A ma már nálunk is ismert futballhuliganizmus formái a nyolcvanas években terjedtek el, ekkor jöttek létre a szervezett csoportok, s a média szinte minden meccs kapcsán beszámolt a szurkolói zavargásokról is. Nálunk viszonylag új jelenség az, hogy a focihuligánok aktív részesei a politikai rendezvényeken tapasztalt atrocitásoknak. Az okokról Hadas Miklós szociológust faggattuk.
Évtizedekkel korábban lehetett Nyugat-Európában, főleg Nagy-Britaniában találkozni a focihuliganizmussal az utcákon is, ma azonban már egyáltalán nem jellemző – mondta a hvg.hu-nak Hadas Miklós szociológus, a Corvinus Egyetem Szociológia és Szociálpolitika Intézetének tanára.
Hadas szerint Nyugaton éppen ellenkező tendencia figyelhető meg, mint Kelet-Európában; míg ott már csak elvétve fordul elő az, hogy utcára vonul a szurkolói kemény mag, addig a keleti országokban ez mostanában gyakrabban. Több példa is van erre, Bukarestben például a napokban torkollott vérfürdőbe a két legnagyobb csapat, a Dinamo és a Steaua meccse. De gyakran van példa ilyen vandalizmusra Szerbiában – ahol szintén hagyományos bandák csapnak össze újra és újra -, illetve Horvátországban is. Legutóbb a nyár közepén, a holtszezonban, meccs nélkül estek egymásnak a két belgrádi rivális, a Crvena Zvezda és Partizán fanatikusai; a verekedésben egy ember halálos sebesüléseket szerzett.
Két oka is van annak, hogy tőlünk nyugatabbra már a kilencvenes évek elejétől sikerült leszerelni a verekedésre hajalmos szurkolói csoportokat – magyarázza Hadas.
Egyrészt „középosztályosodott” a foci, azaz olyan szórakozássá vált, ami sokba kerül, és olyan polgári fogyasztási mintákat tesz kívánatossá, amit az ilyen tömeges együttlétben érintett szurkolók nem fogadnak el, nem fér bele az ő életvitelükbe, a munkáskulturákból származó viselkedési mintáikba.
A huliganizmus visszaszorulásának másik oka, hogy az említett országokban kemény biztonságságpolitikai szervezőkkel együttműködő szűrő mechanizmusokat vezettek be, amely segítségével kitiltották a stadionokból azokat, akik korábban balhéztak. (Ha valakit lekapcsolnak egy meccsen, azt akár több évre is kitilthatják a stadionokból.)
Ha Angliában megyünk be egy stadionba, olyan érzésünk támad, mintha egy szórakoztató központban lennénk: jól öltözött középosztálybeli emberek, akik többnyire bérletet váltanak, ott a nagymama az unokájával, a hatalmas kivetítők, tehát a civilizált látványsport keretei között zajlanak a meccsek. Ez már eleve komoly szűrő, nem beszélve arról, hogy minden szék be van kamerázva, így ha bármi balhé van, rögtön le lehet „kapcsolni” a huligánt.
Mindez Kelet-Európában, köztük Magyarországon nyomokban sincs jelen. Ezekben az országokban ráadásul eleve kevesebben vannak a stadionban – nincs is olyan szintű foci, ami odacsábítaná az embereket -, így nagyobb a súlya a rendbontóknak. Ha ezer ember között van száz, aki balhézik, nyilván más, mintha hatvanezer ember között lenne száz.
Ezeken a meccseken pedig felbukkanak a leszakadt és elégedetlen rétegek, akik a renddel, a hatalmon lévőkkel szemben lázadnak. Nincs kikristályosodott ideológiájuk, így könnyen „vevők” szélsőjobboldali és szélsőbaloldali ideológiákra egyaránt. S a stadionon kívül, az utcán is könnyen megy nekik a lázadás.
Itthon is van pár tucatnyi ember, akik szívesen vesznek részt mindenféle balhékban, ha találnak rá alkalmat – az MTV megtámadása ilyen volt, az „marhajó” balhénak tűnik nekik. Ráadásul most még az egykori riválisok is összefogtak, azok, akik normális esetben kígyót-békát kiabálnának egymásra. Sokan nem azért zsidóznak vagy cigányoznak, mert ténylegesen bajuk volna ezekkel az emberekkel, hanem mert látják, hogy ezzel uszítanak és hergelnek.
Hadas szerint a minapi történésekhez több dolog is hozzájárult. Ezek a szurkolók a futball miatt is frusztráltá váltak, amikor például a Fradit másodosztályba sorolták. S ha egy olyan baloldali kormány van az ország élén, amely a Fradi elnyomójaként, illetve a nemzeti érzés megtagadójaként tematizálható egy szűk csoport számára, akkor ezek az emberek valóban könnyen vesznek részt olyan balhékban, amelyek politikai tüntetések.
A rendőr is vörös posztó számukra, ha őket látják, bevadulnak. Ismerős nekik a helyzet, számos ilyen csatát vívtak már. „És abban is biztos vagyok, hogy az In-kal Security tagjai gyakran név szerint is ismerik őket. Mivel csapatonként legföljebb egy néhány tucat emberből álló kemény magról van szó” – szögezte le Hadas Miklós.
„Bármikor lehet ennek folytatása, ha három napon belül megint kiengedik őket, ahogy korábban már volt erre precedens” – véli a szociológus, aki szerint teljesen abszurd, hogy olyan kihágásokért, amiért akár több év szabadságvesztést is ki lehet szabni, semmilyen büntetést nem kapnak.
