„A vitorlázás nálunk családi sport, én tízévesen kezdtem, ma már korábbi kapcsolatomban született, most 9 éves Bence fiam is egyedül versenyez” – kezdi egy elemi szabadságélménnyel a hazai civil jogvédelem 31 éves ügyvéd-élharcosa.
Az újságíró – sőt újabban kifejezetten a vitorlásélettel foglalkozó – szülők persze a szüntelen szárnyalásnál fajsúlyosabb tevékenységet képzelnek el fiuknak: szerencsére „nem voltam nehéz gyerek, igaz, a Radnóti Gimnáziumban nem is lehettem volna”. A késő kamaszéveitől a família budaligeti kúriájában nevelkedő fiatalember igazából jobb híján kezd jogi tanulmányokba: „Akkoriban még azt is el tudtam képzelni, hogy világéletemben csak vitorlázom, persze kellett egy diploma, és úgy gondoltam, a jogból még minden lehet.” Azért próbálgatja magát. „Írtam cikkeket, fordítgattam a Respublicának és a Reformnak, az újságírásban mégsem láttam igazi kihívást” – okoz a fentieket lejegyzőknek nehéz perceket. Aztán jön az igazi: „a TASZ jogsegélyszolgálatánál tanácsokat adtam az ügyfeleknek”, és diploma ide, ügyvédi szakvizsga oda, beleveti magát a civil érdekvédelembe. Rövid idő alatt, a TASZ drogspecialistájaként már ő a hazai drogproblematika egyik legtöbbet szereplő személyisége. A harmadik évezred elején egy év továbbérlelődés következik a New York-i Columbia Egyetemen, mely ösztöndíjas időszak előtt a Magyar Helsinki Bizottság fogdamegfigyelő programjában is számíthattak rá. Senki sem csodálkozott hát, amikor két éve a TASZ-alapító Fridli Judit elnök háttérbe vonulásával őt küldték a kapitányi hídra.
„Reggelente elvégzem az öt tibeti rítus nevű jógagyakorlatsort, lakásunk tele van növényekkel, én pedig beszélek hozzájuk” – enged mélyebb betekintést belső világába az állami túlhatalommal permanens csatában álló jogvédő, akit gyermeküket váró, szintén jogász nejével együtt különleges szakácsélmények létrehozójaként is számon tartanak barátai. Mindezt úgy, hogy „bár öt éve vegetáriánus vagyok, azért jó húsételeket tudok készíteni”.
– Csapatai állandó harcban állnak: csak a múlt héten köztérikamera-ügyben pert nyertek a belügy ellen, viszont jól lenyomta önöket az utóbbi években Brüsszelből hazaüzengető jobbszéli sajtómunkás, Lovas István. Melyik eredmény dominálta inkább a hangulatát?
– Azért jóval több a siker, mint a pervesztés. Talán nyolcvan a húszhoz!? Csupán az elmúlt hónapban három tárca ellen nyertünk információszabadság-pereket. Elmarasztalás után, persze, rossz a szájízünk, de ez természetes. Ilyen volt a Lovas István elleni pervesztésünk is, aminek jogerős határozatát nem a mi szégyenünknek érzem.
– A megítélt 200 ezer forintot viszont a pernyertes inkasszálja. A büntit pedig azért kapták, mert dafke közzétettek egy, a pernyertest kikezdő dalszöveget, amit egy beijesztett, kereskedelmi honlap visszavont. Céltáblájuk középpontjában azonban többnyire a hatalom áll. Különös kapcsolata lehet a politika szereplőivel. Mi a filozófia: Dénes Balázsnak se barátja, se ellensége – csak igazsága? Vagy van azért, akit közelebb enged magához?
– Már megszoktam, hogy általában a mindenkori ellenzék vesz bennünket komolyabban, ők lobogtatják előszeretettel egy-egy parlamenti vitában az indítványainkat.A portré második része
– A jogalkotás lényegében egyeztetés, egyezkedés, kompromisszumkeresés. Na de ez mozgalmi szinten aligha könnyen szervezhető. Ha sikeres, rögtön jön a kérdés: miben mutyizott? Ha hajthatatlan, jogosan kérdezhetik: öncélúan keménykedik?
