2006.11.23., 2006. évfolyam, 47. szám
szerző: Buják Attila forrás: 168óra
cimke: politika
A Honvédelmi Minisztérium Rehabilitációs Bizottságának előterjesztése alapján, Szekeres Imre honvédelmi miniszter javaslatára a köztársasági elnök helyreállította néhai Kisbarnaki Farkas Ferenc (a Szálasi-kormány országos elhelyezési kormánybiztosa, a sopronkőhidai katonai bíróság elnöke – a szerk.) vezérezredesi rendfokozatát. A tárca (nem helytálló!) közlése szerint Kisbarnakit „1944-ben hívták haza miniszterelnöknek”, „ám amikor Szálasi hatalomra került, kegyvesztetté vált”. 1945-ben honvéddá fokozták le, és 1947-ben emigrált. Ha ennek alapján dolgozott a minisztérium „szigorúan szakmai alapon munkálkodó” Rehabilitációs Bizottsága, s döntött a miniszter (akinek „kételyei voltak”), akkor akár fontolgathatjuk is vitéz Hindy, Beregfi és a többiek beemelését a „magyar katonai panteonba”. Mert – ahogy korábban elhangzott – a bizottság és a HM működésének eredményeként „egyre több katonánk nyerheti vissza eredeti rendfokozatát”, „utódaik méltán lehetnek büszkék rájuk”. Valóban? Kire? Ki volt Kisbarnaki? Ungváry Krisztián hadtörténészt kérdeztük hadseregünk régi-új vezérezredesének katonai teljesítményeiről.
Kisbarnaki Farkas Ferenc A Honvédelmi Minisztérium Rehabilitációs Bizottságának döntése nyomán, Szekeres Imre miniszter javaslatára a köztársasági elnök visszaadta egykori rangját Kisbarnaki Farkas Ferencnek, a Szálasi-kormány elhelyezési kormánybiztosának. Ismét vezérezredes a főtiszt, aki katonai pályája záróakkordjaként annak a katonai bíróságnak volt az elnöke, amely egykori honvéd bajtársát – Hardy Kálmán altábornagyot – halálra ítélte, másokat súlyos börtönbüntetéssel sújtott. Ki volt ez az ember?
Magas rangú, szakmailag is méltányolt katonatiszt, akinek a VI. hadtest parancsnokaként 1944 októberében kulcsszerepe lett volna a kiugrási kísérlet támogatásában. Horthy megbízott benne, őt és hadtesttörzsét a megfelelő pillanatban Budapestre rendelte, és egy nappal a kiugrás előtt személyesen tájékoztatta. Farkas azonban a parancsot elszabotálta, és a kiugrás sikertelensége után felesküdött Szálasi Ferencre. Magyarán: megszegve katonai esküjét elárulta a kormányzót. Azt azonban tévesen tulajdonítják neki, hogy Sopronkőhidán ő ítélte volna el Kiss János altábornagyot és társait, mivel őket már december 8-án Budapesten halálra ítélték és kivégezték. Mentő körülmény az is, hogy csapatai nem értek be Budapestre. Ennek ellenére nem kellett volna tétlenkednie: megkísérelhette volna átvenni valamilyen egység felett a parancsnokságot.
Rövid ideig lehetséges miniszterelnökként is forgott a neve?
Ezt a források nem támasztják alá. Nem értem, hogy a HM rehabilitáló határozata honnan veszi az adatot.
Mi volt a szerepe a bírósági tárgyaláson? Elnök vagy ülnök volt? Erről megoszlanak a vélemények.
Elnök, mivel a szabály úgy szólt, hogy a bíróság elnökének legalább olyan rendfokozattal kell rendelkeznie, mint a vádlottaknak, s közülük Hardy Kálmán altábornagy és Veress Lajos vezérezredes volt. Az eljárás paradoxona, hogy Farkas Hardyval együtt kapta meg október 14-én Horthytól a kiugrásról szóló tájékoztatást, majd néhány hónap múlva a kiugrási kísérlet végrehajtásáért ő maga írja alá Hardy halálos ítéletét. (Amelyet szerencsére nem hajtottak végre.)
