Koltai Lajos boldog ember – messziről látszik rajta. Két hétig volt csak itthon, míg kipihente első amerikai rendezése forgatását, és ment vissza New Yorkba a vágási munkálatokra. Az Evening olyan produkció, amelynek szinte minden alkotója világsztár, a rendező mégis arra a legbüszkébb, hogy mindannyian szerelemből vállalták. És mivel Magyarországon most először mesélhetett róluk, elég volt, hogy az [origo] riportere megnyomott egy gombot a diktafonján. Kár lett volna még kérdésekkel is zaklatni őt.
„Megvan az agyamban a vezeték”
Sorstalanság
„A Sorstalanság-ot rengetegen látták a világban, sok vetítést tartottunk belőle, Amerikában különösen sokat. Egyszer Torontóban megjelent egy úr az egyik legnagyobb hollywoodi ügynökség képviseletében, és azt mondta: most látta a filmet, és annyira a hatása alá került, hogy neki semmi kérdeznivalója nincs, ha én igent mondok, azonnal elkezdene velem foglalkozni. Én azt feleltem, hogy erre még nem vagyok készen. De ő rettentő aktív volt, és attól a perctől kezdve szinte állandóan telefonált, hogy hol járok, mit csinálok. A következő fesztivál San Franciscóban volt. Kérdezte, ha ott járok, nem ugranék-e át Los Angelesbe. Mondtam, hogy nem megy, most csak átszállok ott. Azt mondta: jó, akkor én jövök hozzád. Ez már nagyon ritka. Utánam is jött, nagyon eltökélt volt. Egy csomaggal érekezett, amelyben több forgatókönyvet hozott. Ezek nem ajánlatok voltak, csak tesztelni akart engem, hogy megtudja, milyen filmek érdekelnek. Addigra már én is beszéltem róla a környezetemmel, és mindenki azt mondta: ha valaki ennyire lelkes, azt nem szabad elengedni. Ezért végül azt mondtam neki: rendben van, igen. Még aznap este megünnepeltük az együttműködést, és szó szerint másnaptól vetíteni kezdte a Sorstalanság-ot Hollywoodban, mert addigra már volt egy konkrét terve.
Evening
Egyik nap telefonált ez az úr – az ügynököm -, hogy „Van nálad egy könyv, az a címe, hogy Evening. Benne volt az első csomagban, amit hoztam neked San Franciscóba. Azonnal újra kellene olvasnod, mert nagyon nagy az érdeklődés. Az executive producer most látta a Sorstalanság-ot, és nagyon komolyan érdeklődik utánad.”. Elolvastam, és rájöttem, hogy ez egy gyönyörű anyag. Igazi ember-történet, olyan, ami engem mindig is érdekelt. Másnap telefonált egy hölgy Los Angelesből, hogy látta a Sostalanság-ot, teljesen a hatása alatt van, és meséljem el neki, mit gondolok az Evening-ről. Elmondtam, ő meg azt felelte, hogy ez neki nagyon tetszik. Holnap újra hív, de már többen lesznek a vonalban. Így is történt, másnap öten-hatan voltak a telefon végén, én meg egyedül itt, Budapesten. Ez gyakorlatilag olyan, mint egy színpadi szereplés, amiben el kell mondanom, mit és hogyan csinálnék, ha én rendezném a filmet. Szerencsére nekem ebben csak az a nehéz, hogy elkezdjem, aztán már mondom-mondom, hiszen megvan az agyamban a vezeték. Amikor tehát befejeztem, azt mondták: „Hű, ha ilyen filmet tudnál ebből a regényből rendezni, az nagyon jó lenne. Halljuk a szereposztást!” Erre is fel voltam készülve, mert az ügynököm előre figyelmeztetett. A nagyobbik lányom, Nóra mindenkit ismer Hollywoodban, úgyhogy vele korábban már elkezdtem összerakni egy szereposztást. Felsoroltam tehát a neveket a telefonba, és a végén a cég elnökasszonya azt mondta: „Hé, Lajos, lehet, hogy mi ugyanazt a filmet akarjuk megcsinálni?”
