Forrás: Origo

Csökken az Izraelbe bevándorló zsidók száma, ezért újabb térségekben igyekeznek népszerűsíteni a betelepülést az ezzel foglalkozó ügynökségek. Az arabok magasabb népszaporulatát bevándorlással ellensúlyozó Izrael egyre inkább számít a fejlett országokban élő zsidókra. Nagy-Britanniából például egyre többen települnek át.

Éles ellentétben áll az Izraelbe bevándorlók egyre inkább csökkenő számával a brit zsidók körében megfigyelhető tendencia. Miközben 2006-ban világszerte 9 százalékkal esett a zsidó államba betelepülők száma, Nagy-Britanniából 45 százalékkal többen vándolrolnak az „ígéret földjére” – írja a Times. A brit lap szerint 2006-ban összesen 700, míg 2005-ben 481 ember hagyta ott a szigetországot Izrael kedvéért. A bevándorlók többek között cionizmussal, lelki és családi okokkal magyarázzák döntésüket.

A különböző cionista szervezetek mind komolyabb erőfeszítésekre kényszerülnek, hogy betelepülésre – alijára – bírják a világban szétszórva élő zsidóságot. A hétmilliós országban ugyanis egyre csökken a különbség a zsidó és az arab lakosok lélekszáma között. Az arány jelenleg kétharmad-egyharmad a zsidóság javára, ám ezt csak úgy tudják fenntartani, ha folyamatosan érkeznek új betelepülők. Az arab lakosság körében ugyanis majdnem háromszor magasabb a népszaporulat.

A betelepülés üteme azonban megcsappant az utóbbi években, elsősorban az új lakosokat a legnagyobb számban – az 1980-as évek végtől kezdve 1,2 egymillió új izraelit – adó, egykori Szovjetunió területéről érkeznek egyre kevesebben – idén 22 százalékkal csökkent a számuk. A bevándorlással foglalkozó különböző ügynökségek ezért mindinkább azokra a térségekre fókuszálnak, ahol elég sokan élnek ahhoz, hogy bevándorlókat lehessen toborozni közülük – mondta a Times-nak a Zsidó Ügynökség szóvivője. Michaal Jankelowitz szerint a hatmilliós zsidó népességgel rendelkező USA-ban, vagy Franciaországban, Kanadában, Nagy-Britanniában élő százezrek köréből igyekeznek új betelepülőket szerezni.

A különböző izraeli táborokban már gyerekként megfordultakat igyekeznek bátorítani az ügynökségek, letelepedésükhöz anyagi oktatási és elhelyezkedési segítséget is nyújtanak, sőt elősegítik utazásukat is, Nagy-Britanniából például idén már egy 200 fős charterjáratot is indítottak.

[origo]

Comments are closed.