2006.11.09., 2006. évfolyam, 45. szám
szerző: Trencséni Dávid forrás: 168óra
cimkék: politika, tüntetések
A Fidesz áldozatokra – ötven évvel ezelőttiekre és pár hetesekre – hívta emlékezni híveit. A „lelkekben zajló morális forradalom” téveszméjének röghöz kötöttjei viszont emlékműellenes, ráépüléses zavargásra készültek november negyedikén. Mindebből mi lett? Csellengés.
Kattintson a képre! Délelőtt tíz óra van, és nagyon hideg. Harminckét demonstrációt jelentettek be a fővárosba november negyedikére ismertek és ismeretlenek, legtöbbjüket a köztévé ostrom látta székháza elé, a Szabadság térre. (Az MTV homlokzatán a kétemeletnyi matyódizájnos molinó sem takarja a bedeszkázott főbejáratot.)
A program szerint a Magyarok Világszövetsége nyitja a megemlékezések és tiltakozások sorát, ám e korai órán csak két panaszos posztos rendőrt találunk a téren a kordonokon innen. Vacognak a mundérban, szidják a tüntetőket meg az időjárást. Egyetlen feladatuk bóklászó turisták irányba állítása. A térre csak az Október 6. utca felől lehet bejutni, és kihajtani is. A területet kordonok teszik zsákutcává. (A Hír TV-ből utóbb megtudjuk, ez a „hermetikusan lezárt közterület”.)
Kicsit arrébb fázós munkások eszkábálnak világot jelentő deszkákat. Vezetőjük ingerülten hajt el. „Egy előtt senki nem lesz itt!” – mondja, majd embereivel együtt hórukkol maga is. Melegedni térünk, miközben tájékozódunk, hogyan konfigurálták át a napot a „forradalmárok” és a „békés tüntetők”.
Fél egykor vissza a térre. Tüntető még sehol – bár a színpad már áll -, nemzetiszuvenír-árus bontogatja asztalát, fekete posztóra terít csillogó csecsebecsét, és vár, miként a médiahad, amely kabátzugból lopva kortyol melegséget. Novák Előd, az egykori MIÉP-ifjú most az Ifjú Magyarok Szövetsége színeiben tör porondmesterségre, ám a közönség lassan verbuválódik. Novákot október 23 délelőttjén a „rendőrterror” megfosztotta kedves dobjától, azóta csak harcban koptatott hangszálait veszítheti.
Egy körül keverik le a ráhergelő diszkót (ismertebb slágerek: „Ruszki Iván”, East „56, Nagy Feró-összes), kezdetét veszi maga a demonstráció, bár még alig maroknyi elszánt dacol a cidrivel. (Kezdetben csak médiamunkások, később egyre több demonstráló keres átmeneti menedéket a tér közepén álló kávézóban.)
A hangszermentes kisdobostól megtudjuk: a térre várják a Budaházy Baráti Kör tagjait, a világszövetségieket, a Magyar Október Mozgalom és a Forradalmi Nemzeti Bizottmány aktivistáit. (A fent említett szerveződések korábban az általánosító „kossuthtériek” név alatt futottak, ám az idő erodálta az összetartást, mindenki saját homokozót ásott magának.)
A beszédek mit sem változtak az elmúlt hetek alatt, mindössze a hely szellemének megfelelően bővültek a szovjet emlékmű elleni kirohanásokkal. Megtudjuk például, hogy a zsidók nem hajlandóak megválni tőle, pedig rég vissza kellett volna állítani a helyére az „Országzászlót”, e Nagy-Magyarország-installációt.
Kettő körül érkeznek a bujdosó kuruc imázsát magára öltő Budaházy György barátai. (Kezdetben még ahhoz is kevesen vannak, hogy a maguk ácsolta transzparensek mindegyikét felmutassák.) A „Hídember” bűnlajstroma: a köztévé elleni ostromkor megrongálta a szovjet emlékművet, valamint az államrend erőszakos megdöntésére uszít. Ezúttal ajándékot küld híveinek: egy-egy betűvel mintázott fatáblát (értsd: pajzs), amelyből a „Bontsák el” felirat áll össze. (Mármint az emlékművet.)
Kattintson a képre! A formáján kívül teljesítő Patrubány Miklós MVSZ-elnöktől megtudjuk: ha már népszavazás, megkérdezné az istenadtát, mit gondol a művi meddővé tételről, valamint a szovjetektől „56 miatt nekünk járó jóvátételről. Választ fogalmaznánk, de magára tereli a figyelmet egy sajátosan tiltakozó, aki lepedőre festett finn felirattal demonstrál a Helsinkiben uralkodó médiaterror ellen. Részleteket nehéz megtudni, beszélgetésünk az ikerszülés lehetséges következményeinél fut végleg zátonyra.
A bő háromszáz fős tömeg majd” duplájára duzzad, amikor a Bank utca felől befutnak az Magyar Október-mozgalmárok. Ők a Hősök teréről meneteltek idáig, lábukban az utca, nem is maradnának.
