0006.09.26., 2006. évfolyam, 38. szám
szerző: Lampé Ágnes forrás: 168óra
Golyóálló mellény, mobiltelefon lehallgatását megakadályozó mikrocsip, potméteres villanykapcsoló. Távol a világ zajától, Baranyában gyártanák mindezt, egy 750 fős kistelepülésen, csökkent munkaképességűek. Legalábbis ezt tervezte az izraeli Waisbord cég. De közbeszólt a háború, s az üzemavatás elmaradt. A főnököt hiába várják. A harcok kitörésekor eltűnt. A világpolitika „begyűrűzött” Baranyába.
„Ha kell, holnap kezdhetünk. Az emberek készen állnak. Már csak Hartmann úrra várunk” – mondja Kis János polgármester. Kicsit ideges. „Ma lett volna az első munkanap.” A régi téesz épületének földszintjén hónapok óta készül a szociális foglalkoztató. Egyelőre üres. Csak egy festő kenegeti unottan a fekete vasrácsokat. „Itt volt az üzemi konyha valaha, de lepukkant. Villany már van, bojler, meleg víz, radiátor. A palatetőt is kicseréltük” – mutat körbe a polgármester szomorúan. A téeszes időkben ágazatvezető volt ugyanitt. „A hosszú asztaloknál dolgozunk majd. Gépek nem lesznek. Idehozzák az alkatrészeket, összerakjuk a csipeket, kapcsolókat, betesszük a porcelánt a golyóálló mellénybe. Műszakonként hatvan ember is elfér. Legtöbbjüket negyven fölött százalékolták le.” A felújítás 16 millióba került. Az önkormányzat 1,6, az izraeliek 3,9 milliót tettek bele. A többi pályázati pénz.
„Lobbizni kell. Anélkül nem megy.”
Ugyanitt, az első emeleten önkormányzati helyiségek. A kolléganők érkezésünkkor rebbennek vissza íróasztalukhoz. A polgármester az irodába tessékel. Még le sem ülünk, máris belevág. „Érdekes történet ám.” Pár hónapja még a szerb tulajdonban lévő Mappa Kft. foglalkoztatta a környék harminc leszázalékolt lakosát. Papírt hajtogattak, irattartót készítettek. De a cégvezetés közölte: nem fizet, mert felszámolási eljárás indult ellenük. „A munkaügytől kértem állásfoglalást. Szili Kati is segített, hasonló alapítványt működtet Pécsváradon. Kiderült: rég nem fizetik az emberek után a járulékot. Felszámolásról pedig szó sem volt, csupán időt akartak nyerni.” A munkásoknak fejenként három-négyszázezer forinttal tartoznak. „Áprilisban, a választások körül összejöttünk, hatvan-hetven ember a környékről, hogy keressünk valami megoldást. Elő is került Pichler Imre fideszes országgyűlési képviselő, fogalmam sincs, hogy jött ide, ki hívta. Ő uszította, cukkolta a népet: a kormány tehet mindenről, menjenek föl tüntetni Budapestre, a Fidesz állja az utazási költségek felét. Mutattam a nyilatkozatot: szó sincs felszámolásról. Azért ha akarnak, menjenek, a MSZP majd fizeti a visszautat. Így is lett. Busznyian utaztak fel Pestre, 65 ezret fizetett a Fidesz, ugyanennyit az MSZP. Göncz Kinga vette át a petíciójukat” – mosolyog.
Hatásszünet, aztán nagy hévvel folytatja. „Ezen a találkozón ismertem meg Szabó Gyurit. Szakszervezeti vezető volt a Mappa elődjénél. Jobboldali beállítottságú ember, de ha nagy a baj, van közös nevező. Izraeli a felesége, tíz évig ott is dolgozott. Mondta: ismer egy ottani céget, idehozza, vége lesz a huzavonának. El is jöttek hárman. Levittem őket a horgásztanyámra, főztem jó báránypörköltet, beszélgettünk. Hartmann úrnak tetszett a légkör, ő az ottani nemzetbiztonsági szolgálatnál dolgozik, fontos beosztásban.” Izraelből Horvátországon át szállítanák az alkatrészeket, s Baranyából terítenének. Indokolta is, miért. Ha EU-tagállamban gyártanak, jobban el tudják adni az árut. „A csipet láttam fényképen, a CIA-nak és más szolgálatoknak árulják, ott jó a piaca.” Mondták, milyen körülményeket akarnak. Az önkormányzat épületében legyen a foglalkoztató, a tisztiorvosi engedélyhez kell kézmosó, zuhanyozó, öltöző. „És riasztózzunk, rácsozzunk, mert előfordul néha betörés. Azt is kinézték, hol tudnak télen megfordulni a kamionnal. Tőlük egy informatikus lesz itt, aki velük tartja a kapcsolatot.”
