2006. október 18. (19. oldal)
Pintér Patrick
Szemben az általános közvélekedéssel, amely szerint az 1986-os mexikói vb óta nem volt a nemzetközi élvonalhoz tartozó futballválogatottunk, nem árt emlékezni rá, hogy 1996 nyarán – huszonnégy évi távolmaradást követően – a 21 éven aluli játékosokból álló magyar utánpótlás-együttes kijutott az atlantai olimpiára. S bár erős csoportban, Nigéria, Brazília és Japán társaságában, pontot sem szerezve az utolsó helyen zárt, egy évtized távlatából érdemes felidézni az akkori ígéretek későbbi pályafutását.
Bükszegi Zoltán (az A válogatottban: 2 mérkőzés/0 gól) csupán kiegészítő ember lehetett Dunai Antal csapatában, pedig már 1995-ben bemutatkozhatott a felnőttválogatottban. Jelenleg Cipruson, a Nea Salamina együttesében játszik.
Dombi Tibor (35/1) sokáig kulcsfigura volt a „nagyok” között, megfordult külföldön is (Eintracht Frankfurt, Utrecht), legnagyobb sikereit mégis az utóbbi két évben a duplázó Debrecen színeiben érte el.
Dragóner Attila (28/0) nyáron tért haza Portugáliából, a Guimaraestől a másodosztályba száműzött Ferencvároshoz, amellyel korábban kétszer is magyar bajnok lett. Két évet játszott a német másodosztályú Fortuna Kölnben is.
Egressy Gábor (21/1) az MTK-val és a ZTE-vel is nyert magyar bajnoki aranyérmet, tavaly még az Admira Wacker együttesében játszott az osztrák első osztályban, ám nyár óta nem talált magának csapatot.
Herczeg Miklós (12/0) szép éveket töltött Újpesten, 1998-ban részese volt a lila-fehérek eddigi utolsó bajnoki címének. Tavaly az NB I-ből kipottyant Pápa csapatában szerepelt.
Lendvai Miklóst (23/0) az olimpia után a francia Bordeaux szerződtette, majd játszott egy évet a svájci Luganóban is, egyéves ferencvárosi kitérő után pedig Belgiumba igazolt. 2005 tavaszán a ciprusi Arisz Limasszoltól vásárolta meg a Győr, jelenleg a Zalaegerszeg labdarúgója.
Lisztes Krisztián (49/9) számára a német Bundesliga hozta meg az európai ismertséget. A Stuttgartban Balakov mögött örök másodikként elkönyvelt irányító (1998-ban KEK-döntős, bár a fináléban nem játszott) 2001-ben a Werder Bremenhez igazolt, amelylyel 2004-ben bajnok és kupagyőztes lett. Egy súlyos sérülés után viszont már nem tudta visszaverekedni magát a kezdő tizenegybe, ezért a Mönchengladbachhoz szerződött. Nyár óta ő is csapatot keres.
Madar Csabát (3/0), a Brazília és a Japán elleni csoportmérkőzésen is gólt szerző labdarúgót 1997-ben az MTK vitte Debrecenből a fővárosba, a kék-fehéreknél eltöltött hat év alatt kétszer nyert magyar bajnokságot és kupát. „Hazatérve” újabb két arannyal gazdagította éremgyűjteményét.
Molnár Zoltánnak (0/0) soha nem adatott meg, hogy pályára lépjen az A válogatottban, viszont ő volt a legtöbbször magyar bajnok az atlantai keretből: négyszer (háromszor az MTK, egyszer a Dunaferr csapatával). A mostani idényben az újonc Paks gárdájában szerepel, előtte a Vasasban játszott három esztendeig.
Pető Zoltán (9/0) a debreceni ötös fogat egyik tagja, jelenleg a belga FC Brussels labdarúgója, korábban játszott Törökországban is.
