Forrás: Origo

A rendőrség is készül Mindenszentekre: az ORFK fokozott ellenőrzésekkel próbálja megelőzni a temetők környékén ilyenkor szokásos autófeltöréseket és zsebtolvajlásokat, miközben a nyugdíjasokat is ellátja  jó tanácsokkal. A temetkezési vállalatok meghosszabbított nyitvatartással, a BKV sűrített járatokkal készül az ünnepre.

Mivel Mindenszentek alkalmával és Halottak napján jelentősen emelkedik majd a temetők környékén a személy- és gépjárműforgalom ezért mind bűnügyi és közbiztonsági, mind közlekedésrendészeti szempontból fokozott ellenőrzést tart a rendőrség – közli honlapján az ORFK.

A rendőrök november 1-jén és 2-án, valamint az azt követő hétvégén is gyakrabban járőröznek majd a temetőknél és azok közvetlen környezetében. A rendőrség az ilyenkor  – különösen a nagyobb forgalmú temetőknél – szokásos bűncselekmények miatt figyel a gépjárműlopások- és feltörések, az alkalmi lopások, a zsebtolvajlások és a „trükkös” lopások megelőzésére.

Az ellenőrzések mellett a rendőrség a temetőket ilyenkor nagy számban látogató – ahogy fogalmaznak: kriminalisztikai szempontból veszélyeztetettebb – nyugdíjasoknak külön tanácsokkal is szolgál. Például azzal, hogy a vonattal a fővárosba érkezők vegyék igénybe a csomagmegőrzőket, sírgondozás közben is figyeljenek táskáikra és ne hagyják őrizetlenül csomagjaikat még arra az időre sem, amíg elmennek vízért a közeli csaphoz.

Már a múlt hétvégétől meghosszabbított nyitvatartási idővel várják a nagyobb budapesti és vidéki temetők a látogatókat, ahol tilos ilyenkor a temetés is. A fővárosi temetőirodákban október 28-tól november 2-ig a látogatók tájékoztatására ügyeletet tartanak 7 óra 30 perc és 17 óra között. A gyalogosforgalom miatt a Fiumei úti Sírkert és az Újköztemető kivételével november 1-jén más temetőkbe gépkocsival nem lehet behajtani.

A BKV is felkészült az ünnepre: november 1-jén és az azt követő hétvégén gyakrabban közlekednek a fővárosi temetőket érintő járataik. Emellett rendkívüli autóbuszjáratokal, valamint egy rendkívüli villamosjárattal is megközelíthetőek lesznek a temetők. Utóbbi 37B jelzéssel a Baross tér és az Új köztemető, valamint az Izraelita temető között fog közlekedni. Az Új köztemető és a Farkasréti temető megközelítéséhez mindenképpen a villamosközlekedést ajánlja a közlekedési vállalat.

[origo]

Comments are closed.