Lajos filmje
Mire leszállt a gépem New Yorkban, már hozták is elém a szerződést, hogy én vagyok a film rendezője. Aztán beültettek egy autóba, és elvittek Rhode Islandre, ahol ők már kiválasztották a film helyszínét. Pontosan azért, mert előtte már többször nekifutottak, de senkivel nem jutottak el addig, hogy elkezdődjön a forgatás. Az utolsó rendezőjelöltet véletlenül ismerem, nagyon jó színész, korábban dolgoztunk már együtt. Úgy hívják, hogy Tony Goldwyn, abból a Goldwyn családból, amelyik megalapította a Metro-Goldwyn-Mayer filmstúdiót. De vele sem jutottak sokáig, azt hiszem, a szereposztás miatt. Velem valamiért nem volt semmi probléma, a stúdió mögöttem állt, tetszett nekik minden, amit felvetettem. A végén azt mondták: „Azt akarjuk, hogy ez a film a Lajos filmje legyen, a Lajos víziója, ebben kell segíteni őt.”. Persze később előfordul, hogy vita van, hogy a stúdió egy színészre azt mondja: vele nem akarunk dolgozni. De többnyire hagytak engem győzni. Azt mondták: „Az a lényeg, hogy a Lajos jókedvűen csinálja a filmet, hogy a Lajos boldog legyen.”
Főszereplő: Vanessa Redgrave
Legelőször Vanessa Redgrave-vel találkoztam márciusban, Londonban. Ez egy elképesztően szép találkozás volt, olyan intimre sikerült, hogy a producerek kimentek a helyiségből. Ő úgy érkezett, mint egy öregasszony: fekete ruhában, rossz hajjal, nagy szatyorral. De ő volt Vanessa Redgrave! És ahogy leült, elkezdte mesélni, hogy tegnap este látta a Sorstalanság-ot, és nem tud szabadulni tőle. Rengeteg kérdést tett fel ezzel kapcsolatban, egyszerűen minden érdekelte. Egyébként is régóta vonzódik Magyarországhoz, „56-ban is azt tervezte, hogy eljön Budapestre, és segíteni fog az utcán. Politikus alkat, mindenben mindig részt akart venni, amit a gyerekei kicsit meg is sínylettek – ezt tőlük tudom. Egyik lánya, Natasha Richardson szintén szerepel az Evening-ben. Szóval Vanessával olyan jól sikerült a beszélgetés, hogy a producerek azt mondták: úgy érezték, mintha két testvér találkozott volna, akik régen látták egymást. Zavarba ejtette őket, ezért hagyták el a szálloda lobbyját, pedig nagyon kíváncsiak voltak rá, mit mondok én neki. Vanessa pedig azt mondta: nagyon boldog, hogy a Sorstalanság rendezője őt kéri fel egy szerepre. Tényleg őt akarom? – kérdezte. Én pedig azt mondtam: „Ne hülyéskedj, ezért vagyok itt!”
„Tudtam, hogy ezt nem tudja más megcsinálni”
Claire Danes
Én már márciusban kértem, hogy Vanessa Redgrave fiatalkori megfelelőjét Claire Danes játssza, de a stúdió akkor még ellenkezett. Ők azt mondták: mi lenne, ha a Reese Witherspoon lenne, mi lenne, ha más… Nyilván, akik most pénzt hoznak. Találkoztam is emberekkel, teljesen fölöslegesen. Szerencsére volt olyan is, akit már majdnem elfogadtunk, és a végén ő mondta, hogy nem. Ez csak mázli volt, mert én végig azt mondtam, hogy vele sem szabad, és csak arra vártam, hogy nemet mondjon. Teljesen értelmetlen lett volna vele forgatni, csak azért, mert a neve ismert. Hiszen a figura nem ő volt. De közben telt az idő, és kiderült, hogy nyáron már nem tudunk forgatni, csak ősszel. Én meg féltem, hogy Vanessa ezelatt visszalép, hiszen közben ő kapta az ajánlatokat. És hiába voltak még jó nevek a listán – a második például Gena Rowlands volt – én tudtam, hogy ezt nem tudja más megcsinálni.
