A románok több mint 50 százaléka gondolja úgy, hogy a cigányok lusták és bűnözők, ugyanakkor egyáltalán nem tetszik nekik, hogy egy országban kell éljenek a magyarokkal, de hasonló ellenszenvet mutatnak a zsidókkal szemben is.
A most nyilvánosságra hozott tanulmányt a bukaresti Max Weber Szociológiai Kollégium készítette a kormány alá tartozó Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának megrendelésére. A tanulmány leszögezi, hogy a románok körében tapasztalható xenofóbia az elmúlt három év alatt – a korábbi felmérés eredményeihez képest -, több mint tíz százalékkal növekedett. Markó Attila, a hivatal vezetője az Antena 3-nak elmondta, hogy a kollégium által készített tanulmányt elküldik az Európai Unió illetékeseinek is.

