Királydrámába illő összeesküvések, politikai gyilkosságok, külső erők által is gerjesztett hatalmi viszályok irányítják a több tekintetben is nyugatias Libanont – tapasztalta a HVG tudósítója. A közel-keleti érdekellentétek barométereként emlegetett ország az utóbbi másfél évtized legsúlyosabb válságát éli.
A politika színpadának tűnhetett a múlt csütörtökön Bejrút belvárosa, amelynek maronita keresztény templomában tartották a két nappal korábban meggyilkolt libanoni ipari miniszter, Pierre Dzsemajel gyászmiséjét. A nézőközönséget az a több százezer tüntető jelentette, akik a templom előtt és a közeli Mártírok terén – mint egy modern kori, interaktív drámában – támogatásukról biztosították a Nyugat-barát kormányt, és élesen elítélték a szerintük a merénylet hátterében álló Szíriát, illetve a vele szövetséges ellenzéki Hezbollah síita szervezetet. A díszlet fő kelléke a cédrusos libanoni nemzeti zászló volt, amely szinte minden kézben ott lobogott, a szívbemarkoló üzenet pedig: elég a politikai gyilkosságokból.
A főszereplők egyik csoportját a kormány tagjai és a kabinetet támogató politikusok alkották, így például a szunnita Szaad Hariri, a legfőbb kormányerő parlamenti frakciójának vezetője – a tavaly meggyilkolt Rafik Hariri fia -, Valid Dzsumblatt drúz vezető és Szamir Zsazsa egykori keresztény milíciavezér, akiket a templom bejáratánál összezsúfolódott tömeg szinte üdvrivalgással fogadott. Philippe Douste-Blazy francia külügyminisztert Vivre la France! kiáltással köszöntötték, miközben a temetés előtti napra esett nemzeti ünnepen éppen a Franciaországtól való függetlenség 63. évfordulója előtt tisztelegtek volna a gyilkosság miatt lefújt katonai parádéval. USA, USA – kiabálták angolul ejtve, így üdvözölve Jeffrey Feltman amerikai nagykövetet, aki testőreitől szorosan körbevéve érkezett és távozott.
A főszereplők másik feléhez tartozott a kifütyült Nabih Berri, a parlament síita elnöke, aki a katonákkal megerősített kordont sem találta elég biztonságosnak ahhoz, hogy gyalogosan távozzon, inkább kocsiját egészen a templom bejáratához rendelte. De még ennél is beszédesebb volt a Szíria-barát keresztény Emile Lahúd elnök és Haszan Naszrallah sejk, a Hezbollah vezérének távolmaradása, bár a következő felvonást valószínűleg az utóbbi nyitja meg. A kormány ugyanis szombaton elfogadta a Hariri-gyilkosság tárgyalására felállítandó nemzetközi bíróság ENSZ által javasolt tervét, amely a jelenlegi válság közvetlen kiváltó oka.
A Hariri elleni merényletet követő, tavaly május-júniusi választásokon hatalomra jutott mostani kormány igazságot akar, a bíróság felállításában elvben pedig mindenki egyetértett – mondta a HVG-nek Gazi Juszef, az ifjú Hariri vezette fő kormányerő, a Jövő Párt parlamenti képviselője. Ám három hete a kormányból távozott a Hezbollah öt és a vele szövetséges ugyancsak síita Amal szervezet egy minisztere, illegitimnek nevezve Fuád Szinjóra kormányát. A távozás oka – magyarázta Abdel al-Madzsid Szaleh, az Amal parlamenti képviselője -, hogy az ENSZ által vezetett vizsgálat nem derített még fényt arra, ki állt a merénylet hátterében. Hiányoznak a garanciák is – tette hozzá -, hogy senkit se ítéljenek el jogtalanul.
