Forrás: Index

Kofi Annan, az ENSZ főtitkára csütörtökön szóvivője útján ítélt el minden olyan konferenciát, amely azt igyekszik bizonyítani, hogy a holokauszt nem történt meg.

Stéphane Dujarric elmondta: a világszervezet vezetője úgy tartja, hogy minden olyan kísérlettel, amely kétséget igyekszik támasztani a vészkorszak megtörténtével kapcsolatban, szembe kell szállni.

Megfigyelők utalnak arra, hogy az iráni kormány szervezésében a hét elején Teheránban 30 ország képviseletében több mint 60 „kutató és egyetemi tanár” kezd konferenciát a holokauszt kérdéseiről. A teheráni hatóságok azonban azt bizonygatják, hogy az értekezlet „mentes lesz az elfogult ideológiáktól”.

Dujarric emlékeztetett arra, hogy az ENSZ közgyűlése egy éve egy olyan határozatot fogadott el, amely elutasítja a holokauszt tagadását, mint történelmi tényt.

Comments are closed.