2006.12.22., 2006. évfolyam, 51-52. szám
szerző: Bokor László forrás: 168óra
cimke: kultúra
Karácsony előtt mintha felgyorsulna az életritmus, mindenkinek minden sietős lesz. Valójában csöndre, nyugalomra vágyunk, ám adrenalinszintünket felturbózzák a korántsem „stillenachtos” híradások. Mi történt ilyen tájt egykoron?
Méltóságteljesen úszott a Memphis II. utasgőzös a Csendes-óceánon Új-Zéland felé. A december 23-ra virradó éjszakán matrózok díszítették a Splendid bár fenyőfáját. Amíg apró ágacskák kerültek itt vágásra – az egészségügyi kabinban egy köldökzsinór. Máskor is színesítette már szülés a fedélzetet, de ilyen vita most először. Mr. Ferguson ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy 24-ét írjanak a jegyzőkönyvbe. „Nekünk karácsonyi újszülöttet ígért a házidoki, az meg húsz perc múlva beköszönt.” „Ha nagylelkűek lennénk – így a hajóorvos -, akkor is csak 23-át írhatnánk.” De az apa nem tágított. A geográfus pontosságával emelte zsebóráját a falitérkép egyik pontjához: „0 órakor – mondta – átlépjük a dátumválasztó vonalat, ami átugrat minket 23-án. Nem mondom, ritkaság idő és tér ilyen egybeesése, hacsak nem volt eleve betervezve navigációjukba.” A hajóorvos zavarba jött. Chicago jó nevű sebésze a tengeri világban kezdő volt, az ügyeletes tisztet hívta telefonon, az a kapitányt. Végül „Isten után az első” salamoni döntést hozott: „Keletről Nyugatra tartva indokolt az utasigény, pepecseljenek még egy kicsit, aztán írhat 24-ét.” Rendhagyó spekulációjában nyilván szerepet kapott, hogy a betlehemi dátumból még újsághír is kerekedhet. „Pia fraus” – dünnyögte végül a doki – kegyes csalás -, és elfogadta az érvelést, valamint ajándékként az arany Omegát.
Világrajötte krónikájával harminc év múlva rukkolt elő az újságíróvá lett Nick Sheridan a New Yorkerben, azzal fejezve be, hogy a Chicagóba visszatért világra hozóját felkutatta, és visszavásárolta tőle a családi ereklyét.
Néhány évvel később, a pesti Csikágó Mabi-kórházában (ma Péterfy) időben és minden bonyodalom nélkül látott napvilágot a Bíró család újszülöttje, aki a László nevet kapta. Ha fürdetése, sírása nem keltett is figyelmet, majdani életpályája annál inkább. A hipnotizőr-szobrász-dalnok ifjonc később angliai újságíróként lett világhírű, ámbár akkor is íróeszköze forradalmasításával. Feltalálta a golyóstollat, aminek „világpremierje” egy londoni karácsonyra esett. Ez a légnyomásnak is ellenálló és térképrajzolásra különösen alkalmas eszköz kapóra jött az Anglia csatájára készülő Royal Air Force-nak, amely 1940 és 1945 között éppen 30 ezer darabot használt fel belőle.
Alighanem egy ilyennel írta naplójába Monty (Montgomery) 1941 karácsonyán Bengazi bevételét, napra egy évvel rá a Darlan tengernagy elleni algíri merényletet és, hogy 1943-ra is jusson karácsonyi jegyzet, Ike (Eisenhower) főparancsnoki kinevezését. Talán a töltőtoll-ajándékairól híres Alex Korda is ezzel lepte meg ugyanazon év karácsonyán a Casablanca rendezőjét, Michael Curtizt, akit 1888. december 24-én anyakönyveztek Budapesten Kertész Mihályként.
Ám nemcsak csengettyű szólt a régi karácsonyokon, de lélekharang is. 1944-ben ekkor szólt Bajcsy-Zsilinszkyért, és hóhérok akkor végeztek a magyar nemzeti katonai ellenállás vezetőivel s a Pataki- Pesti-Kreutz-Kulich antifasiszta négyessel is. Az utóbbiak – politikai hovatartozásuk folytán – lekerültek már utcanévtábláinkról, akár a Vörös Hadsereg, amely karácsony napján zárta be (Dorog és Esztergom között) acélgyűrűjét Budapest – körül (amely különben 1872 karácsonyán egyesült Budából, Pestből és Óbudából).