A jelentés libanoni és szíriai biztonsági tisztviselőket említ, ám ha a bíróság megállapítja bűnösségüket, nyilvánvalóan a legfelső damaszkuszi vezetés is gyanúba keveredik, ami semmiképpen sem érdeke a Hezbollahnak. A szervezet a kormányba való visszatérésért a 24 tagú kabinet harmadát plusz egy tárcát követel, ami vétójogot biztosítana a számára. Szinjóra azonban mindezt a kisebbségben lévő ellenzék zsarolásának tekinti, csakhogy ha még két minisztere lemond, vagy esetleg újabb gyilkosság áldozatává válik, a kormány – az alkotmány szerint – megbukik. Új minisztereket pedig a lemondottak és a meggyilkolt helyére hiába nevez ki, azt Lahúd nem írja alá. Az elnök előre közölte, a bíróság felállításáról szóló törvényt sem szignálja, sőt kérdéses, hogy Berri egyáltalán összehívja-e a parlamentet.
Libanon végletesnek tűnő megosztottsága az utcán is jól érzékelhető. Több mint másfél évvel Hariri meggyilkolása után a merénylet színhelye a főváros központjában még mindig le van zárva, a hatalmas robbantás okozta krátert sem temették be, mint ahogy a közeli épületekben okozott kárt sem hozták helyre. Bejrútban több helyen is elektronikus számlálókat helyeztek el, amelyek azt mutatják, éppen hány napja várat magára az igazság kiderítése. Ám Bejrút síiták lakta déli negyedeiben, de főként a Hezbollah hátországának számító Dél-Libanonban Naszrallah hatalmas poszterei, az iráni vezetők fényképei azt jelzik, mintha egy más országban járnánk.
Az ellentétet tovább élezte az Izraellel július-augusztusban vívott 34 napos háború, amely főként a síita negyedekben okozott súlyos, még mindig szembeötlő károkat. Miközben Rami Rajessz drúz újságíró a HVG-nek nyilatkozva elismerte, a Hezbollah sokat tett Dél-Libanon felszabadításáért, nyilvánvaló, hogy a mozgalom célja a kormány működésének a megbénítása, végső soron az 1975-1990-es polgárháborút lezáró táifi békemegállapodás, vagyis a felekezeti alapú hatalommegosztást rögzítő alkotmány felrúgása és ezáltal a jelenleginél nagyobb rész kihasítása a hatalomból. Sok libanoni éppen attól fél, hogy a politikai érdekek vezette hatalmi harc ismét polgárháborúhoz vezet.
Miközben egy újabb véres konfliktus egymás ellen fordíthatja a különféle vallási csoportokat, maguk a felekezetek sem egységesek. A síiták egy része például nem követi a Hezbollahot, vezetőjük, Ali Amin sejk, a déli Szaida város muftija részt is vett a meggyilkolt miniszter gyászszertartásán, ahonnan ő is tapsot kapva távozott. Nem egységesek a főként északon élő szunniták sem: a Tripoli fölé magasodó citadellán a péntek déli imaidőben jól hallható volt, ahogy a kihangosított prédikátorok egymással versengve tesznek hitet Szíria mellett vagy éppen ellene. Sőt Omár Karami, a Hariri-gyilkosság után lemondott miniszterelnök hívei korrupcióval és a tüntetők megvásárlásával vádolták a Hariri-klánt, maga Karami pedig – a HVG-nek tripoli lakásán nyilatkozva – nem zárta ki, hogy újra ringbe száll a kormányfői posztért. Szerinte az egyik lehetséges megoldás a jelenlegi válságból egy előrehozott választás lenne.
Megosztottak a keresztények is, hiszen a franciaországi száműzetéséből tavaly hazatért Michel Aún egy huszáros vágással a Hezbollahhal kötött szövetséget. Az állítólag a keresztények többsége által támogatott Aún és a síita mozgalom a korrupcióellenes fellépésben talált közös nevezőt. A lapunknak nyilatkozó politikusok egy része azonban úgy vélte, hogy a polgárháború végén még Szíria ellen ádáz küzdelmeket vívó Aún pálfordulásának hátterében elnöki ambíciói állnak.
