2006.12.15., 2006. évfolyam, 50. szám
szerző: Trencséni Dávid forrás: 168óra
cimkék: kettős állampolgárság, tüntetések
A rendszer- és helyszínváltók december 5-én a Szabadság téren emlékeztek a két évvel ezelőtti sajnálatos eseményekre. A pár száz fős tömeg előtt több szónok is fellobbantotta a remény lángját. Egyikük új népszavazást ígért, másikuk márciusi újrakezdést.
Délután ötkor gyülekezünk a Szabadság téren, némiképp megzavarodva. Utolsó nemzetmentő-alkotmányozó szeánszunkon az „56-osok terén még arra készültünk, hogy itt fogunk majd megemlékezni – egy új alaptörvénnyel – a 2004-es kétigenes népszavazás évfordulójáról. A forradalmárok belső harcainak eredményeképp azonban itt a Forradalmi Nemzeti Bizottmány magára maradt, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006, összefogva a Jobbikkal, a Magyarok Világszövetségével és a Magyar Nemzeti Fronttal, a köztévé székháza elé hívta híveit.
A nyitóeseményről lecsúsztunk. Mire megérkeztünk, a Jobbik már túl volt az adventre rendszeresített politikai akcióján, a tér alatti parkoló kijárata mellé felállították ünnepi kettős keresztjüket. Tövében néhány apatikus aktivista vigyázza a fát, hátha. De még a nemzeti sorskérdésekre oly fogékony közönség sem emeli zarándokhellyé a kereszt tövét. Többen osonnak be a mélygarázs illemhelyére könnyíteni testükön, mint ahányan a szimbólum tövében keresnének lelki megnyugvást.
Utóbbi ellen hat a szovjet emlékmű lábánál összeeszkábált színpad hangtechnikája, melyből elébb nemzetlelket Kárpátok bércei fölé emelő dal száll, utóbb Toroczkai László, aki a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) elnöki székét a hivatásos forradalmárok keserű kenyerére cserélte, rikoltja világgá: „Folytatjuk a harcot!” A „ki ellen?” nem kérdés. A tér szélén – valahol a Nemzeti Bank és az amerikai nagykövetség között – könyvárus oszt szakirodalmat, 1600 a Cion bölcsei, kétszázzal több a Nemzetközi Zsidó.
Még el sem mélyedhetünk igazán az összeesküvés-elméletek világában, Schuster Lóri – a jobb sorsra érdemtelen rokker – már le is lövi a lényeget. Palesztin gyerekeket gumilövedékező judeonácikról, génkezelt újságírókról beszél, majd MUK-kol. Utóbbi – mármint az „56-os jelszó, márciusban újra kezdjük – nagyon népszerű az egyre fázósabb forradalmárok körében. Csontjaikban érzik a dermesztő idő metsző hidegét. Így december közepe tájt aktuális is.
Patrubány Miklós újramelegíti a régi slágert
Ezúttal – bár rutinos tüntetőknek számítunk – gyorsan elveszítjük a vezérfonalat. A menetrendszerű utcai összejövetelek eleddig az új – Szent István- és Szent Korona-alapú – alkotmány közfelkiáltással történő megszövegezésére és a jelenlegi hatalom jogfosztásának kimondására szerveződtek. Addig rendben is volnánk, hogy mindezt megfejeljük „a nemzet arculcsapásának” szomorú dátumával (aki nem emlékezne: a nemzet 2004. december 5-én csapta arcul magát, amikor nem mondott igent a kettős állampolgárság automatikus kiterjesztésére), de hogy szó se essék alaptörvényezésről és hogyan továbbról – az érthetetlen. Láthatóan azonban csak alólunk húzták ki a szellemi talajt, e szeánszok rendszeres látogatói számára bőséges lelki táplálék, ha valaki a színpadon folytatja a sarki ivóban megkezdett konyhapolitizálást.
Márpedig sokan kapaszkodnak a közhokedlire. Köztük a kisdobos Novák Előd, akinek a rendőrterror szakította be hangszerét, „de már elmúlt”. Citálja Sólyom László köztársasági elnök bűneit (köszöntötte a zsidókat hanuka alkalmával, nem a nemzeti lobogó előtt köszöntötte az új évet), majd a hónap antimagyarjává avatja.
Gonda László – e rendezvények állandó szónoka – elébb az árpádsávot élteti, majd az MTV ostromlátta bejárata fölötti molinóra mutatva leplezi le az „idegen szimbólumot”. A tömeg megfejtése: menóra. (Ezt tán még Vágó István sem fogadná el, látva a kilencágú életfamotívumot.) Majd barátokat sorol, köztük Sólyom László köztársasági elnököt, aki melléjük állt, „miként ezt teszi majd a hadsereg is” – ígéri.
A bő négyszáz fős hallgatóság minden idegszálával az éppen beszélőre „cuppan”, nekünk azonban már lúdbőrzik a hátunk e világkép ármánykodó ellenségeinek sokaságától. Az egyedüli szellemi kihívás, melynek minden szónok nekiveselkedik: hogyan magyarázható, hogy csupán pár százan vannak jelen, mikor aranyszájúak mondják az igazságot. A legkedveltebb verzió: a többi igaz hitű fél, de majd néhány hét múlva bátrabbak lesznek. (Erre várnak két hónapja.) Szintén toplistás: egyszerűen letízezrezni ötszáz embert. Bronzérmes: a többiekre oda sem kell figyelni, mi vagyunk az igaz magyarok, a többi áruló.
Üde színfolt az öregecskedő vezérek között a Jobbik új elnöke, Vona Gábor, aki nemes egyszerűséggel az árpádsávos pártnak nevezi szervezetét, majd büszkén mosolyog. (Az, hogy volt már ilyen formáció e bércek között, láthatóan nem zavarja.)
Hét körül az utolsó felszólalónk Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke. Újramelegíti a régi slágert: a kommunisták elcsalták a választást, ezért nem győzhetett az „igen” a népszavazáson. De sebaj – ígéri -, a hétigenes fideszes népszavazás pótkérdése ismét a kettős állampolgárság megadása lesz, de most majd jobban figyelünk.
A hallgatóság minden idegszálával az éppen beszélőre „cuppan”
Remélnénk, vége az össznépi dementiának, de fájdalom, a java csak most kezdődik. Patrubány ugyanis a HVIM rendezvényére is hivatalos, ötpercnyi séta az Erzsébet térig, és kezdődik minden elölről. Változás annyi, hogy itt az MVSZ-elnök kezdi, és Toroczkai végzi a szónoklást, majd a nyolcszáz fősre duzzadt sokadalom egy platós teherautót követve hömpölyögni kezd a Markó utcai fogház (lásd még: politikai foglyok, amnesztia) felé. Persze a hoszszabbik úton. Felvezetőként Budaházy Edda – hivatásos bujkálóhúg – fékezi az erőltetett menetet. „A bátyám nem bűnöző”-transzparenst cipelve tyúklépdel elő, utána jobb híján csak araszolunk. Bő fél óra alatt érünk el a célállomásig, bő rendőri biztosítással.
A Fővárosi Bíróság előtt újabb beszédek. Kapunk Budaházy György-remix maxit, CD-ről beszél a nemzetmentő. A bujkálás hónapjai kikezdték idegeit. Amerikai rajzfilmelemzésből vezeti le az ellenállás kényszerét, hangyák és sáskák példabeszédében világlik ki az igazság. Rossz lehet neki.
Végezetül Zámbó atya áldja meg lelki fegyvereinket, s invitál forradalmi éjféli misére a Kossuth téri kordonokhoz. Végül oszlás – saját akaratból.
