiválon, Csadcán „Az utolsó bánhidai kovácsmester” című produkció nyerte a nemzetközi zsűritől a polgármester díját. Az alkotók valamennyien a Szegedi Stúdió (szlovák szerkesztőség) munkatársai: Hangmérnök Nagy G. József, világosító Csányi József és Kiss Antal, vágó Csányi Katalin, operatőr: Szél Zsolt, rendező: Antala Zsuzsanna.

November 30.Tizenkét dokumentumfilmet díjazott a zsűri az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából rendezett „56-os dokufesztivál szerdai záróünnepségén a budapesti Puskin Moziban. A 31 versenyfilm közül a zsűri elismerésül 11 alkotásnak biztosította a DVD megjelenés lehetőségét, 200 példányban, köztük a Kádár János utolsó beszéde (rendező: Sólyom András) című alkotásnak.

December 8.Ünnepélyes, szórakoztató műsorral egybekötött gálaesten adták át a Művészetek Palotájában az idei Prima Primissima díjakat. Az Építőművészet kategóriában az MTV-s Osskó Juditot (építész, szerkesztő), a magyar írott és elektronikus sajtó kategóriájában Czigány György szerkesztőt jutalmazták.

December 10.Az Emberi Jogok Napja alkalmából adott át kitüntetéseket az igazságügyi és rendészeti miniszter. A tévészékház ostroma és az utcai zavargások bemutatásáért Emberi jogi emlékplakettet kapott Lukin Sándor operatőr és Robotka Gyula, a Magyar Televízió gyártásvezetője. Az ötödik alkalommal kiosztott díjakat 2006-ban is olyanok kapták, akik kiemelkedő személyiségei szakterületüknek.

December 12.Hollós Máté, a Hungaroton elnöke nyújtotta át Perényi Miklósnak és Gaál Istvánnak az ezer eladott példány után járó aranylemezt. A Hungaroton által kiadott zenei DVD, Gyökerek címmel Bartók Béla életéről és munkásságáról készült filmet tartalmazza, amelyet Gaál István rendező és Várbiró Judit szerkesztő közös forgatókönyv alapján kizárólag dokumentumok, Bartók levelei, írásai, művei, élethelyszínei felhasználásával készített.

December15.Az RTL Klub fiatalon elhunyt riporteréről elnevezett Hégető Honorka-díjat és a vele együtt járó egymillió forintos pénzjutalmat a szakmai zsűri megosztva Mester Andreának, az Előítéletek, avagy hajléktalanból úrinő című riportfilmjéért, illetve Borsody Istvánnak (RTL Klub) ítélte. A Hégető Honorka Alapítvány kuratóriuma 2003 óta, negyedik alkalommal jutalmazza a kisebbségekkel, és a hátrányos helyzetű emberekkel foglalkozó alkotásokat.

December 18.A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSúSZ) 49. alkalommal a Sportcsillagok Gálaestjén adta át Az Év Legjobb Sportolói címet. Az élsportolók és edzők kitüntetései mellett különdíjakkal jutalmazták a sporttámogatók erőfeszítéseit. Vitray Tamás munkáját életműdíjjal köszönték meg. Az MSúSz nívódíjjal jutalmazta az Olimpiának indult című film alkotógárdáját. Köszönet és Hála különdíjat kapott Rudi Zoltán, az MTV elnöke az idei sportesemények tv-közvetítéséért.

December 20.A Heraklész újságírói díj az utánpótlásért elismerését 2006-ban a Magyar Televízió Izomláz című műsorának ítélték.

MTV

Comments are closed.