Lapzártánkkor már biztos volt, hogy Vlagyimir Kramnyik orosz sakkvilágbajnok hiába használta ki a legerősebbnek mondott sakk-komputer, a Deep Fritz 10 gyengéit, így sem győzheti le.
„Brutális lesz” – jósolta még a hatjátszmás bonni páros mérkőzés előtt Kramnyik, hozzátéve: nem tartja magát favoritnak, és elsősorban arra kell figyelnie, hogy ne kövessen el nagyobb hibát. Ez a jelek szerint nem sikerült, mivel a második partiban a 31 éves világbajnok nagymesteri szinten elfogadhatatlan bakit elkövetve nézett el egy egylépéses mattot, amit a gép könyörtelenül ki is használt. Pedig ezúttal nem kellett olyan, lelkileg kimerítő különmeccsbe bonyolódnia, mint másfél hónapja a – WC-vitáról elhíresült – címegyesítő párviadalon a bolgár Veszelin Topalovval. A hamburgi Chessbase cég számítógépének kezelője és programozója, Mathias Feist rezzenéstelen arccal – még a mellékhelyiséget sem keresve fel – rakosgatta a táblán a program által tett lépéseket, míg a Kunstmuseum kiállítási csarnokának több száz fős közönsége (köztük nem egy 10 év alatti gyermek) szokatlanul nagy csendben, pisszenés nélkül figyelte a csatát, legfeljebb néha ejtettek le a földre egy-egy, a kommentárokat közvetítő fülhallgatót.
A világbajnok végzetes hibáját – ami miatt legjobb esetben is csak döntetlen lehet a kedd este befejeződő párviadal vége, és 500 ezer dollárral kevesebb a tiszteletdíja – a szakértők szerint éppen az okozta, ami Kramnyik és általában az ember előnye lehetne a géppel szemben. Nevezetesen a hosszú távú stratégia készítése, amire egy számítógép (ma még) nem képes. Az orosz világbajnok szinte már nyerő pozícióig tudta elvezetni bábuit az ominózus partiban – magyarázta a HVG-nek az egyik kommentátor, Helmut Pfleger német nagymester -, ám annyira lefoglalta a kombináció kidolgozása és kivitelezése, hogy valami megmagyarázhatatlan okból ügyet sem vetett a fenyegető „mattképre”. A szakberkekben sakkvakságként emlegetett figyelmetlenség mértékére jellemző, hogy Kramnyik a (bal)lépés után megnyugodva indult pihenni egy keveset, és már kifelé ment, amikor visszafordulva észrevette a gép azonnali mattját.
Ennek ellenére szakértők úgy vélik, ez az a pont, vagyis a hosszú távú tervezés, amelyben a számítógép jelenleg megfogható lenne. A Deep Fritz 10 – és hozzá hasonló „társai” – ugyanis elsősorban a taktikai „gondolkodásban” erős, fantasztikus sebességgel tekinti át a lehetséges kombinációkat (Kramnyik ellenfele másodpercenként több mint 8 millió állást képes elemezni). A program egyébként – fejtegette a HVG tudósítójának Mathias Feist – több egységből áll, külön része foglalkozik a megnyitásokkal, amely a partik elején igyekszik minél előnyösebb pozíciókba manőverezni a gépet (ebben a betáplált mintegy 3,2 millió állás segíti). Amikor ez megtörtént, akkor kezdi a két darab kétmagos processzorral hajtott „motor” szinte verhetetlenül elemezni a középjáték nagy pozícióharcait – tíz lépésig képes előre látni a saját és az ellenfél által megjátszható összes kombinációt. Ha pedig mégsem sikerült ebben a szakaszban dűlőre vinni a partit, akkor a végjátékmodulon a sor, hogy győzelemre vezesse a maradék bábukat.