1856-nak ezen a napján született a később híres körképfestővé lett Feszty Árpád, két évvel később pedig az egész zenekedvelő világ kapott karácsonyi ajándékot Giacomo Puccinival. 1951-ben e napon vezette oltár elé Simone Signoret-t Yves Montand.
1953-ban Angyal szállt le Babilonban, de a szépséges látomás csak arra a müncheni színházra volt érvényes, amely ősbemutatós függönyt húzott Dürrenmatt drámájának. Éppúgy, mint New York-i társa, Shaw Szent Johannájának, harminc évvel korábban, 1923-ban.
1926 karácsonya óta működött villanyrendőr az EMKE előtt; épp negyedszázad múlva ez adott zöld jelzést egy pillonszállítmánynak a kikötő felé. A valóságos acélkaravánt Csepelen hajózták be, hogy beépülhessen Afrika leghosszabb Nílus-hídjába. Ennek felavatására 1958 karácsonyán került sor a Kairó alatti Hellwanban. Kintly főmérnöknek Nasszer is gratulált. Habár az aktust csorbítani próbálta egy kései Korán-tudós, aki szerint az izmiri Meles folyót már az időszámításunk előtti 850-ben is átszelte egy híd, sőt a Nílust már 3200-ban is. De a hellwani híd – a legendákkal szemben – máig is létezik, a vele egy időben beindított El Tabin hőerőművel egyetemben.
Igaz, ennek avatásán a jó működést jelző fehér helyett fekete füst áradt szét kéményeiből, „de hát nem a Vatikánnak készült”, ütötte el a megrökönyödést az endékás partnercég főmérnöke.
1963 karácsonyi vásárán mutatkozott be a kazettás magnó, későbbi házibulik nélkülözhetetlen kelléke. „Hej, ha nekünk is lett volna ilyen ketyerénk” – sóhajtozott néhány öreg rádiós abban a stúdióban, amelyből 1934 karácsonyán először hangzott fel Budapest II. szignálja. 1969 karácsonyi üzeneteként Manson, a tömeggyilkos ezt kiáltotta bírái szeme közé: „Én vagyok az ördög, ha kiszabadulok, újra ölni fogok!” De tőle független volt a líbiai ördögök merénylete, a skóciai Lockerby fölött karácsonykor robbanó pokolgéppel, amely 185 PanAm légi utassal végzett 1991-ben. Az idő tájt is utazni vágyott az emberiség, nálunk egyéves volt már a világútlevél, nőtt Ferihegy ázsiója. Csak ugyanazon esztendő december 24-én torpant meg az odatartó forgalom, amikor palesztin terrortámadás érte a kivándorló orosz zsidók autóbuszát.
1989-ben viszont forradalmi népharag végez egy ördöggel. Aligha szomorkodott rajta bárki is, hogy Romániában végérvényesen leszámoltak a „kondukátorral”. Ceauºescu rémuralmára fegyverek tettek véres pontokat.
Leszámolás, felszámolás, számolom én is, mi minden kezdődött és végződött a dátumvonalon innen és túl december 23-án, 24-én. Derűsen jegyzem fel, hogy 1922-ben ekkor nyit az Operettszínház, ám megfagy a mosoly: utána húsz-egynéhány napra – olvasom a korabeli hírlapban – „ébredő magyarok merénylete a teátrum ellen”. És mindez azokban a szép és boldog békeévekben.
Idézek végül egy karácsonyi „előzetest”, amelyre a magányos író-festő szomszéd népséget hívták meg Vas Istvánék az alkalomra befűtött szentendrei bungalóba. Már érkeztükkor sustorogtak különféle hivatalok méltánytalanságairól, aztán kikapcsolták a tévét, rádiót, s a bejglik kóstolgatásakor már csak az Eroica szólt lemezjátszóról. Mellőlem Galsai Pongrác nézte hosszasan a székén hintázó házigazdát, majd egy szalvétára jegyezte annak, vendégei panaszáradatára rögtönzött, szinte biblikus szavait: „Jézus sohasem ígérte, hogy igazságot tesz a földön, csupán beojtotta az emberi törzset egy ezüstvesszővel, amelynek nedve ott kering a hitetlenekben is. Aztán a Názáreti bölcs megfontolásból áttette hatalmát a túlvilágra.”
A társaság elmélázott valameddig, majd csöndes csevegés közepette iszogatott a Szántó Piroska hozta karmeli vörösborból.
