2006. december 9. (8. oldal)
Lóránt Károly
Három és fél évvel ezelőtt indították az amerikaiak az iraki offenzívát, és akkor minden olyan egyszerűnek látszott. A háborús koalíció „A” tervben felvázolt elképzelései szerint az amerikai csapatok érkezésével az iraki rezsim összeomlik, és a lakosság kitörő örömmel fogadja az amerikai csapatokat. Mint tudjuk, ebből semmi sem lett, és akkor lépett életbe a „B” terv, amely kissé elhúzódó harcokat helyezett kilátásba. Emlékezzünk vissza: George W. Bush és legjobb barátja, Tony Blair a háborút az ENSZ jóváhagyása nélkül, arra a megalapozatlan és később valótlannak is bizonyult „jelentésre” hivatkozva indította el, hogy Iraknak 45 percen belül bevethető tömegpusztító fegyverei vannak. Azóta tisztázódott, hogy a háború az Izrael-barát nyomásgyakorló csoportok hatására robbant ki, és hogy Amerikának magának igen kevés érdeke fűződött ehhez az akcióhoz.
Azóta három és fél év telt el. A három hónaposra tervezett háborúból mára olyan konfliktus kerekedett, amelyben havonta 3000 iraki állampolgárt ölnek meg, az Egyesült Államok pedig eddig közel háromezer emberét vesztette el, nem beszélve a több százezerre becsült iraki emberveszteségről.
Most a két vezető amerikai párt egyesült erővel próbálja kihúzni Amerika iraki homokba süllyedt szekerét. James Baker a Bush család régi bizalmasa és Lee Hamilton indianai képviselő vezetésével öt demokrata és öt republikánus honatya ült össze, hogy kiutat találjon Amerika számára. Az iraki tanulmányi csoportnak nevezett együttes a héten hozta nyilvánosságra jelentését, amelyben az iraki helyzetet súlyosnak és romló tendenciájúnak minősítik. Baker és Hamilton kiemelték: „…ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, a lehetséges következmények igen súlyosak”. A jelentés a katonai akciók helyett elsősorban diplomáciai megoldásokat ajánl, beleértve az Iránnal és Szíriával való közvetlen tárgyalásokat, és felveti az iraki háborúnak az izraeli-arab konfliktussal való összefüggését is, amelynek Amerika közvetlen részvételével történő megoldását a helyzet rendezése elengedhetetlen feltételének tekinti. George Bush és háborús társa, Tony Blair most egy közös sajtóértekezleten reagáltak a jelentésre, fontosnak minősítve azt, de ugyanakkor elutasítva annak leglényegesebb mondanivalóját: a záros határidőn belüli csapatkivonást és az Irakkal és Szíriával való közvetlen tárgyalásokat. Lassan pedig észre kell venniük, hogy a közvélemény egyre inkább ellenzi azt a politikát, amely a „demokrácia” helyett végeláthatatlan és terjedő nyugtalanságot hozott létre a Közel-Keleten anélkül, hogy ezáltal Izrael biztonsága növekedett volna.