Preisinger Sándor (5/0) 1995-ben 21 góllal NB I-es gólkirály lett az akkor frissen feljutott Zalaegerszeg színeiben (egy évvel korábban a másodosztály legjobb góllövője volt), ugyanezt a kiugró teljesítmény azonban sem az A válogatottban, sem külföldön (Geel) nem tudta megismételni.
Sáfár Szabolcs (14/0) évek óta Ausztriában, a Salzburg, majd az Austria Wien csapataiban védett, illetve véd, időközben felvette az osztrák állampolgárságot is. Az A csapatban soha nem tudott meghatározó taggá válni, a külföldi sikerek azonban kárpótolták.
Sándor Tamás (11/0) tehetségéhez képest külföldön nem futott be komoly karriert, pedig játszott Olaszországban, Törökországban, majd évekig Izraelben is. Az utóbbi két évben aratott debreceni sikerek ellenére továbbra is ragaszkodik abbéli elhatározásához, hogy nem lép többet pályára a válogatottban.
Sebők Vilmos (52/9) az egyetlen több mint ötvenszeres nagyválogatott. Az újpesti sikerek utáni angliai (Bristol City), németországi (Mannheim, Cottbus), majd izraeli éveket követően Zalaegerszegre szerződött, s Bozsik Péter újból számításba veszi a nemzeti csapatnál.
Szanyó Károly (0/0), a korábbi újpesti kedvenc 32 évesen, az előző szezon végén fejezte be profipályafutását, és Aczél Zoltán pályaedzőjeként a REAC-nál dolgozik.
Szatmári Csaba (0/0) azóta is (egy félszezonnyi nyíregyházi időszakot leszámítva) a Debrecen meghatározó tagja, bár az utóbbi években többször csak a cserék között találkozhattunk a nevével.
Szűcs Lajos (3/0) alig háromszor léphetett pályára a felnőttválogatottban, pedig 1998-ban a német bajnok Kaiserslautern csapatának is tagja volt Hrutka Jánossal együtt. Az utóbbi időben neve összeforrt a Ferencvárossal, bár első bajnoki aranyérmét még az Újpesttel nyerte 1998-ban. A zöld-fehérekkel 2001-ben és 2004-ben is megtette ugyanezt. Az idén tavasszal Pápára szerződött, amellyel kiesett az NB I-ből.
Zavadszky Gábor (4/0), a tragikus sorsú, 2006 januárjában, Cipruson elhunyt labdarúgó három különböző csapattal is (FTC, Dunaferr, MTK) bajnokságot nyert Magyarországon, a felnőttválogatottban azonban alig-alig vették számításba.
Az olimpiai selejtezőkön még pályára lépett, az atlantai keretből azonban kimaradt Babos Gábor, Dárdai Pál, Dienes András, Forrai Attila, Horváth Ferenc, Hrutka János, Mátyus János és Vincze Ottó.
Ahogy e rövid összefoglaló is mutatja, az „atlantaiak” sem váltották meg a magyar labdarúgást. Az olimpiát megjáró játékosok közül Sebők, Lisztes és Dombi szerepelt legalább harmincszor a nagyválogatottban, csupán Sebők lépte át az ötvenes határt – bár Lisztes ezt még megteheti -, egyetlen játékos sem akad, aki legalább tíz gólt lőtt volna, sőt olyan is csak kettő – ismét Lisztes és Sebők -, aki egynél többet.
Dárdai, Hrutka és Lisztes maradandót nyújtott Németországban, Sáfár Ausztriában, Sándor Tamás és Dombi Debrecenben vált emblematikus figurává, a többieknek be kellett érniük egy, két, három – Molnár Zoltánnak négy – magyar bajnoki címmel vagy anynyival sem. Ezért vagyunk kénytelenek a tíz éve történteket idézni, amikor futballista olimpikonjaink még ígéretek voltak; hiszen beérett, korszakos klasszisok sajnos ők sem lettek.
