2006. december 27. (5. oldal)
Van-e jövője a nagy múltú hazai vasművességnek? A műkovács mesterség 1970-es évektől számítható megújulásából, tucatnyi kiemelkedő értékű alkotás látványos példájából az következne, hogy van, a szakma jelenlegi helyzetét nézve azonban, ha valami csoda nem történik, nincs. Egy szép és fontos, régi mesterség úgyszólván magányos képviselőjét kerestük fel, felidézni fontosabb munkáit. A Lehoczky Jánossal folytatott beszélgetés vége nem derűs: napjaink haszonelvű építészetében fölösleges fényűzésnek számítanak a művészi színvonalú, míves vaskapuk, rácsok, korlátok, díszítő elemek. Sem pénz, sem idő, sem alkalmas iparos nincs ilyesmire – legyintenek a megbízók. A mögöttünk hagyott három-négy évtized igényesebb építkezései és műemlék helyreállításai – egy halott korszak után – alkalmat kínáltak e régi mesterség újjáélesztésére, a hazai monumentális műkovácsolás lehetőségei azonban az 1990-es évek végére megint kimerültek.
A korszak kiemelkedő, szinte reneszánszteremtő alkotója, Lehoczky mester a legutóbbi megrendelését már a bajor fővárosból kapta.
Lehoczky János egyéb munkái: Latinovits Zoltán balatonszemesi sírkeresztje, 1976; térelválasztó rács a szentendrei postahivatalban, a Dunaújvárosi Vasmű három- tagú főkapuja, 1981-84; a párizsi Magyar Intézet díszkapuja, 1993; tizenhét méter hosszú hídkorlát Szentendrén, 1993; a Vadász György építész tervezte rácsos kapu a budai Vár tabáni oldalán, 1994; a pesti Operettszínház főbejárata és Mozsár utcai kapuzata, 2001; kovácsoltvas cégérek, kútházak, kandeláberek és csillárok; néhány magánház kertkapuja.Szentendre kertes hegyoldalában vagyunk. Hosszú kőfalba simuló, pompás kovácsoltvas kapu vonja magára a látogató figyelmét, aki nem tudja, azt hiheti, egy híres médiasztár, esetleg napjaink valamelyik befutott gazdasági, politikai „vállalkozója” lakik mögötte. Zavarba ejtő pontosan megfogalmazni azt is, minek nevezzük a jókora saroktelken található, buja fák, bokrok és futónövények által álcázott épület-együttest: a vasszagú kovácsműhely ipari üzemnek hat, míg a fölé magasodó, tiszta, üvegezett falú műterem a legkényesebb grafikus számára is komfortos stúdió lehetne. Lent rusztikus munkapadok, olajosan fénylő satukkal; sikattyúk, kovácsfogók, kalapácsok, hegesztő- és vágószerszámok, fúró- és köszörűgépek, hevítő tűzhely; fent emelő szerkezetek, láncok és csörlők. A rajzterem faasztalán fekvő, jókora papírlapokon hegyes ceruzával szerkesztett kapurácsok, részletek, a falon vázlatok. A kertben lévő lakóházon éppen új falszigetelés készül. – Ilyen drága gázzal nem lehet tovább az udvart fűteni – panaszkodik a mester felesége.
Lehoczky János monumentális kapuival, rácsaival szerzett hírnevet, elismerést a nevének. Súlyos vaskapuk jelzik négy évtizedes pályájának állomásait, híven szolgálva a helyükön. Jelképesen is. Erről faggattam az amúgy nem könnyen szóra bírható kovácsot.
