A harci cselekmények függvényében ingadozik az Izrael egyik legnagyobb bevételi forrását jelentő idegenforgalom. Közben a közelmúlt háborús relikviái is turisztikai látványosságokká váltak.
A Jézus keresztútját követő távol-keleti – talán dél-koreai – apácák igyekeznek észrevétlenül átsuhanni az objektív előtt, az orosz zarándokokat viszont egy pillanatig sem zavarja a fényképezőgép. Ők istentiszteleten imádkoznak a jeruzsálemi Szent Sír-templomban, miközben bámész turisták százai jönnek-mennek körülöttük. A bazárban az eladó magyarul mondja az árat, amikor 15 dollárért olyan bekeretezett töviskoszorút kínál, amelynek „eredetiségét” angol nyelvű igazolás tanúsítja. A cirill betűs feliratok pedig arra utalnak, hogy egy kisebb utca a szovjet utódállamokból érkezőkre rendezkedett be. Izrael ugyanis – a bibliai helyekkel, a gyógyturizmus egyik központjaként számon tartott Holt-tengerrel és a vörös-tengeri üdülőparadicsom Eilattal – egész évben vonzza a turistákat, méghozzá Új-Zélandtól Kanadáig, Chilétől Japánig a föld minden pontjáról.
„A világ legnagyobb élő múzeuma ez az ország” – büszkélkedik Jehuda Sen, a turisztikai minisztérium osztályvezetője, és ezt, mint szavaiból kitűnik, igyekeznek is kihasználni. A GDP-ben az utóbbi években átlagosan 3 százalékkal képviseltette magát az idegenforgalom. Tavaly például félmilliárd dollárral szárnyalta túl egy évvel korábbi teljesítményét, és mintegy 2,5 milliárd dollárt termelt ki, több mint kétszer annyit, mint a mezőgazdasági export, míg az elektronikai cikkek kivitelét 150 százalékkal pipálta le. A szállodahálózat, amelyet 1967-ben kezdtek el rohamléptekkel fejleszteni, 60 ezer ággyal várja a vendégeket, és a sajátos izraeli mezőgazdasági szövetkezetekben, a kibucokban, valamint az ifjúsági szállásokon is van bőven hely, a mintegy 4 ezer szakképzett idegenvezető pedig 35-40 nyelven kalauzolja a látogatókat az országban.
Tavaly közel 2 millió külföldi turista kereste fel Izraelt, 26 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Egy felmérés szerint minden tizedik pihenni, minden hatodik zarándokként utazott a Szentföldre, 15 százalékukat pedig a látványosságok vonzották. Több mint harmaduk barátokat, rokonokat látogatott meg, ők tehát nem szerepelnek abban a statisztikában, amely szerint összesen 6,8 millió éjszakát töltöttek Izrael szállodáiban a külföldi turisták, akiknek mintegy negyede az Egyesült Államokból, ötödük Nagy-Britanniából, közel tizedük pedig Németországból érkezett, de látványosan nőtt az érdeklődés Izrael iránt például Indiában, Mexikóban vagy Brazíliában is.
A kelet- és közép-európai térségből érkezők száma több mint harmadával – a magyaroké 27 százalékkal, csaknem 9 ezerre – emelkedett, nem kis mértékben az utóbbi másfél évtized bevándorlási hulláma nyomán a 7 milliós országban jóval több mint 1 milliósra duzzadt és komoly politikai tényezővé vált orosz ajkú közösségnek köszönhetően. A többnyire itt letelepedett rokonaikat, barátaikat meglátogató oroszok az összes külföldi turista 4 százalékát adják, míg – a baltiakat nem számítva – a többi szovjet utódállammal együtt 6,5 százalékos a részesedésük.
A mutatók persze igen hullámzóak. „Amikor már-már a túlfoglalás fenyegeti a szállodákat, mindig akad egy jótevő«, aki segít elhárítani ezt a veszélyt. 2000-ben Jasszer Arafat palesztin vezető, az idén pedig a Hezbollah vezére, Haszan Naszrallah volt ez” – mondja Jehuda Sen, némi vitriollal utalva arra, hogy az izraeli idegenforgalom teljesítménye nagyban függ a politikai fejleményektől, a terrorizmus és a háború fenyegetésétől (lásd ábránkat). Az 1987-ben kitört első palesztin felkelés, az intifáda lezárása utáni viszonylagos nyugalmat például 1995-ben Jichak Rabin miniszterelnök meggyilkolása és az azt követő merénylethullám törte meg, ami visszavetette a turizmust is.
