Akinek mobiltelefon lapul a zsebében, az szinte bárhol elérhető – és bárhol beazonosítható. Lassan nincs olyan komolyabb büntetőeljárás, amelyben a bizonyítékok közt ne szerepelne telefonlehallgatási jegyzőkönyv.
„Ennyire nem lehet hülye a barátunk sem, hogy hazavigyen milliárdokat, (…) mert azért még mindig nagyon kicsi, és még mindig nagyon fiatal” – mondták Kulcsár Attiláról, a K&H-brókerügy elsőrendű vádlottjáról egy lehallgatott telefonbeszélgetés során. Az immár bírósági szakban lévő ügy bizonyítékai között kiemelt szerep jut a lehallgatásoknak, ismerni lehet a fülelők által adott, általában nem túl fantáziadús fedőneveket is, Kerék Csabából például „Abroncs” lett, Mészáros Jánosból pedig – mindketten a Britton-cégcsoport vezetői körébe tartoztak – „Bárd” (HVG, 2006. április 29.).
Mobiltelefon-lehallgatásokról már 1999-ben is lehetett értesülni Magyarországon: ezzel a módszerrel sikerült bizonyítékokat gyűjteni például a szlovák határszakaszon egy olyan embercsempész-társaság ellen, amelynek tevékenységében hivatásos határőrök is részt vettek. Ez azért is érdekes, mivel hivatalos információk szerint csak 2000 második felében kezdett működni az a Franciaországból és Izraelből vásárolt technika, amely lehetővé tette a mobilok lehallgatását. (A beszerzésről már 1996-ban döntött ugyan a kormány, s az MSZP-közeli Nádor Rt. meg is állapodott a francia Thomson vállalatcsoporttal, de az Orbán-kormány érvénytelenítette ezt az üzletet – a pereskedés még ma is tart.)
Telefonlehallgatást – jogszerűen – csak bírói, speciális esetekben igazságügy-miniszteri engedéllyel lehet végezni. A megrendelők a nyomozó hatóságok, valamint a titkosszolgálatok lehetnek, a technikai lebonyolítás, azaz a beszélgetések rögzítése pedig a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat dolga. Az államtitok, hogy mely telefonok lehallgatására adnak ki engedélyt, de még az általános információk is minősített adatnak számítanak. A Fővárosi Bíróság még arról sem adhat tájékoztatást, évente hány lehallgatási kérelmet kell elbírálnia, milyen az elutasított és a jóváhagyott indítványok aránya, vagy hogy miként oszlik meg a vonalas és a mobilkészülékek közt a fülelők figyelme. Annál abszurdabb, hogy a valóban legérzékenyebb adatot, az engedélyezéssel megbízott bírák személyazonosságát nem védik kellőképpen. Előfordult, hogy egy vádlottá vált exbíró nyilvánosságra hozta annak a hajdani kollégájának a nevét, aki az ő ügyében engedélyezte titkosszolgálati eszközök alkalmazását, az ügyészség pedig elutasította a törvényszék feljelentését, mondván: a vádlott nem sértett állam- vagy szolgálati titkot.
A telefonszolgáltatóknak mindenesetre a hívások 3-6 ezrelékének egyidejű ellenőrzését kell – saját költségükön – lehetővé tenniük, s a büntetőeljárások nyilvános tárgyalásain elhangzott információk is azt jelzik, hogy jóformán minden komolyabb ügyben van kapacitás és lehetőség a telefonlehallgatásra. A nyilvánosság persze csak a vádirat elkészülte után ismerkedhet meg a lehallgatási anyaggal. E szempontból is kivételes eset volt három és fél éve Engel Zoltán telefonjának lehallgatása, aminek alapján a nyomozók azonnal, a kommandósok bevárása nélkül kivonultak a bűnöző célpontjának a házához, ahol egyiküket, Borsos Józsefet Engel agyonlőtte – ezt a felvételt az ügyészségi nyomozók kevéssel a tragédia után, még a nyomozati szakban nyilvánosságra hozták.
Súlyos szakmai kudarcnak minősült a nemzetbiztonságiaknak a földhivatali korrupciót felderíteni próbáló eljárása, ugyanis kiderült, hogy a lehallgatási engedélyben foglaltaktól eltérő céllal füleltek, így a megszerzett, perdöntőnek vélt bizonyítékot nem lehetett felhasználni a büntetőeljárásban. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a lehallgatók, a Kulcsár-ügyhöz hasonlóan, általában fontos információkat szállítanak a bűnüldözőknek. A kecskeméti maffiaperben annak ellenére sikeres volt tevékenységük, hogy a Radnai-féle bűnszervezet tagjai konspiráltan próbáltak beszélgetni, hiszen sejtették, figyelik őket.
Az sms-ek is nyomra vezethetnek. Meglehetősen hamar sikerült azonosítani például azt a férfit, aki a tavaszi választások első fordulója után egy, a barátjától elkért feltöltőkártyás mobilt használt rémhírterjesztésre. „Szia! Ne szólj senkinek, ha van pénzed az OTP-ben, vedd ki, mert csődben van a bank. Zsuzsa” – szólt az üzenet, amit hirdetési újságból, véletlenszerűen kiválasztott telefonszámokra küldött el. Miután a kártya eladási helyét a szolgáltatók számon tartják, a nyomozók hamar eljutottak a baráthoz, rajta keresztül pedig az üzengetőhöz.
Fontos bizonyítékot jelentenek a híváslisták és a cellainformációk is. Egy, az orosz-ukrán maffiának dolgozó rendőrt is úgy sikerült rács mögé juttatni, hogy cellainformációs helymeghatározás bizonyította: akkor és ott volt a telefonja, ahol egy egyenruhás rendőr állította meg a bűnözők által elrabolt kamiont. Ebben az ügyben magukat a rablókat is sikerült meggyanúsítani, őket azonban bizonyítékok hiányában fel kellett menteni. De ezeket az adatokat ellenkező céllal, alibi igazolására is fel lehet használni: a móri mészárlás miatt elítéltek egyike is éppen cellainformációval próbálta megdönteni a vádat – az eddigi állás szerint sikertelenül.
A mobiltelefonos helymeghatározással vagy a híváslisták lekérésével persze nem csupán a hivatalosságok élnek. A Vodafone Rt. például saját dolgozóinak olyan telefonkészüléket adott kipróbálásra, amelynek tartózkodási helye – bekapcsolt állapotban – hívás nélkül is meghatározható volt. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos állásfoglalása szerint ilyen eszközt kizárólag munkaidőben és a dolgozó világos hozzájárulásával lehet alkalmazni.
Az ombudsmani neheztelésnél sokkal súlyosabb következményekkel járt a Szabolcs utcai kórház volt főigazgatójának kíváncsiskodása, aki a kórház által flottakedvezménnyel előfizetett több mobiltelefon híváslistáját kérte le, abban a reményben, hogy megtudja belőlük, ki szivárogtat ki bizalmas adatokat a gyógyintézmény működési nehézségeivel kapcsolatban. Miután a kutakodás kívülállókat – például a dolgozók családtagjait – is érintett, a főigazgatóval szemben vádat emeltek.
FAHIDI GERGELY