Újra Claire
Jött egy fordulat: leszerződtettük Natasha Richardsont, aki nagyon boldog volt, és megkaptuk Toni Colette-et, aki az egyik legjobb színésznő ma. És újra felmerült Claire Danes neve. El kellett mennem Londonba, ahol ő épp egy filmet forgatott Robert de Niróval és Michelle Pfeifferrel. Azt beszéltük meg, hogy levetítjük neki a Sorstalanság-ot egy szálloda mozijában, és aztán beszélgetünk. Kettesben néztük a filmet, persze én elbújtam hátul. Ő nagyon fáradtan érkezett, és miután véget ért a film, azt mondta, hogy most meg se tud szólalni, hadd menjen haza és gondolja végig. Később elmesélte, hogy visszament a saját szállodájába és próbált magához térni. Aztán leültünk egyet enni, és akkor már lehetett érezni, hogy ő ezt szeretné.
A fiúk
Amikor kiderült, hogy Claire is megvan, akkor léphettünk tovább a következő szerepre. Ez volt Hugh Dancy, egy fiatal angol színész, aki perceken belül világsztár lesz. Megcsinált egy jelenetet úgy, hogy mindannyiunknak könnyes lett a szeme. Ő lett tehát Claire egyik partnere, de nem a szerelme, mert az Patrick Wilson lett. Érte kellett egy kicsit harcolnom, mert a stúdió mást szeretett volna, és külön be kellett mennem miatta a Focusba (Focus Features, a filmet gyártó cég – a szerk.) és elmondani az elnöknek, hogy miért kell nekem annyira. Elmondtam, hogy erre a szerepre egy olyan ember kell, aki első pillantásra Valaki. Ha ránézünk, örökre elraktározzuk magunkban. Patrick pont ilyen, van egy jelenléte. Kicsit úgy néz ki, mint Paul Newman fiatalkorában.
Meryl Streep
Én tudtam, hogy a szereplőválogatásra jön majd a Meryl Streep lánya, de mikor megjelent, nem tudtam, hogy ő az. Megnéztem, és nagyon tetszett, amit csinált. Mondtam is a producereknek, hogy milyen jó, és mennyire hasonlít a Meryl Streepre. Mondták, hogy persze, mivel a lánya. De ők mást szerettek volna a szerepre. Én viszont úgy éreztem, hogy ő az, és de szép lenne, ha a mamája eljátszaná őt 50 évvel később. De ez akkor még csak egy álom volt. Aztán mégis találtunk egy utat hozzá – méghozzá a sminkesén keresztül. Ezt a ruhatervezőnk találta ki, aki egyébként Hollywood legnagyobb jelmeztervezője, úgy hívják, hogy Ann Roth. Egyszer már dolgoztam vele egy Sean Connery-filmben, és most ezt is elvállalta, mert beleszeretett a könyvbe. Szóval ő mondta, hogy adjuk oda Meryl állandó sminkesének a könyvet. Ő továbbította, Meryl pedig elolvasta, és kiderült, hogy meg van hatva a jelenettől, amit neki szántunk. Ez a legszebb jelenet a filmben: ő és Vanessa Redgrave arról beszélgetnek, hogy történhetett volna-e másképp minden. És igent mondott, méghozzá úgy, hogy nem érdekelte sem pénz, sem semmi más. Csak egy kérése volt: nem fog nyilatkozni a filmmel kapcsolatban, hogy a lányától ne vegye el a lehetőséget. Mert a lányának, Mamie Gummernek ez volt az első komoly filmszerepe.
