Új közel-keleti időszámítást hirdetett Tony Blair brit miniszterelnök. Bár Blair lehetségesnek nevezte, hogy a nyugati hatalmak tárgyaljanak az eddig elutasított Szíriával és Iránnal, továbbra is kritikus volt mindkét országgal szemben. Nem tudott viszont elszakadni attól az elképzeléstől, hogy a térségben a nyugati országok részvételével kell rendet tenni, pedig idén is csak kudarcot kudarcra halmoztak a szövetségesek.
Blair belendül
Új kezdetet akar a Közel-Keleten Tony Blair brit miniszterelnök – derült ki hétfő este tartott szokásos éves értékeléséből, ami a brit külpolitika helyzetével foglalkozik. Blair szerint a tágan vett (Iránnal, Irakkal kiegészülő) térség problémáinak kulcsa az izraeli-palesztin konfliktus megoldása.
Blair több szempontból szokatlanul önkritikus volt. Megemlítette például, hogy újra be kell lőni a Közel-Keleten folytatott brit stratégia fő irányait, amivel gyakorlatilag elismerte, hogy az eddigi politika elhibázott volt. Beszédének legszokatlanabb eleme mégis az volt, hogy ha burkoltan is, de párbeszédet ajánlott Szíriának és Iránnak.
A brit miniszterelnök szerint ugyanis a térség szélsőséges mozgalmainak támogatásával vádolt Iránnak és Szíriának is érdeke, hogy nyugalom legyen a Közel-Keleten. Ezért – mint fogalmazott – Teheránnak és Damaszkusznak is el kell gondokodnia azon, hogy részt akar-e venni a közel-keleti egyeztetésekben.
Blair szerint a helyzet rendezésének fő lépései a következők: el kell simítani az izraeli-palesztin vitát; rendet kell tenni Libanonban; stabilizálni kell Irakot úgy, hogy egyúttal a brit csapatokat ki kell vonni onnan 18 hónapon belül; konferencián kell egyezségre jutni a térség ügyeiről, ahol az arab többség akaratát a jó ügy mögé kell állítani.
Blair ugyanakkor látszólagos engedékenysége mellett ismét a szélsőségesek támogatásával, tüzelésével vádolta Iránt és Szíriát is. Ezenkívül megjegyezte, hogy mindkét államnak jelentősen változtatnia kell hozzáállásán, hogy alkalmas legyen tárgyalópartnernek.
Bush vergődik
A Guardian szerint Blair beszéde azt a célt szolgálta, hogy a brit miniszterelnök átvegye a kezdeményezést George W. Bush amerikai elnöktől és az amerikai republikánusoktól, akik eddig alapvetően meghatározták az amerikai-brit szövetség hangvételét. Blair húzása sikeres lehet, hiszen Bush hétfőn bénultan figyelte az eseményeket.
Az amerikai elnök egyrészt tárgyalt annak a kétpárti bizottságnak a tagjaival, akik az iraki stratégia értékelésével foglalkoznak. A bizottság teljes jelentését csak decemberben hozza nyilvánosságra, azt azonban már most egyértelművé tették a tagok, hogy szerintük tárgyalni kell Szíriával és Iránnal a térség nyugalma érdekében.
Bush semmitmondó válaszokkal tudott csak előállni a bizottság előtt. Egyrészt megjegyezte, hogy az Egyesült Államoknak van követsége Szíriában, azt ugyanakkor nem említette meg, hogy az amerikai és a szíriai kormány közti kapcsolatok korlátozottak. Összességében pedig úgy fogalmazott, hogy a bizottság javaslatai között vannak „érdekes ötletek”.
A jelek szerint azonban Bushnak eszében sincs változtatni. A bizottsági egyeztetés után ugyanis megbeszélést folytatott Ehud Olmert izraeli miniszterelnökkel (Olmert majdnem ugyanannyi időt kapott Bushtól, mint az amerikai külpolitika legfontosabb kérdésével foglalkozó testület), a találkozón pedig Bush azt mondta: „Nem változott a véleményem az Iránnal folytatandó esetleges tárgyalások ügyében.”
Bush azonban várhatóan nem tarthatja eddigi merev politikáját, mert a demokraták, az iraki kérdést vizsgáló bizottság és a washingtoni kormány legkonzervatívabb tagjának számító Donald Rumsfeld távozó hadügyminiszter helyére esélyes Robert Gates mellett már több befolyásos republikánus politikus is azt mondja: változtatni kell Irakban és a térségben.
A republikánusok hajlandóságát az új irány lefektetésére a múlt héten elbukott időközi választások hozták meg, ahol a képviselőházban, a szenátusban és a kormányzói helyek tekintetében is elvesztették többségüket a demokratákkal szemben. Az egyik befolyásos republikánus szenátor a Timesnak azt nyilatkozta: akkor is változtatni kell, „ha nincs könnyű válasz”.
Vakvágány
Érthetetlen ugyanakkor az is, hogy a kezdeményezést átvevő Blair még mindig a nyugati szövetségtől várja valamilyen formában a térség vitáinak rendezését, amikor az elmúlt években kudarcot kudarcra halmozott az amerikai-brit vezetésű koalíció. A legkényesebb terep Afganisztán és Irak, ahol a szövetségesek helyzete egyre tarthatatlanabbá válik.
Afganisztánban tegnap volt a tálibok elűzésének ötödik évfordulója, de a helyzet semmit nem javult azóta, sőt, az utóbbi időben egyre rosszabb. Eddig több mint 4000 emberrel végeztek a tálib lázadók, akiket eddig nem sikerült felszámolni. Továbbra is bottal ütik az állítólag a térségben bújkáló Oszama bin Laden al-Kaida-vezér nyomát is.
Irakban a kényes területeket folyamatosan adják át az iraki fegyveres erőknek (a héten Bagdad egyik legkeményebb negyede került iraki ellenőrzés alá), de ez sem csillapítja a véres merényleteket. Hiába likvidálták nyáron az iraki felkelés rettegett vezérét, Abu Muszab az-Zarkávit, az ellenállók ugyanolyan intenzitással folytatják a harcot, mint korábban. Ráadásul Irak megállás nélkül nyeli a pénzt, milliárdokat szippant fel az új, demokratikus kormány korrupciója egy tanulmány szerint.
Súlyosbítja a helyzetet, hogy az amerikai-brit szövetség diplomáciai szinten is kudarcot vallott. Irán ellen ugyan szankciókra készül az atomügy miatt az ENSZ Biztonsági Tanácsa, azt azonban a legtöbb szakértő megkérdőjelezi, hogy ezek a szankciók többet jelentenek-e majd egyszerű látszatintézkedéseknél. Ráadásul Irán miatt már többször meghátrálásra vagy korábbi álláspontja felülvizsgálatára kényszerült az Egyesült Államok.
Tehetetlenségüket bizonyították a nyugati hatalmak a nyári izraeli-libanoni válság idején is, ahol a térségben legfontosabb szövetségesüknek számító Izraelt és a radikális libanoni Hezbollahot sem tudták lebeszélni a vérengzésről és a főleg civilek életét kioltó küzdelemről. A nyugati beavatkozás – illetve be nem avatkozás – ebben az esetben is eredménytelen volt.
Sáling Gergő
[origo]