Száznyolcvan embert vennének fel. Csökkent munkaképességűekkel indítanak, novembertől jöhetnének munkanélküliek is. Kéthetenként tizenöt főt alkalmaznának próbaidőre, minimálbérért. Ha megfelelnek, szerződnek velük. „Később minden megegyezés kérdése. Ötvenen jelentkeztek.”
Az izraeliek hozzájárulnak a helyi beruházásokhoz. „Ígérték, ahogy megjelennek, az meglátszik a falu képén.
Háromszor jártak itt, aztán utaztak vissza Pestre.”
Kérdezem, van-e „helyi erő”, aki már biztosan kap munkát. „Szóljatok csak a Zsuzsinak” – intézkedik Kis János. Előkerül Horváth Zsuzsanna ötvenszázalékos rokkant. Két házzal arrébb lakik. „Cipőfelsőrész-készítő voltam, rá is mentek az ízületeim. Leszázalékoltak. Meós lettem a Mappa Kft.-ben, de hónapokig nem adtak pénzt. Ez világcég, papírtól a fémig mindennel foglalkoznak. Az érzékelőkapcsolót a rendőrség használja majd, a fináncok meg a NATO. Ebbe sok minden belefér… érti, ugye?” – hunyorít talányosan. Nem értjük.
De a környéken 22 százalékos a munkanélküliség. „Nálunk tavaly száztízen voltak. Most közmunkában leapadt a számuk – mondja Kis úr. – Pedig amikor megválasztottak, meggyűlt a bajom velük. Fél nyolckor nyit a kocsma, négyig ott ültek. Hármat kirúgtam, azóta nincs gond.”
Roma családok járnak be a környékről. Kétújfalun 17 százalék az arányuk, az iskolában 38, az óvodában 52. „Ismerem mindet, rendesek.” Az utca kihalt, az idő reménytelenül megállt valahol a hetvenes évek táján. Lovas kocsi fordul, szénával megrakodva. A dinnyeárus nem tud a munkáról. „Menjenek a központba, ott érdekesebb. A dinnye? Az azér” fogy.”
Két házba is bezörgetünk: ki hallott az üzemről. Gyanakvóak. Portája előtt mogorva férfi nyírja a füvet, kikapcsolja a gépet. „Nem tudok semmit, nem is érdekel. Inkább a boltban meg a kocsmában kérdősködjenek. Ott majd nyilatkoznak.” Az ivóban három férfi tologatja a poharat. Befut a haver is. „Hajrá Fradi. Igyál egy sört, öcsém.”
Persze hallottak valamit valami izraeliekről, akik pénzt adnak rokkantaknak. A roma férfi egyedül iddogál. „Babramunka. Nem bírnám. Ötvenkettő vagyok, nem nekem való, hogy vezetéket dugdossak.” A haver átül: tudja ő, mi készül. „Ilyen golyóállományt csinálnak katonáknak. Nem akarunk ilyesmit. Itt minden munkahely megszűnt. Dobozt hajtottak, abból nem lett semmi, a pénzüket sem kapták meg. Én regisztrálva se vagyok. Alkalmizás, kaszálás, favágás.” A kocsmárosné a pultnál figyel. „Úgysem tudják precízen összeszerelni. Ilyen csökkentek. Ülni-állni se tudnak. Aki ebbe a közegbe kerül, benne is marad. A kevéske közhasznú munka se hoz semmit.
Csak burkolt munkanélküliség. Legtöbben a portájukon tartanak állatot, zöldséget ültetnek. Vannak nagyvállalkozók is, több száz hektáron. Azok terepjáróval járnak.” Kifelé utánam szól: „Nevet nem írnak, ugye?”
Harapnánk valamit, de nincs hol. Boltot sem találunk. A dinnyeárusnál gyűlnek össze páran. Nem sietős. Kétújfalu a Hartmann urat várja. „Állítólag nem engedik ki Izraelből. Felhívni sem lehet” – mondja a polgármester zaklatottan. A számot azért elkérem. Pár nap múlva, még a harcok idején, első hívásra elérjük. Nagyon feldúlt. Kétújfalu nem aktuális. Tört magyarsággal beszél. „Most minden izraelinek kell vigyázni országára. Az ellenség beteszi a rakétákat a házak falába. Minden percben lövik a civil, sok sebesült. Előbb ezt be kell fejezni.” Hívjuk a polgármestert, mit szól, de nála is van fejlemény. „A Waisbord cég igazgatósága nem vár. Úgy döntöttek: Szabó Gyuri lesz Hartmann úr helyett az ügyvezető. Végtére is az üzletet ő hozta tető alá.” Bár megbízást még nem kapott, legalább itt van. Mehet az adminisztráció.
