2006.10.12., 2006. évfolyam, 41. szám
forrás: 168óra
Itt az történt, hogy kiderült: a köztársaság nem képes bármikor megvédeni egy pár száz fős szervezett csőcseléktől polgárait és közintézményeit. Másnap már igen, de bármikor nem, ez pedig hajmeresztő. Az történt, hogy egy kiszivárogtatott beszéd ürügyén a választásokat elvesztő Fidesz rohamot indított a hatalomért, legalábbis a törvényes kormány meggyengítésére. A hatalomátvétel nem látszik sikerülni, de számítása bevált, a szükséges megszorítások és önnön hazugságai, kommunikációképtelensége következtében amúgy is meggyengült koalíció elég rossz állapotba került. Ha sikerül végigvinnie, amit eltervezett, az csoda lesz, ha nem sikerül, tragédia. Szóval az történt, hogy szeptember második felében alaposan megvacakodott a hazám, leminősült egy bizonytalan, véres-röhejes banánköztársasággá.
Attól a szélsőjobbtól félek, amely forradalmárnak tekinti a Budapesten randalírozó köztörvényes csőcseléket, attól a szélsőjobbtól, amely árpádsávos zászlók alatt nyíltan zsidózik, listákat állít, s amellyel a legnagyobb ellenzéki párt nagyon is hírbe hozható. E párt pro forma máig nem lépte át az alkotmányosság – az ízléstelenség, a gyomorforgató populizmus, bár igaz, ez határtalan – határait, noha oda-odasózott e mezsgyére (verbálbaseball), kipróbálván, meddig mehet el. Nem a Fidesztől félek tehát, és nem tőle féltem a hazámat, hanem attól a rá- és belénövő szélsőjobbtól, amelyet álszent módon használ és bátorít, s amelytől egy ponton túl már nem lehet elhatárolódnia. Félek, e ponton az elmúlt hetekben túlment Magyarország.
Igen, felelős a helyzetért az értelmiség is, de mindenekelőtt az a politikai osztály, amely fenntartotta és haszonélvezte a magyar látványdemokrácia hazugságspirálját.
Bodor Ádám olyasmit mondott, hogy az író addig-addig ügyeskedik, amíg kitalálja a színtiszta valóságot. Hát igen. Ilyesféle figurákról, hatalmi tébolyokról és nyelvi hablatyokról én eleget írtam. Íróilag nem is vagyok meglepődve, hogy úgy mondjam.
A jövőt sötéten látom. Nem tudom, van-e olyan állapotban a magyar demokrácia, hogy kiállja, amikor majd az igazi szegények, az igazi vesztesek mennek ki az utcára. Az a szomorú többség, amelyet egyre kevésbé akar bárki is megszólítani.