A Legfelsőbb Bíróság 1998-ban rehabilitálja Farkast. Felmenti az 1950-ben távollétében hozott ítélet, az életfogytiglani börtön alól. Most vezérezredesi rangját állították vissza, melyet Szálasi idején kapott. A rehabilitációs ügyekkel üzemszerűen foglalkozik a minisztérium, vagy pedig egyéni kérésre, bajtársi egyletek, rokonok kezdeményezésére?
Ezúttal – tudtommal – egyéni kérésre. Az eljárások „üzemszerű részét”, a bírósági felülvizsgálatokat a rendszerváltás után elkezdték. Az 1945 utáni politikai perek zöme ugyanis nem felelt meg a jogállami feltételeknek. Még a valódi bűnösök ellen hozott ítéletek is problematikusak. Ezért, ha csak az eljárásjogot nézzük, nem nehéz megsemmisíteni a pereket.
Mi lett volna a célszerű megoldás?
Az lenne (lett volna) helyes, ha a bíróság nemcsak az eredeti eljárást vizsgálja, hanem az előzményeket is, amelyek alapján a perek annak idején megindultak. Sok esetben ugyanis nem rehabilitációra, hanem új (immár jogszerűen lefolytatott) perre lenne szükség.
Mondhatjuk tehát: két eltérő jogrend, két világ ütközik. A mai és a prepártállami. A miénk viszszamenőleg is megkövetelné a jogállami eljárást, és így könnyen kimondja, hogy az ötven-hatvan éves ítéletek nem felelnek meg a normáknak. Pedig az ügyek sok mindenben különböznek. Más például Szombathelyi Ferenc esete, és Jány Gusztáv elítélése is.
Ungváry Krisztián: Sok esetben nem rehabilitációra, hanem új perre lenne szükség
Ez jó példa, mert a két névhez eltérő tartalom tapad. Szombathelyit klasszikus koncepciós eljárásban vonják felelősségre a háború után. Később, amikor megtudják, hogy Jugoszlávia is kikéri, valamilyen ítélettel megpróbálják kivonni a forgalomból, majd kiadják a jugoszlávoknak, akik kivégzik. Pedig valójában pozitív, a háború elkerülését célzó szerepet vitt. Jány esete bonyolultabb. Őt a 2. magyar hadsereg vesztéért kiáltják ki bűnbaknak. Minősíthetetlenül bánnak vele, koncepciós elemekkel telített perben el is ítélik, miközben az eljárás számos olyan kérdést nem firtat, amelyben jogosan is felelősségre vonható. Például 1940-ben, az erdélyi bevonulás idején illetékes parancsnokként zsidóellenes intézkedéseket vezet be a saját szakállára. 1942-ben a hadműveleti területen fedezi beosztottait, akik orosz civileket és munkaszolgálatosokat végeznek ki. A rendszerváltás után Jányt felmentik az igazságtalan ítélet jogkövetkezményei alól, de valós bűncselekményei miatt nem indul ellene eljárás, azokat minden jel szerint elévültnek tekintik. Pedig a háborús bűnök soha sem évülnek el.
Farkas esetében is a perújrafelvétel lenne jogszerű?
Így van. Elvileg újra kellene kezdeni az eljárást, ha már ilyen régi ügyekkel foglalkozunk.
Ami bonyolult. Munkát, energiát, utánajárást kíván.
Ezt a fáradságot a magyar jogszolgáltatás minden jel szerint meg akarja takarítani.
Pontosabban a Honvédelmi Minisztérium, amelynek vezetője, Szekeres Imre arra hivatkozik: ő csak „a törvény betűjéhez tartja magát”. És ha a HM Rehabilitációs Bizottsága döntött, kötelessége felterjeszteni azt Sólyom László elnöknek.
Csakhogy van egy legfőbb ügyész, akinek ilyenkor hivatalból el lehetne indítania az új eljárást. Ugyanis éppen Farkas esetében léteznek olyan kirívó körülmények, amelyek – hogy is mondjam – „túlságosan is közismertek”. Egy vérbíróság elnöke volt – már bocsánat.
