Az SZDSZ ügyvivője szerint nem volt tapasztalható a bizalom összeomlása
Kattintson ide a videó megtekintéséhez!
Kattintson ide a nagy felbontású videó megtekintéséhez
Helyes, hogy a választási eredmények ismerete előtt szólalt meg az államfő, mert ez jelzi, hogy álláspontja a végeredménytől teljesen független – közölte az SZDSZ kampányfőnöke újságírókkal azt követően, hogy Sólyom László köztársasági elnök vasárnap este, az urnazárást követően értékelte az elmúlt hetek eseményeit.
Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője szerint nem volt tapasztalható a bizalom összeomlása, amiről Sólyom László köztársasági elnök beszélt vasárnap este.
A szabad demokrata politikus az MTV-nek nyilatkozva közölte, néhány ezer ember, egy esetben mintegy 15 ezer ember tüntetett. Szerinte az Árpád-sávos zászlókat lobogtatókat, zsidó neveket tartalmazó listákat összeállítókat nem lehet békés tüntetőknek nevezni.
Azt mondta: a kormánypártok – a köztársasági elnök szavaira is figyelve – hétfőtől teszik a dolgukat, kormányozni fognak.
Az SZDSZ egészen addig lesz része a koalíciónak, amíg a reform folytatódik – tette hozzá.
Arra a felvetésre, hogy a választási eredmény függvényében számolnak-e az utcai megmozdulások folytatására, közölte: abban bízik, hogy Magyarországon a béke és a nyugalom helyreáll. Számára úgy tűnik, ebbe az irányba megyünk. „Mi ünnepelni jöttünk, és nem barikádok mögé bújni” – fogalmazott.
A budapesti Liberálisok Házához folyamatosan érkeznek a párt szimpatizánsai; a néhány száz jelenlévő beszélgetve latolgatja az eredményeket, értékeli az eseményeket.
hirado.hu/MTI

