Forrás: Index

Index

A jordániai bíróság kötél általi halálra ítélte a 38 éves Nabil Ahmed Dzsaúrát, aki szeptemberben nyugati turistákra támadt a jordániai fővárosban, és megölt egy brit férfit, valamint megsebesített további hat embert. Tettét az motiválta, hogy két testvére a nyolcvanas évek elején izraeli katonák áldozata lett Libanonban.

A jordániai bíróság kötél általi halálra ítélte azt a férfit, aki szeptemberben fegyverrel támadt a fővárosban, Ammánban az éppen a római amfiteátrumot látogató külföldi turistákra, jelentette a Reuters. A támadásban egy brit állampolgár életét vesztette, további hat ember megsebesült, a sérültek között volt egy helyi rendőr, két brit, egy új-zélandi és egy ausztrál turista is. A lövöldöző férfit azonnal elfogták.

A 38 éves palesztin Nabil Ahmed Dzsaúra vallomásában elmondta, hogy a nyugati országok arabellenes közel-keleti politikája miatt érzett düh motiválta tettét. Kiderült az is, hogy nincs kapcsolatban semmilyen szervezettel, teljesen egyedül hajtotta végre a merényletet.

Az ítélet szerint Dzsaúrát halálos áldozatot követelő terrorcselekmény előkészítésében és illegális fegyvertartásban találta bűnösnek a bíróság. A döntés kihirdetésekor a férfi arab nyelven azt kiáltotta: „Isten nagy! Uralkodók vagyunk, nem rabszolgák!”

Korábban a felesége, Mirjam a BBC-nek adott nyilatkozatában elmondta, hogy a férfi két testvérét Libanonban izraeli katonák ölték meg még a nyolcvanas évek elején. Dzsaúra idővel egyre mérgesebb lett, különösen a nyári libanoni konfliktus láttán, ezért döntött a bosszúállás mellett. A nyugatellenes érzelmek tradicionálisan erősek Jordániában, mivel a lakosság nagy része palesztin, akiket Izrael Állam 1948-ban történt megalapítása után telepítettek a határ túloldalára.

Comments are closed.