A terrorizmus felszámolása Izrael létérdeke, a fegyveres megoldás erőltetése azonban a zsidó állam nemzetközi elszigetelődéséhez vezethet
A nemzetközi politika idei legnagyobb viharát kétségtelenül a libanoni háború szolgáltatta. A harcok immár több hónapja véget értek, a konfliktus hosszú távú következményei azonban nagyban meghatározhatják a közel-keleti térség és a békefolyamat jövőjét.
Izrael július közepén indította el libanoni offenzíváját, miután a síita Hezbollah libanoni szervezet fegyveresei elraboltak két izraeli katonát, valamint rakétákkal lőtték az észak-izraeli városokat. A válasz nem váratott magára, az elrabolt katonákat azonban nem sikerült kiszabadítani. A zsidó állam ekkor átfogó katonai akcióra szánta el magát, amely végül több, mint egy hónapig elhúzódott. Az izraeli hadsereg folyamatosan támadta a Hezbollah feltételezett állásait, melynek során számos polgári személy is életét vesztette, valamint a libanoni infrastruktúra is súlyos károkat szenvedett. A nemzetközi közösséget megosztotta az izraeli katonai akció. Az Egyesült Államok támogatásáról biztosította az izraeli vezetést, az európai szövetségesek a háború mielőbbi befejezését szorgalmazták, számos muszlim ország pedig agresszornak minősítette a zsidó államot. Izraeli részről gyakran hangoztatták, hogy a Hezbollahhal szoros viszonyt ápoló Irán és Szíria áll a terroristák felfegyverzése és pénzelése mögött.
A katonai akció azonban nem ment olyan zökkenőmentesen, mint ahogyan azt az izraeli lakosság várta. A kezdeti elsöprő támogatás után egyre többen bírálták Ehud Olmert miniszterelnök libanoni politikáját. A nemzetközi nyomás és a belső elégedetlenség végül arra késztette a zsidó állam kormányát, hogy áldását adja az ENSZ közvetítésével kidolgozott tűzszüneti javaslathoz. A fegyverek ugyan ekkor valóban elhallgattak, a retorikai harc azonban folytatódott. Hasszán Naszrallah, a Hezbollah vezetője az izraeli hadműveletek leállítását szervezete győzelemként értékelte, Ehud Olmert szerint viszont az izraeli hadsereg elérte célját, ezáltal a harcok további folytatása szükségtelenné vált.
A gyökeresen eltérő értékelésnek kézzelfogható okai voltak. A Hezbollah nyilvánvalóan rendkívül súlyos veszteségeket szenvedett mind infrastruktúrában, mind emberanyagban, a szervezetet azonban nem sikerült teljesen megtörni. Kétségtelen viszont, hogy az izraeli akció „nemzeti hősöket” teremtett a Hezbollah harcosaiból, akikben számos libanoni bátor hazafiakat lát, szemben a tehetetlen bejrúti kormányzattal. Ez mára oda vezetett, hogy Bejrútban rendszeresek a kormányellenes tömegtüntetések, zavargások. A konfliktus azonban messzemenő következményekkel járt az izraeli vezetés számára is. A modern hadviselésben mindinkább előtérbe kerülnek az olyan „aszimmetrikus háborúk”, mint amilyenné a libanoni akció is vált. Az ilyen jellegű konfliktusok során a csúcstechnikájú hadseregek felszerelés terén gyengébb, ám fanatikus, gerilla-hadviselést folytató ellenséggel kerülnek szembe. A libanoni akció tanulsága a zsidó állam számára mindenekelőtt az lett, hogy bár továbbra is egyértelműen övé a régió legerősebb hadserege, jobban fel kell készülnie az újfajta hadviselés kockázataira.
Az iszlám szélsőségesek és az általuk cionistának titulált izraeli vezetés feloldhatatlan ideológiai konfliktusa miatt a felszín alatt továbbra is forrongnak az indulatok. A terrorizmus felszámolása Izrael létérdeke, ugyanakkor a zsidó állam nem engedheti meg magának, hogy egy újabb katonai akcióval elszigetelődjön a nemzetközi színtéren. Az ENSZ békefenntartóinak megjelenésével azonban ez idáig a probléma gyökerét nem sikerült kezelni. Egyes források szerint a Hezbollah továbbra is élvezi két fő patrónusa, Irán és Szíria anyagi támogatását, melynek segítségével sikerült újra feltölteni a kiürült fegyverraktárakat. Amíg azonban az ENSZ-csapatok és a bejrúti kormány képtelen véget vetni a Hezbollah uralmának, a feszült helyzet bármikor újabb válsághoz vezethet.
ifj. Szűcs Gábor