Mit takar a talányos poszt, amelyre Szálasi nevezte ki őt? „Országos elhelyezési kormánybiztos.”
Neki kellett gondoskodnia a menekülő lakosság, a gyárak, üzemek, raktárak, oktatási intézmények, egyetemek, a közigazgatás vezető szereplőinek Dunántúlra, illetve Németországba evakuálásáról. A totális háború szellemiségében fogant intézkedést már nem is lehetett teljesen végrehajtani, ám az iszonyatos károkat okozott. Ezért azonban Farkas nem ítélhető el, hivatkozhat arra, hogy parancsot teljesített, ráadásul január 8-án fel is mentették beosztásából.
Volt egy epizódszerű politikai szereplése is.
Az általa összehívott altöttingi Országgyűlés, amely az utolsó, Horthy-féle nemzetgyűlés 1939-ben megválasztott, Nyugatra menekült tagjainak egy részéből, pár tucat emberből állt. Ez Farkast választotta „miniszterelnökké”. 1948-ban, sok belső intrika után lemondott. Megpróbálta kihasználni a hidegháború lehetőségeit, embereit ellenkormányként az amerikaiaknak akarta felajánlani. De ők nem lelkesedtek az ötletért.
Ha 1950-ben elítélte, miért nem kérte a korabeli rezsim Farkas kiadatását?
Közel sem ő volt a legfontosabb bűnös. Szerepel a listákon, de akit 1946-ig nem adtak ki, az 1946 után meg-
úszta.
Jó kapcsolatai voltak?
Az ÁVH hírszerzése szerint kapcsolatban állt a francia és az angol titkosszolgálattal is.
Leveleiben úgy védi magát az október 15-ei „lapítás” miatt: azért nem segítette a kormányzót, mert lefogta volna a Gestapo.
Sajátos megközelítés. A helyzet mégis az, hogy a tábornoki kar nagy része nem ambicionálta a posztokat, amelyeket Farkas Szálasi alatt vállalt. A Gestapo pedig egyetlen magyar tábornokot sem végzett ki – ez az igazság.
Nem volt félnivalója?
Csak 1945 után, mikor az ÁVH el akarta rabolni, illetve meg akarta gyilkoltatni. Ami csak terv maradt.
Az ellenkormány megalapítása miatt tervezték ezt?
A honvédelmi miniszter javasolta Kisbarnaki rendfokozatának helyreállítását
Így van. Francia ügynöknek, a hidegháború potenciális szereplőjének tartották. Ezen felül a Magyar Szabadság Mozgalom nevű emigránsszervezet vezetője volt, amely a NATO számára képezett ki szabotázs- és egyéb katonai célokat szolgáló csoportokat. Volt egy hazacsalogatási terv is, arra nem reagált.
Hogy végezte?
Nyugdíjasként, 1980-ban Ausztriában.
Miért szimptomatikusak ezek a kései rehabilitációs esetek? Mi mozgatja a közvéleményt hatvanéves történetekkel kapcsolatban?
Az a baj, hogy a legtöbb ítélet, amely a korban született, nem felel meg a jogállamiság követelményeinek. Könnyű őket megsemmisíteni. Még a valódi háborús bűnösök, véres gyilkosok ellen indított perek is hemzsegnek a perrendtartási, személyiségi jogokat sértő anomáliáktól. (Verés, fenyegetés, elfogultság, a védekezés feltételeinek ellehetetlenítése, a tanúk szelekciója, presszionálása.) Ez az a rés, amelybe a szélsőjobb sikeresen „beteszi a lábát”. Nyugvópontra akkor érünk, ha a magyar jogrend arra is képes lesz, hogy ne csak automatikusan rehabilitálja az egykori vádlottakat, de azt is megvizsgálja, ki volt valóban bűnös. Ha nemcsak az eljárásjogot nézik, de a hajdani elítéltek valódi tetteit is.