Aztán a 2000-es rekordévig – amikor közel 2,7 millió külföldi látogatott Izraelbe – nőtt a forgalom, a 2000 őszén kirobbant második intifáda nyomán viszont két év alatt a korábbi harmadára, mindössze 862 ezerre esett vissza, a következő évtől viszont folyamatosan emelkedni kezdett a külföldi turisták száma. Az idén nyári, Izraelben csak északi háborúként emlegetett libanoni hadműveletek hatását még nem számszerűsítették ugyan, és azt sem tudni, befolyásolták-e az idegenforgalmat az elmúlt hetek véres gázai akciói, de az már biztosnak tűnik, hogy – bár az év eleji adatok még ezt ígérték – újabb csúcsot nem állítanak föl.
A háborús veszélyre, az állandó készültségre már csak a rendkívül szigorú, többlépcsős reptéri ellenőrzés és az utcán, civilben is géppisztolyt viselő szabadságos katonák emlékeztetnek látványosan. A jelek szerint a szállodásoknak is csak rossz emlék már a nyár két háborús hónapja. Az északi, libanoni határtól mindössze 20-25 kilométerre fekvő, lovagváráról ismert kisváros, Akko Palm Beach Hoteljében például átlagosan 70 százalékos a telítettség – meséli Amir, a recepció főnöke -, de a libanoni harcok miatt augusztusra minden foglalást visszamondtak, és júliusban is csak a szobák harmadába jutott vendég. Ők sem turisták voltak, hanem tudósítók, no meg olyan helybéliek, akiknek a háza megrongálódott a harcokban, és a kormány itt juttatott nekik ideiglenes szállást.
Nyáron két hónapig zárva tartott a libanoni, a szíriai és a jordániai határhoz egyaránt közel eső, 40 ezres városkában, Tiberiasban a Hotel Golan is. „Most már jó a forgalom” – mondja a HVG kérdésére az egyik portás, Tatyjana, aki hat éve érkezett Ukrajnából. A fiatal lány azt is elmeséli, hogy az idén eddig átlagosan fél házzal üzemelt a mintegy kétszáz férőhelyes hotel, a több mint 30 ezer vendég kétharmada külföldi volt, főleg hollandok, britek, spanyolok és románok.
Ez a vidék ugyanis különösen vonzza a turistákat. Itt van a tengerszint alatt 200 méterre fekvő, Tibarias-tengerként, Kineretként és Galileai-tóként is ismert Genezáreti-tó, amely Izrael vízellátásának harmadát adja. Nem mellesleg a Biblia szerint ezen járt Jézus, itt éltek tanítványai, és a partján egymást érik a szent helyek. Két pápa – 1964-ben VI. Pál, 2000-ben pedig II. János Pál – is felkereste e vidéket, egyebek közt Tagbában egy kis templomot, amelyet az 1940-es években olasz építőmesterek emeltek annak emlékére, hogy Jézus itt tette a kenyér- és halszaporítás csodáját. Alig néhány percnyi autózásra innen, a tó mellett áll Szent Péter temploma, ahol egy holland zarándokcsoport gitárral és dobbal kísért, rögtönzött szertartáson imádja Istent, miközben 50 méterrel arrébb nyolc-tíz fiatal egymásba kapaszkodva, néma csendben, áhítattal fohászkodik. A Nyolc Boldogság hegyén, ahol Jézus a hegyi beszédet intézte a sokasághoz, turisták hosszú sorokban kapaszkodnak fel a szent helyen emelt templomhoz. Capernaumban, Péter apostol házának romjainál is vagy száz-kétszáz külföldi – köztük Fülöp-szigetekiek és amerikaiak – koptatja a köveket.
De az is talál látnivalót, akit a közelmúlt történelmének nevezetes helyei vonzanak. Nyitva áll például a turisták előtt az 1967-es hatnapos háborúban elfoglalt Golán-fennsík egy része, ahonnan a kíváncsiskodók bátran átfényképezhetnek Szíriába, amely olyan közel van, hogy a mobiltelefonok automatikusan átkapcsolnak a hálózatába. Különös szoborpark is várja a látogatókat: a kiselejtezett harckocsik alkatrészeiből készített, olykor mulatságos, olykor ijesztő figurák talán azt hivatottak jelezni, hogy itt már béke honol, és remélhetőleg sohasem lesz újra szükség a föld alatt húzódó katonai bunkerre, amelynek hol félhomályos, hol sötét útvesztőiben most külföldi csoportok bolyonganak. Az erődítményben itt-ott elhelyezett, fémből kivágott fegyveres árnyalakok azonban nem hagyják elfelejteni: nem is olyan rég még kemény harcok folytak itt. Az ide vezető út menti laktanyák és a szomszédos hegycsúcs katonai kommunikációs központjának antennái pedig arra emlékeztetnek, hogy még mindig szigorú határőrizet és folyamatos készültség van ezen a vidéken.
POÓR CSABA / JERUZSÁLEM