Nem véletlen, hogy az orosz világbajnok igyekezett elkerülni az olyan helyzeteket, amikor a gép erős oldalai dominálhattak, és például több partiban is éles támadójátékkal próbálta meglepni, amire az alapvetően a biztonságra törekvő komputer kevésbé lehet „felkészülve”. Bár ezúttal ez csak remikre volt elég, a gép fejlesztői elismerték, fantázia helyett legfeljebb úgynevezett típustervekkel tudják felvértezni a Deep Fritzet. Ez azt jelenti, hogy bizonyos hadállások esetén a gép hosszabb távon is képes végigvinni egy korábban már bevált nyerő stratégiát, ám ezek száma korlátozott, és rendre ugyanazokhoz az állásokhoz vezetnek, így könnyű ellenszert találni rájuk. Improvizálni sem képes természetesen, sőt a számítógép tulajdonképpen minden egyes állást elölről kezd el áttekinteni, és – amire egy ember nemigen fecsérel energiákat – mindig végigveszi az összes lehetséges bábu összes lehetséges lépését, a nyilvánvalóan hibásakat vagy feleslegeseket is. Ez vezethetett például ahhoz a szituációhoz, amikor Kramnyik az egyik végjátékban valóságos várat emelt bábuiból, a gép pedig több lépésen keresztül próbálkozott annak bevételével, holott egy nagymester ránézésre látta volna, hogy lehetetlen átjutni rajta.
Van persze arra is trükk, hogy spóroljanak a gép számítási energiáival – árulta el Feist. A programozók úgynevezett „null-move” eljárásnak nevezik azt az algoritmust, amelyik egymás után kettőt lép a komputer bábuival – miközben az ellenfél figuráit mozdulatlanul hagyja -, és ha ezt követően is hátrányosnak ítéli a szituációt, akkor az első lépést is elveti, mondván, bizonyára az sem lehetett helyes. Majd tovább próbálkozik más kombinációkkal.
A sakkozni tudó gépek egyébként csak az utóbbi tíz évben jutottak arra a szintre, hogy eséllyel vegyék fel a harcot nagymesterekkel. Az áttörésre 1997-ben került sor, amikor a sakktól azóta visszavonult akkori világelsőt, Garri Kaszparovot 3,5:2,5-re legyőzte az IBM Deep Blue nevű programja. Igaz, rossz nyelvek szerint a bajnok akkor arra bazírozott, hogy veresége esetén egy reváns újabb dollárszázezreket hozhat a konyhájára, ám a visszavágóba a gép fejlesztői már nem mentek bele. Ma már az akkoriaknál jóval erősebb gépek uralják a piacot, amit az is mutat, hogy a Deep Fritz mellett az izraeli Deep Junior, a cseh-amerikai Vasik Rajlich nagymester által fejlesztett Rybka, valamint a nemzetközi erők által létrehozott Hydra mind 2800 Élő-pontszámot meghaladó, vagyis a világelsőkhöz mérhető eredménnyel dicsekedhetnek. Két éve pedig a Deep Fritz, a Deep Junior és a Hydra ellen – a világbajnok Topalovval és Ruszlan Ponomarjovval megerősítve – felvonultatott sakkelit egy megalázó 8,5:3,5-et volt képes csak produkálni.
Vajon a sakkozás végét jelenti-e, ha Kramnyik most leszerepel a gép ellen – találgatták az előzmények ismeretében Bonnban is. Korántsem, volt az egyöntetű válasz, legfeljebb ezentúl kevesebb páros meccset játszanak gép és ember között, és a komputerek – ahogyan már egy ideje meg is teszik – inkább egymás ellen csatáznak majd. „Ideálokra mindig szükség lesz a sportban, és erre egy gép alkalmatlan” – vélekedett szerényen a HVG kérdésére a Deep Fritz fejlesztője, a már idézett Feist. Majd hozzátette: „Olyan ez, mint amikor az autózás hajnalán az emberek versenyt próbáltak futni a kocsikkal, ami akkor roppant mulatságos volt, de ma már senkinek sem jutna ilyen az eszébe. Az emberek pedig ugyanúgy futnak tovább, de már csak egymással versenyeznek.”
LINDNER ANDRÁS / BONN
