Forrás: Origo

A TV2 riporternője a Vendégszoba chatelőinek elmondta, hogy azért lett tévés, hogy sokat beszélgethessen az emberekkel. Attól boldog, ha a riport, kihasználva a nyilvánosság erejét, segít azoknak, akik szerepelnek benne. Az Ügy című műsorra például büszke, mert az utcára vetett kutyákkal és például a családon belüli erőszak áldozataival foglalkozik, és több szavazat, így adomány érkezett a nézők részéről, mint a valóságshow-k szereplőire.

Ha van szponzor, megy a műsor

– Szereted ezt a munkát? Mit csinálsz, ha egy halott mellett kell állnod és róla mondani valamit? [kinga4465]

– Imádom a munkám, nem tudnék mást csinálni. A TV2-n Az Ügy és a Kalandjárat műsorvezető-riportere vagyok, de ilyen szituációval nem találkoztam még. A helyzet döntené el, hogy mit tegyek.

– Mit tudnál mondani a könyvedről? Miért írtad, milyen megfontolásból? [Juxi@-a]

– A Kalandjárat forgatásai során rengeteg olyan élmény van, amit – az adás idejének rövidsége miatt – nem tudok megmutatni. Bennem marad egy csomó minden, például a belső utazásom. Másrészt sok olyan dologgal találkoztam, amely egyetlen útikönyvben sem szerepel, szerettem volna mindezt világgá kürtölni mindenkinek. Kuriózum az is, hogy DVD is van mellé, tehát, amiről olvasol, azt meg is nézheted. Brazília, Dél-Anglia, Balaton régió, Florida – különböző élményalapú útvonalak szerepelnek a könyv első kötetében.

– Mi a véleményed az izraeli-palesztin konfliktusról? [attyko]

– Politikával csak olvasóként, nézőként foglalkozom. Forgattam viszont Izraelben és Palesztinában is utazási magazint. Jeruzsálem, Betlehem. Mindkét városban nagyon sok barátot szereztem. Értük izgulok. Amúgy minden tűzfészek elszomorít a világon, mert mindig a kiszolgáltatott, vétlen embereket látom mögötte.

– A lányod mindig veled megy? Nem unja még – vagy nem teher ez neki? [cselike]

– Amikor iskolai szünet van, akkor viszem mindenhova. Iskolaidőben az édesanyám vigyáz rá, amíg mi távol vagyunk. Ez kb. kéthavonta tíz napot jelent. Amúgy sokkal gyakrabban vagyok vele, mint sok anyuka, mert a munkahelyem gyakorlatilag otthon van, így minden nap együtt ebédelünk.

– Tényleg van iskolád, ahova lehet menni? [Jóképu22]

– A TV2 Kandi Európa Televíziós Akadémia hét éve működik. A szakma legjobbjai okítanak főként elektronikus médiát (rádió, televízió). A suli olyan, mint egy nagy család. Sokan közülük már a szerkesztőségek aktív tagjai. Gyere, várunk szeretettel!

– Miért lett vége a Szülőszobá-nak? [24TömnékBp]

– Amikor vége lett, úgy éreztük, hogy mindent megmutattunk, amit meg lehet, erről a témáról. 55 szülésen lehettem ott. Életem legboldogabb két éve volt.

– Jó a műsor, de ki finanszírozza az utazásokat? [kosarascsaj11]

– A műsor kereskedelmi besorolású, ami azt jelenti, hogy, ha van szponzor, mehet, ha nincs, akkor nem. Tehát a műsorkészítésen kívül a produceri munkát is a stáb végzi. Sok utazási iroda, utazással, kalanddal, biztonsággal foglalkozó cég úgy gondolja, hogy érdemes mellénk állni. Úgyhogy megy a műsor töretlenül 2007-2008-ban is.

