2006.11.29., 2006. évfolyam, 47. szám
szerző: Yehuda Lahav forrás: 168óra
A politikában semmi sem lehetetlen. Ám az utóbbi idők izraeli történései e tekintetben még a megrögzött cinikusokat is meglephetik.
Avigdor Lieberman, az ultrajobboldali, rasszista Otthonunk Izrael párt vezetője még nem is oly rég esküdözött, hogy soha nem lép be Ehud Olmert miniszterelnök kormányába. Elutasítja politikai programját. A Munkapárt elnöke, Amir Perec ugyanakkor kijelentette: „szakadék választja el” nézeteit Lieberman elveitől, és ezért semmi esetre nem lehet vele egy kormányban.
Ám aztán Olmert megegyezett Liebermannal pártjának a kormányba lépéséről, amivel a demokratikus közvélemény szemében (Izraelben és világszerte) szalonképtelenné tette kabinetjét (hasonlóan ahhoz, amit Robert Fico tett Ján Slota kormányába vonásával). Perec rövid habozás után bejelentette: javasolja, hogy pártja Lieberman csatlakozása ellenére maradjon a koalícióban.
Homo sovieticus
Néhány képviselő ellenkezett, volt, aki a párt „történelmi missziójának végéről” beszélt. A pártközpont arab tagjai szerint a következő választási kampányban a Munkapárt jelöltjei az arab-lakta városok közelébe se jöhetnek majd. De mindez nem változtatott a tényen: a Munkapárt marad a kormányban.
Az Otthonunk Izrael pártnak 11 képviselője van (a 120 közül), a többi koalíciós párthoz viszonyítva 3-4 miniszteri tárcára lenne jogosult. Ám Lieberman csak egy miniszteri posztot követelt pártjának. E tárca várományosa persze ő maga lett.
A negyvennyolc éves Lieberman – aki 1978-ban érkezett Izraelbe Moldáviából – tipikus „homo sovieticus” maradt, csakúgy, mint a Szovjetunióból jött híveinek többsége. Magatartása merő cinizmus. Például Izrael demográfiai gondjait ő nemrég úgy akarta „megoldani”, hogy javasolta: foszszák meg az izraeli arabokat állampolgárságuktól, és „területcsere keretében”, akaratuk ellenére csatolják lakóhelyüket a jövendő palesztin államhoz. Az araboktól, akik ezek után mégis Izrael területén maradnának, úgy kívánta megvonni képviseletüket, hogy 10 százalékos küszöböt javasolt a parlamentbe jutáshoz. Amit ők még a mai körülmények között sem érhetnek el, ha egyesülne is minden most egymással szemben álló arab párt. Egyébként Lieberman gyakran hangoztatta, hogy nem az arab kisebbség a probléma, csak az arab pártok. Sőt voltaképp nem is azok, csupán vezetőik. (Mintha Ján Slotát hallanánk a szlovákiai magyar kisebbségről és az MKP vezetőiről.) A vezetőket pedig – mondta Lieberman – mint hazaárulókat egyszerűen ki kell végezni.
Aggodalmak
Mindezen valós és vélt engedményeket Lieberman azért volt hajlandó megtenni, hogy elérje legfőbb, talán egyetlen célját: a kormányba kerülésével legitimálja magát. A kabinetben a stratégiai fenyegetések elhárításáért felelős miniszteri posztot kérte magának, különös tekintettel az iráni atomfegyverkezés veszélyére, amely – úgymond – Izrael létét fenyegeti. De hát mi predesztinálja Avigdor Liebermant e feladatra, amikor tudvalevőleg nincs semmilyen érdemleges katonai vagy stratégiai tudása és műveltsége? Hacsak az nem – ahogyan egy izraeli publicista gúnyosan megjegyezte -, hogy ifjan kidobólegény volt az egyik jeruzsálemi éjszakai bárban. Vagy hogy testi sértés miatt feljelentést tettek ellene, mert katonai erényeit úgy bizonygatta, hogy ütlegelte a szomszédok gyerekeit. Vagy talán az, hogy amikor Egyiptommal egy időben feszültté vált a viszony, „az egyiptomi problémát” az Asszuáni-gát lebombázásával javasolta megoldani; az „iráni problémát” Teherán lebombázásával; a „palesztin problémát” meg azzal, hogy „a földdel egyenlővé tesszük Gázát”. A „Hamasz problémáját” pedig Lieberman úgy akarta rendezni, hogy a palesztin rakétatámadások megtorlásául nem a menekülttáborokat, hanem „a Hamasz-vezetők fényűző villáit” kellene lerombolni. Csakhogy a Hamasz vezetőinek talán egyetlen előnye a „hagyományos” palesztin vezetőkkel szemben az, hogy nem korruptak, vagy sokkal kevésbé azok. Iszmail Hanija Hamasz-miniszterelnök és Mahmud a-Zahar külügyminiszter menekülttáborban született, mindketten máig ott élnek, és azzal büszkélkednek: kormányra jutásuk óta még egy Mercedes kocsit sem vásároltattak maguknak.
Nem ez az első eset, amikor Lieberman tudatlanságával blamálja magát. Egyszer egy arab képviselővel beszélgetett, és azt bizonygatta, hogy az arabokkal ellentétben „mi (zsidók) itt itthon vagyunk”. „Mióta él itt?” – kérdezte a képviselő. „Már több mint húsz éve” – válaszolta Lieberman. Amire a kérdező: „Az én családomnak pedig kilenc nemzedéke élt ebben az országban.”
Lieberman bevonása a kormányba és a „stratégiai fenyegetések elhárításával” való, kételyeket kiváltó megbízatása mély aggodalmat keltett az izraeli társadalom több rétegében. Ezeknek adott hangot a Haarec vezércikkírója, amikor így fogalmazott: „A térség legzabolátlanabb és legfelelőtlenebb politikusának a stratégiai tervezéssel való megbízása önmagában is stratégiai veszélyt képez.”
