„Milyen két mondatot hagyna testamentumul fiára?” „Erdész legyen, és ne politizáljon. És a boldogságot a családjában találja meg.” Ez a párbeszéd 1946 elején jelent meg a – Szirmai Rezső újságíró és Gartner Pál pszichiáter készítette – Fasiszta lelkek című, a magyar háborús főbűnösöket megszólaltató interjúkötetben. „A magyar Eichmannként” is emlegetett Endre László idézett testamentumára fia, Zsigmond nemigen hallgatott: a katonatisztnek tanult fiú argentínai emigrációjában nagyüzemi disznótartással foglalkozott, Európába, Nyugat-Németországba való visszatérésekor pedig hivatalnokoskodott. Ráadásul Magyarországra az 1990-es évek derekán visszatelepülve politizáló-ideologizáló főszerepet vállalt egy dokumentumfilmben, ahol joviális öregúrként mesélt Varga Ágota rendezőnek a „rajongva szeretett” és az „igaz fajvédő magyarként igazságos és szükséges harcot folytató” édesapjáról.
A Leszármazottak című portréfilm a múlt évi Magyar Filmszemlén elnyerte a legjobb rendezés díját, a televíziós vetítések viszont újra és újra megosztották a kritikusokat. A filmért lelkesedők „bravúros riporteri, rendezői technikáról” és „emberi érzékenységből építkező humánumról” értekeztek, a bírálók szerint viszont a rendező „cinkosságot vállalt” riportalanyával, amikor elmulasztotta a fiú szembesítését apja cselekedeteivel.
A film ügye az idei év elején, a közszolgálati televíziós sugárzást követően egy nézői feljelentés nyomán az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) panaszbizottsága elé került. A testület március végi állásfoglalásában leszögezte, hogy a portréalany „különösen durva antiszemita, cigányellenes, a holokauszt megtörténtét tagadó kijelentéseket tett” ugyan, de a filmből világosan kiderül, hogy az alkotók ezt a felfogást mélyen elítélik. Így a díjnyertes alkotást nem, a Magyar Televíziót azonban elmarasztalta, mondván, a film beharangozásakor a nézőket „nem készítették fel megfelelően, s közvetlenül a sugárzás után nem elemezték annak tartalmát”. Október végén tehát, amikor az MTV ismét műsorra tűzte a Leszármazottakat, a Kultúrház című műsorban két, a korszakot kutató, a filmről gyökeresen eltérően vélekedő történészt szólaltattak meg. Ungváry Krisztián szerint a rendezőnő Endre Zsigmondban a zsidógyűlölő prototípusát találta s mutatta meg, s ezzel egy társadalmi tömegjelenségre, a modernitástól való félelemre irányította a köz figyelmét. Számára ezért szinte mellékes, hogy „a bürokratikus antiszemitizmus bajnokának”, Endre Lászlónak a fiáról volt szó. Ezzel szemben Karsai László azt hangsúlyozta, hogy a portréfilm kétes hőse kizárólag azért tarthat számot az utókor érdeklődésére, mert egy „tömeggyilkos utóda”, s épp azt rótta fel a rendezőnek, hogy a filmből jószerével semmit nem tudni meg Endre Lászlóról.
Varga Ágota a műsor után a HVG-nek is megismételte, szerinte „a néző nagykorú”, és hogy nem ismeretterjesztő munkát adott ki a kezéből. Azt viszont elismerte, hogy a szembesítésekkor a tekintetben mindenképpen „alkotói kompromisszumra” kényszerült, hogy beleegyezett, a film bemutatására csak a főszereplő hozzájárulása után kerülhet sor. Egyébként mégiscsak történt elhatárolódás a családban: Endre Zsigmond fia és lánya – mint a filmből kiderül – szégyellik nagyapjuk egykori tetteit, és elfogadhatatlannak tartják apjuk elveit.