A politikai, vallási, törzsi, családi vagy éppen személyes ellentétek kibékítését nehezíti, hogy Libanon – mint a történelem során oly sokszor – külső hatalmak térségbeli küzdelmének színtere is. Aligha szimbolizálhatja más jobban ezt, mint a dél-libanoni Nabatíje várostól keletre lévő Baeufort vára, ameddig állítólag II. András magyar király is eljutott az általa vezetett 1215-ös keresztes hadjárat során. A stratégiai vonalnak számító Litáni folyó mellett egy magas hegycsúcson lévő vár megmaradt falai közé Dél-Libanon izraeli megszállása alatt az izraeli katonák költöztek be, míg a nyári háború alatt a Hezbollah fegyveresei foglaltak el benne állásokat, hogy ellenálljanak egy esetleges izraeli támadásnak. A falakról láthatók az észak-izraeli dombok, a Libanon által követelt Seba-farmok, tiszta időben pedig a télen hófödte Hermon-hegy a Szíriától 1967-ben elfoglalt Golán-fennsík felett.
Szíria tavalyi és Izrael hat évvel ezelőtti kényszerű kivonulása után a két ellenséges ország kevésbé látványosan ugyan, de jelen van Libanonban, mint sok libanoni határozottan állítja, mindkettő titkosszolgálata jelentős pozíciókkal rendelkezik. Szerintük ezt bizonyítja, hogy a 34 napos háborúban a főként a libanoni palesztin menekülttáborokból és a keresztényekből kikerülő kollaboránsok segédkeztek az izraeli légierőnek és haditengerészetnek a célul kitűzött épületek „megjelölésében”. A szír titkosszolgálat aktív jelenlétére pedig az utalhat, hogy Dzsemajel volt az ötödik Szíria-ellenes neves politikus, illetve újságíró, akivel a Hariri-merénylet óta végeztek.
Talán az sem véletlen, hogy Libanon éppen akkor éli át jó másfél évtizede a legsúlyosabb válságát, amikor Irak polgárháborúba süllyedt, az izraeli-palesztin konfliktus újra kiéleződött, és a regionális hatalmi erőviszonyok a Nyugat-barát szunnita arab rezsimek, Egyiptom és Szaúd-Arábia kárára a síita Irán felé tolódnak el. Libanonban sokan köztudottnak tartják, hogy a Hariri-csoportot a franciák és az amerikaiak mellett a szaúdiak is támogatják, míg a Hezbollahot sokan Irán kinyújtott kezének tartják. Ám nem csak arról van szó, hogy Teherán ideológiai, katonai és pénzügyi támogatásban részesíti az általa az 1982-es izraeli bevonulás után létrehozott mozgalmat, hanem arról is – mint az a síita-szunnita politikai szövetségen munkálkodó Huszein Sabrisz síita sejk a HVG-nek érzékeltette -, hogy csodálják Iránt. A sejk szerint a perzsa állam példája azt mutatja, az iszlám a megoldás a korrupt arab rezsimek felszámolására.
Közben az iraki politikája miatt jelentős térségbeli presztízsveszteséget elszenvedő Egyesült Államok Libanonban próbálja menteni a menthetőt. Nemcsak az atomprogramja miatt veszélyesnek is tartott Irán regionális befolyásának szeretne gátat szabni, hanem jószerével Libanon maradt az egyetlen ország, ahol – a tavalyi cédrusos forradalom nyomán – még felmutatható valamilyen eredmény a demokrácia közel-keleti meghonosításának stratégiájában. Ám Libanonban a magát a demokrácia letéteményesének tartó kormányoldal attól fél, az iraki pacifikálás érdekében a Szíriával és Iránnal körvonalazódó amerikai párbeszéd ára az lehet, Washington megint elfogadja Damaszkusz hegemóniáját piciny szomszédja felett.
KERESZTES IMRE / BEJRÚT