Kisbarnaki Farkas Ferencet nem fokozták le honvéddá „45-ben, ahogy a bevezetőben idéztük, nem lett Szálasi kegyvesztettje, nem ülnök volt, hanem elnök, és nem „47-ben emigrált. Viszont valóban meghalt, 1980-ban. Ez az adat talán helytálló. Ennyit a HM negyedévente ülésező Rehabilitációs Bizottságának „hatalmas előkészítéssel dolgozó”, „minden körülményt gondosan megvizsgáló”, „szakértők, levéltárosok seregének adataira támaszkodó” munkájának tudományos hatékonyságáról. (Lásd Holló József tábornoknak, a Hadtörténeti Múzeum főigazgatójának nyilatkozatait.) Hogy a közlemény nem tesz említést Kisbarnaki nyilaspuccs után vállalt szerepéről, a megszegett katonai esküről, a vérbírósági szerepvállalásról, az egy ilyen tömör kis publikáción nem kérhető számon. A HM, úgy látszik, igazi slamperáj.
Magunk mindössze tizenöt percnyi, „hatalmas előkészítés után” a következőket tudtuk Kisbarnakiról „kinyomozni”.
Kisbarnaki Farkas Ferenc 1892. május 27-én született Kismartonban, 1980. április 14-én hunyt el Ausztriában, a (nyugat)német állam nyugdíjasaként. A soproni Honvéd Főreáliskola elvégzése után a Ludovikára kerül, az első világháborúban a 18. és a 40. honvéd gyalogezred vezérkari tisztje. Különböző beosztások után 1930 és 1935 között a hadiakadémia katonaiföldrajz- és tereptantanára, a Ludovika parancsnoka. 1940 szeptemberében nevezik ki vezérőrnaggyá. 1943-ban már altábornagy, amikor augusztus 21-én a VI. hadtest parancsnoka lesz, ahol 1944. október 16-ig működik.
A kiugrás előtti napon, október 14-én a Várban értekezik Horthyval is a teendőkről (bizonytalan híresztelések szerint szóba kerül miniszterelnöki kinevezése is), ám a jeles napon dekkol, passzivitásának okait máig vitatják. Ekkor már folyamatban lévő vezérezredesi kinevezését november 30-án Szálasi elfogadja, megkapja a harmadik tábornoki csillagot. Felesküszik a Nemzetvezetőre, aki október 23-án országos elhelyezési kormánybiztossá nevezi ki. Feladata az ország kiürítése, a nemzeti javak Németországba szállítása, így közreműködésével kerül a Birodalomba a Magyar Nemzeti Bank aranykészlete, a nemzeti bélyeggyűjtemény vagy a koronaékszerek. Ezt követően „vezéri tartalékba” helyezik, nem nyugdíjazzák, de beosztása nincs. Amikor Sopronkőhidán összeül a Honvéd Vezérkari Főnökség Bírósága, újra aktív. Elnökséget vállal, aláírásával legitimálja a bajtársai ellen hozott ítéleteket.
A németországi Altöttingben általa összehívott „országgyűlés” az utolsó, Szálasit nemzetvezetővé emelő 1939-es nemzetgyűlés összetrombitálható tagjaiból állt, s Kisbarnakit választja „miniszterelnökké” 1947-ben, de az amerikaiak lefújják az akciót. 1948-ban lemond. 1950-ben, távollétében a Népbíróság életfogytiglani börtönre ítéli.
A rendszerváltás után – Pick Róbert, Göncz Árpád hadsegéde rádióban elhangzott közlése szerint – a bajtársi körök rangjának helyreállításáért folyamodnak, ám a németellenes ellenálló múltjáról (is) ismert elnök sorra visszadobja a HM-előterjesztéseket. 1998-ban a Legfelsőbb Bíróság jogilag megsemmisíti a Kisbarnaki ellen hozott népbírósági ítéletet. A Rehabilitációs Bizottság főként erre hivatkozik, amikor javasolja a honvédelmi miniszternek Kisbarnaki katonai rehabilitációját. Szekeres Imre továbbítja az indítványt Sólyom Lászlónak.