– Nem könnyű annak látszanunk, amik vagyunk: egyik oldalhoz sem kötődő, független jogvédőnek. A szabályok mindenképp világosak: pártpolitikusokkal nem beszélünk, és szaktanácsokat sem adunk pártok embereinek.
– Nem irigyelte a hasonló csatatereken vitézkedő Védegyletet, amikor az jutott eszükbe, hogy államelnököt jelölnek? Ráadásul a jelölés – most mindegy, miként – be is jött…
– Sólyom László jelölésekor szándékosan maradtam a háttérben, mert úgy éreztem, hogy egy jogvédő szervezet ne lépjen túl a funkcióján. Nem az én dolgom, hogy megmondjam, kit látnék szívesen elnökként. Majd ha az elnök nem úgy viselkedik, akkor azt jelezzük…
– Azért néha, amikor látja azokat a külsőségeket, amelyek között befutott ügyvédkollégái működnek, nem csinál kasszát: mennyibe jött önnek a szabadság?
– Nem szeretném megbántani az ügyvédeket, de számomra a klasszikus ügyvédkedés kevesebb szellemi kihívást jelentett, mint a TASZ.
– Milyen kihívásra gondol? Mi emeli az ön pozíciójában az adrenalinszintet?
– Hatalmas kihívásnak tartom ebben a változó kelet-közép-európai környezetben állami pénz nélkül működtetni egy jogvédő szervezetet. Amerikában tapasztaltam meg, hogy ez lehetséges, mert vannak magánszemélyek, akik képesek fenntartani egy hatalmas jogvédő irodát is. De látok ebben fantáziát Magyarországon is.
– Miért, mi a baja a normatív elszámolásra folyósított állami pénzekkel?
– Szerintünk nem jó, ha a színikritikust a színészek fizetik. Nem szeretnénk egy fillért sem kapni az államtól, amelyet kritizálunk, amely ellen pereskedünk. Mondhatják, hogy ez doktriner magatartás. Én viszont úgy vélem, hogy a függetlenség anyagi függetlenséget is jelent.
– Akkor a honi független pénzvadászat gyötrelmeiről már nem is kérdezzük. Viszont úgy tudjuk, még ügyfelekben is válogatnak. Emlékezetünk szerint figyelmükre érdemesítették az önök demokráciaelveit minden elemében tagadó, neohungarista vezérként színre lépő Bácsfi Diánát is. Ez már olyan stratégiai szint, hogy el kell magyarázza…
– Mielőtt félreértik, szó sincs arról, hogy egyetértenénk azzal, amit ő állít. Ugyanakkor mindenkinek joga van tüntetni és az utcára vonulni.
– Nem hangolták át legalább részben az elmúlt napok utcai viszontagságai?
– Fájdalmas volt, de a politikai kultúra megváltoztatása nem a mi feladatunk.
– Mi fájt? Járta egyáltalán október 23-án a pesti utcákat?
– Otthon maradtam, mert úgy gondoltam, jóval több infót tudok beszerezni, ha nézek három tévécsatornát. Hozzáteszem: van ügyfelünk, akit megvertek a rendőrök az utcán, videón is látni, hogyan verik a falba a fejét, van kliensünk, akit nem vertek meg, ő sem csinált semmit, mégis bevitték, és letartóztatták, mert rosszkor volt rossz helyen, és van olyan, akit később a börtönőrök bántalmaztak. Nem beszélve arról, akit „tömegoszlatás” közben néhány méterről szemen lőttek, amikor egyedül volt egy üres utcán…
– Elmúlt harminc: felesége nem szól néha, hogy „Balázs, nem volna ideje valamilyen biztosabb egzisztencia után nézni”?
– Többször szólt már, de én továbbra is bízom abban, hogy ez a feladat is adhat biztos megélhetést. Ehhez persze mielőbb még több támogatót kell szerezni.
– Szóval így tovább az idők végezetéig? Mi ezen a pályán a perspektíva?
– Még eszem ágában sincs abbahagyni. De tudom, hogy akkor végzem jól a munkámat, ha a TASZ nem függ a személyemtől. Akkor vagyok sikeres, ha fel sem merül, hogy a társaság nélkülem nem fog működni.
LINDNER ANDRÁS – HORVÁTH ZOLTÁN