– Mindjárt az első kapummal sikert értem el – emlékszik vissza a kezdetre a 64 évesen is fiatal, energikus kovács. – Tizenöt éves korom óta Szentendrén élek, itt érettségiztem, majd Óbudán, a híres Bieber Károly műlakatosnál tanultam ki a vasas szakmát. A Pest Megyei Múzeum szentendrei restaurátorműhelyében dolgoztam. Ez éppen szemközt volt a Ferenczy Károly Múzeummal, amelynek a belső kapujára kaptam az első komoly megbízást. Volt már saját műhelyem is, ott készült a kapu 1974-ben. Jól sikerült. Nem üt el a környezetétől, visszaadja a régi kor formavilágát. Elismerték, egyből nívódíjat kaptam rá. Ennek a munkámnak köszönhettem a következő nagy feladatot, a budavári Hilton Szálló kapuinak és rácsainak elkészítését. Harminchárom éves koromban! Ez már másféle rácsszerkezet volt, mint az első: igyekeztem a síkból kilépni a térbe, egymásba kapcsolódó gömbszeletekből kovácsoltam egybe a kilencméteres térelválasztó rácsot. A szerkezet térben való megfogalmazása monumentális hatású lett, de még mindig a kis formákból állítottam össze a nagy formát. Az volt az elképzelésem, hogy egy nagy, egybefüggő szerkezet alkossa a kaput. A feladat nehézsége a vas súlyából fakad, a hosszú anyagok nehezen engedik a szárnyakat úgy egybefogni és felfüggeszteni, hogy ne ereszkedjenek meg. Ez a szándékom, érzésem szerint először a veszprémi temető főkapujának esetében sikerült. Nincs külön kitámasztójuk, a két szárny egybezáródik. A két méter magas, kétszer három méter széles szárnyakon szimmetrikusan egy-egy kereszt rajzolódik ki a hajlított vaspálcák közt – mutat a falon függő rajzra. A veszprémi tanács rendelte meg, 1985-ben lett kész. Szabad kezet kaptam, a városi, megyei pártvezetők észre sem vették a kereszteket – tűnődik el Lehoczky érezhetően kedves munkáján.
– Ezután, egészen a 80-as évek végéig egy nagy restaurálási feladatom volt, öt évig dolgoztam a pesti Postatakarékbank vasmunkáinak helyreállításán. A Lechner Ödön tervezte, 1901-ben elkészült épület szecessziós rácsait kellett eredeti állapotukba visszahozni, hat erkélykorlátot, 24 függőfolyosórácsot, 36 ablakrácsot. Közben új munkákra is kaptam megbízásokat, Győrben a püspöki kincstár és Klastrom Szálló díszkapuját, Pécsett a Magyar Külkereskedelmi Bank háromszor öt méteres vaskapuját csináltam meg.
A legnagyobb feladatként ezután kaptam meg a volt Tiszti Kaszinó vasmunkáit, a régi kovácsmunkák renoválását, s emellett új kapuk és rácsozatok tervezését és elkészítését. A pesti Váci utca és Duna utca sarkán álló épület 1899-ben készült el, a kovácsoltvas munkákat ugyanaz az Alpár Ede készítette, akinek a munkáit a Postatakarék-palotában restauráltam. A barokkos stílusú, finoman megformált, hajlított rácsokat több évtizedes, ki tudja hány festékréteg fedte, eltüntetve az eredeti megmunkálás finomságait. A rárakódott rozsda- és festékrétegeket el kellett távolítani, a vasfelületeket megtisztítani, újrakovácsolni, új életre kelteni s egyúttal konzerválni. A vastag máztól már fel sem lehetett ismerni a részleteket, pedig micsoda finomságú rózsaszirmokat kovácsolt Alpár mester, az ágaknak még a kérgét, a levelek erezetét is természethűen kikalapálta. A tulajdonos külkereskedelmi bank új vasajtókat is rendelt új székháza hátsó, Veres Pálné utcai bejáratára. A háromszor négy és fél méteres, kétszárnyú kocsikapun és a keskenyebb bejárati ajtón alapjában ugyanazokat a formákat és részletmegoldásokat alkalmaztam, mint a belső udvar lépcsőkorlátjain. 1996-ban fejeztem be ezt az új munkát, azóta inkább csak restaurálást végeztem. Pannonhalmán az apátság főkapuján és az arborétum bejáratán, a budapesti Ybl-palota lépcsőházának korlátjain, és a Gresham-palota vasmunkáin dolgoztam. Azóta egyre ritkábban keresnek megbízással, ajánlattal, pedig éppen elég új luxusház, székház, irodaház, cégközpont épül. Igényes vasmunkára azonban nem költenek. Ha netán az építész vagy a kivitelező előszörre betervez egyedi kovács- és lakatosmunkát, később, hogy az építtető kedvében járjon, ezeknek az árával tudja csökkenti a költségeket. Ha vaskorlátra, rácsra van szükségük, megveszik készen, katalógusból, előre gyártott elemekből. És jóval olcsóbban. De hogy mi lesz ezzel a szakmával, aligha érdekel valakit. 2001 óta szinte nem volt új munkám – fejezi be a leltározást a Magyar Művészetért díjjal kitüntetett Lehoczky János.
A mögöttünk álló év meglepetése volt, hogy a München kulturális központjában épült új zsinagóga hatalmas kétszárnyú, bronz borítású vaskapujának megtervezésével és elkészítésével a bajor főváros izraelita hitközsége a magyar kovácsmestert bízta meg. A szentendrei műhelyből szeptember végén különleges szállítójármű vitte a hat méter magas, több tonna súlyú szárnyakat bajor földre.