– Miért van az, hogy a tévében sokszor színészek kapnak szerepet egy-egy műsor lebonyolításához? [Ghostmeyer]

– A show-műsorokra gondolsz? Műfajfüggő szerintem. A műsorvezetői székbe hosszas válogatás után választják ki a megfelelő embert. Ha az adott műfajhoz színészi képességek is kellenek, akkor valószínűleg egy színész könnyebben megoldja a feladatot, mint egy televíziós újságíró. Még egyetlen színészt sem láttam azonban például a hírműsorok műsorvezetői székében.

A nők évszázada lehet

– Összejönnél esetleg egy nagy rajongóddal? Nem érzed magad elnyomottnak, hogy nem vagy annyira képben, mint például Stohl András? [kinga4465]

– Én nem azért lettem tévés, hogy sztároljanak, hanem azért, hogy beszélgethessek sokat az emberekkel. Ettől érzem jól magam. Attól pedig egyenesen boldog vagyok, ha a riport, kihasználva a nyilvánosság erejét, segít azoknak, akikkel beszélgetek. Például most boldog vagyok, mert Az Ügy című műsorra, amely az utcára vetett kutyákkal és például a családon belüli erőszak áldozataival foglalkozik, több szavazat, így adomány érkezett a nézők részéről, mint a valóságshow-k szereplőire. Ez nagyon nagy dolog. Amúgy naponta találkozom az utcán nézőkkel – nem rajongókkal! -, akik nézik a műsoraimat, és velük is beszélgetek egy nagyot.

– Mit tudsz tanácsolni azoknak, akik idén diplomáznak, és a tévénél szeretnének elhelyezkedni? [David K]

– Gyakorlat, gyakorlat, gyakorlat. A TV2 Kandi Európa Televíziós Akadémián a hallgatóknak mindig azt mondom, hogy próbálják ki magukat helyi rádióban, televízióban, mert ott lehet a legtöbb gyakorlatot szerezni, megtanulni a szakma csínját-bínját, aztán eldöntheted, hogy valóban tévézni szeretnél-e. Jelentem, veszélyes, mint a vírus. Aki egyszer megkapja, nehezen szabadul tőle.

– Hogyan vélekedsz a XXI. századról, a különböző kultúrákról? [Gothic69]

– Kedves Gothic! Hú, erről hetekig tudnék beszélgetni veled. Megejthetnénk! Ez a kérdés izgat ugyanis a – világbékén 🙂 kívül – a leginkább. A könyvemben is érintem ezt a kérdést. Szerintem a XXI. században nagyon fontos, hogy előtérbe kerüljenek a nők. Legyen a nők százada! Arra gondolok, hogy a világ egy csomó égető, a jövőt alapvetően meghatározó kérdésében nem elég racionálisan dönteni, agresszíven elővenni a bunkósbotot és leütni a másikat. A technikai fejlődés miatt ugyanis nagyon sokat veszíthetünk egyetlen rossz döntéssel. Empátiával, érzelmi megközelítéssel, minél kevesebb előítélettel sokkal többet érhetünk el. Egyébként az utazásaim alatt azt láttam, hogy azokban a kultúrákban élnek boldogan az emberek, ahol őrzik őseik üzeneteit, tehát ahol a modern mindennapi kultúra része a hagyomány.

– Októberben a zavargásokkal összefüggően a média bizonyított (leszerepelt). Szerinted miért van ennyire kiéhezve hasonló szenzációkra például a TV2 is? [Exorcist]

– Szerintem a zavargás nem szenzáció, hanem hír, amiről a hírműsorok kötelessége tájékoztatni a nézőket. Október 23-tól függetlenül írom, hogy az ember pszichéje jóval nyitottabb a negatív, a bekukucskálós hírekre, mint a pozitívakra. Pontosan ezt bizonyítja a nézettségi mutató. A kereskedelmi televíziók nézettsége pedig meghatározza a bevételeit, amelyekből az újabb és újabb műsorokat gyártja.

– Nagyon köszönöm a kérdéseket, örülök, hogy itt lehettem, további szép napot mindenkinek!

[origo]

Comments are closed.