Ötkor dörren a verdikt: aki akar, menjen haza, de a bátrakat várja a Fidesz-menet Deák téri végállomása. (A szélsőjobb „tiszta forrásából”, a kuruc.info portálról már tudjuk: terveik szerint egyesülnek a fáklyás felvonulókkal, és aztán szabadpogrom – elnézést, szabadprogram.)
Ordibátoros autó vezeti fel a tömeget, mögötte sorfalat alkot a táblás szakasz, azt követik a „forradalmárok”. A József Attila utcáról lendületből kanyarodnának a Fidesz-menet végére, de útjukat állják a párt (lát)hatósági mellényes rendezői. (Kuruc.infós szóhasználat szerint „Fidesz-csicskák”.)
A legnagyobb ellenzéki párt megtartotta ígéretét: szoros kordonnal védi szimpatizánsai menetét a „ráépülőktől”. Ezúttal a tömegkommunikáció sem maradt el: Szijjártó Péter szóvivő egy hangszórós teherautó leponyvázott platójáról küldi haza rendezvényük résztvevőit.
A csalódott „forradalmárok” kénytelenek másutt „szabadprogram” után nézni. Menetük torpanás nélkül fordul rá a forgalom előtt megnyitott Rákóczi útra. Félpályás útlezárás. Az ezerfős tömeget tizedannyi zöld zekés újságíró vezeti fel, mögöttük a demonstrálók irányítói maszkban, majd a pajzsosok, legvégül a talpasok. (Sokáig kerestük a tömeg megnevezésére a politikailag korrekt formát, mígnem megláttuk a jobbszél bloggerét, a vicces pólók forradalmárát, Tomcatet, maga is „médiadzsekiben”, rajta a felirat: Csőcselék. Korrekt.)
„A rendőrök a Blahánál várnak” – jön az infó egy kollégától. Igyekszünk mélyeket lélegezni a még tiszta levegőből, könnygáz előtt. De téves a hír, rendőr csak néhány, az is forgalmat terel csupán, csapaterő a kanyarban sem. A téren pillanatnyi bizonytalanság: hova tovább? Egyenesen. „Köztársaság tér?” – ötlik fel a fotósokban, de nem a tüntetők vezetőiben.
Az MSZP-székház felé vezető jobbkanyarnál egy balost vesznek, épp az ellenkező irányba fordítva a forradalmi kígyót. És most? A szűk utca zeng az ötletektől: irány a Hősük tere, ott koszorúz Gyurcsány. Vagy: menjünk a körútra! Minek? Forradalomban nincsenek kérdések, csak provokátorok. Végül a Wesselényi utcánál újabb forduló, vissza a körútra.
Megint félpályás lezárás, miközben egyre erősödő hóesésben mozgunk az Oktogon felé. A maszkos parancsnokok profin vezényelnek. Néha megállítják a menetet, hogy a vége is beérje az elejét, majd „indulj!”, és galopp tovább gyalog.
Újabb kereszteződés, újabb tanácstalanság: a tömeg egy része az Oktogonnál jobbra borulna, zavarogni kicsit az állami megemlékezésen. A parancsnokok azonban itt is balt mondanak, vissza a Deák tér felé az Andrássyn.
– Hova megyünk? – szakad ki belőlünk a kérdés.
– A Vörösmarty téren bejelentett demonstráció folyik, oda – tájékoztat higgadtan az egyik vezérforma. – Azért járkálunk körbe, hogy bebizonyítsuk, nem vagyunk csőcselék, nem törünk-zúzunk.
Kattintson a képre! – De ez már rég nem bejelentett tüntetés – tamáskodunk.
Nem látjuk ugyan, de érezzük, ahogy összevonja szemöldökét.
A Deák tér sarkánál rendőrsziluett. A körülöttünk álló „békés demonstrálók” már hergelik magukat:
– Lezárták az utunkat a köcsögök. Pedig csak sétálunk. Ehhez jogunk van.
Mire odaérünk, kiderül: két járőrautónyi yard biztosítja csak az elvonulást. Zökkenőmentes a találkozás, a tömeg a József A. utca-József nádor tér-Vörösmarty tér útvonalon közlekedik. Utóbbi, mint végállomás, teljesen kihalt, csupán eső elől zsákba rejtett mikrofon várja az újra törvényessé vedlett tüntetőket. A rendőröktől megtudjuk: este tízig legális az ittlét, utána oszlás. (Ezen a helyszínen már jelentős a csapaterő, de a rohamosztagosok a sarkok mögé rejtőzve várnak.)
A hideg a Gerbeaud-ba űzi az átfagyott sajtómunkások egy részét. A nagy menetelés véget ért, a hideg a karhatalom előtt oszlatni kezdi a tömeget. Kilenc körül húszan álldogálnak még, a kitartó szónokokra alig figyelve.
– És most? – kérdezzük egy maszkja fosztott vezértől.
– Semmi. Ennyien? – mutat körbe ereje vesztett hátországán.
A főkapitány fűtött szobában ülhet diadalt. Tél tábornok győzött.