„A Sorstalanságnak köszönhetek mindent”
Glenn Close
Aztán azt mondtuk: jó lenne, ha bejönne a filmbe Glenn Close, bár egy nagyon kis szerepet tudnánk neki adni: Mamie Gummer édesanyját kellene játszania. Érdekes volt, hogy Mamie szinte jobban hasonlított Glennre, mint Merylre, szóval ez nagyon jól jött ki. A stúdióban mindenki azt mondta, hogy nekem kell először fölhívnom őt, mert együtt csináltuk a Találkozás Vénusszal-t, és akkoriban barátságban voltunk. Nehezen, de felhívtam. Először húzodozott, mert azt gondolta: itt mindenkinek van legalábbb egy szép pillanata, csak neki nincs. Mondtam: „De, neked is van, amikor meghal a fiad. Azt senki más nem tudja megcsinálni, csak te.” De ez még mindig kevés volt neki, inkább azt a szerepet akarta eljátszani, amit Meryl Streep. Mondtam, hogy sajnos azt nem lehet, már odaadtuk Merylnek. Ugyanakkor mindig hagyott egy kiskaput, amiért újra meg újra tudtam próbálkozni. Közben összeállt szinte a teljes csapat, és kezdtek megjelenni a cikkek Amerikában, hogy ez milyen film lesz. És akkor egyszer csak azt mondta, hogy rendben van. Mikor pedig az első forgatási napján megjelent, a nyakamba ugrott, és azt mondta: „You”re very-very welcome!”
Pados Gyula
Én operatőrként mindig egyedül voltam a világban, és most nagyon nagy dolognak érzem, hogy van valaki mellettem, akivel vizuálisan hasonló világot képzelünk el és akihez tudok szólni magyarul. Senki nem sértődött meg, ha pár mondatot magyarul váltottunk. Emlékszem, Szabó Istvánnal régen mindig figyeltünk arra, hogy ne beszéljünk sokat magyarul, mert ez nem korrekt egy olyan környezetben, ahol senki nem érti, amit mondunk. Padossal ez másképp alakult, és nagyon jólesett minden reggel megbeszélni, hogy milyen híreket kapott otthonról, mit fogunk csinálni aznap a forgatáson. Amikor pedig végeztünk a felvételekkel, azt mondta nekem, hogy velem szeretne maradni, ameddig csak lehet. Ez a felállás mindkettőnknek nagyon tetszik, mindkettőnknek biztonságot jelent. Hiába kapott ajánlatot nélkülem is a stúdiótól, arra nem megy el.
Rendezés
Annyira szépen ment a forgatás, hogy a stúdió emberei haza is mentek. Azt mondták, rájuk itt nincs szükség. Padost idézném, aki egy ponton rám nézett, és azt mondta: „De kár, hogy nem kezdted el előbb!” Én meg úgy gondolom, hogy a Sorstalanság-nak köszönhetek mindent. Ha a Sorstalanság nem jön össze, másképp alakul minden. Rendezhettem volna mást is – volt egy könyvem már előtte is, amit végül visszaadtam, mert az csak egy közepes film lett volna. Szóval úgy érzem, akármennyi idős vagyok is éppen, ez volt az én pillanatom. Most úgy érzem, hogy ezt akarom csinálni. Sőt, azt is ki merem mondani, hogy jobban érzem magam, mint operatőrként valaha. Ettől a felismeréstől én magam is meglepődtem.
Biztonság, szerelem
Ez a film egy olyan szerelemről szól, ami megtörtént, de soha nem volt folytatása. Vanessa Redgrave a halálos ágyán visszatekint az életére, és ez az egy dolog, ami még akkor is megérinti. 2006-ban vagyunk, és 1953-ban történt, hogy meglátta azt az embert. A film arról a küzdelemről szól, hogy hogyan próbálunk biztonságra törekedni ebben az életben. Nem tehetünk mást, mert annyira rossz ez a világ körülöttünk, hogy meg kell próbálnunk tartozni valakihez, de nem biztos, hogy jól döntünk. Susanne Minot (a Lopott szépség forgatókönyvírója – a szerk.) írta az eredeti regényt, ami Amerikában bestseller volt, és Michael Cunningham (Az órák szerzője – a szerk.) készített belőle forgatókönyvet, akinél jobban senki nem ért az időhöz. Vele igazi barátság alakult ki közöttünk a forgatáson, meg is egyeztünk egy újabb filmről. De ahányszor elmesélem valakinek ezt a történetet, mindenki azt mondja: ezt a filmet látni akarom.”
Gyárfás Dóra
[origo]
