Forrás: Híradó

Steiner Pál Budapest V. kerületének MSZP-s polgármestere, Rogán Antal a Fidesz jelöltje

A műsorvezető Rózsa Péter: – Akkor budapestivel folytatjuk. Steiner Pál, Rogán Antal. Dobjam, adjam, vagy megszólal valaki. Egy, kettő, Rogán úr.

Rogán Antal: – Hát ha rám esett a választás. Én az elmúlt, tisztelettel köszöntöm polgármester urat, a tanévnyitók óta nem láttuk egymást személyesen. Én az elmúlt három vagy négy esztendőben polgármester urat három alkalommal is támogattam, illetve jónéhány másik dologban is, háromszor megszavaztam a költségvetést négyből. Nekem három olyan javaslatom volt, amikor a polgármester úr nem állt mellém, holott ezek utólag aztán szerencsére megvalósultak, a szociális boltok, nyugdíjasok fűtéstámogatása és a fiatalok bérlettámogatása. Sajnos mind a három alkalommal nem-mel szavazott. És meglepve láttam, hogy polgármester úr most egy interjúban új szociális boltot, több fűtéstámogatást és nagyobb bérlettámogatást ígér a következő négy esztendőre. Tisztelettel szeretném megkérdezni, hogy miért változtatta meg az álláspontját, illetve ha ez az álláspontja, akkor miért ezt nem képviselte az elmúlt négy esztendőben a szavazások során is?

Mv: – Tessék, másfél perc.

Steiner Pál: – Sosem változtattam meg az álláspontomat. 12 éve vagyok képviselő úr, önkormányzati képviselő, a szociális bolt gondolata 1994-be jött elő, méghozzá egy szocialista képviselő javaslata alapján, amiben köztünk vita volt, az egy nagyon egyszerű kérdés, az a megvalósítás módja volt, amely most is azt mondom, hogy jobb javaslat lett volna, csak akkor egy fős szavazati ….nem ez sikerült, hogy csatlakoztunk volna Angyalföld kiváló szociális bolt hálózatához, és akkor egy sokkal hatékonyabb, sokkal gazdaságosabb formáját tudtuk volna megvalósítani a támogatásnak. Egyszerűen nem igaz, hogy a szociális boltokat én nem támogattam. Mint ahogy támogatom és azt hiszem, hogy erre méltán büszke lehetek, támogattam is mindig ezeket az ügyeket, a belvárosi önkormányzatnak az országban a legfejlettebb szociális ellátó rendszere van, érdemes lenne a képviselőnek egyszer megnézni azt a közel 30 támogatási formát, amit működtetünk, nem beleszerelmesedni egyetlenegy kérdésbe, és aláírásgyűjtésre felhasználni. Ami pedig a többi formát illeti, ott is egy filozófiai vita zajlott le köztünk. Most is azt állítom, hogy azoknak kell segíteni, akik rászorulnak, Ön pedig nem a rászorultakat támogatta ezzel a formával, hanem a lakásokat, ez egy jelentős különbség. Nem az embereket, hanem a lakásokat támogatta, és úgy gondolta, hogy egy fűtéstámogatással ezt az ügyet meg lehet ….

Mv: – Köszönöm. Egy perc.

Rogán Antal: – Én azt gondolom, hogy ugyanúgy, mint minden önkormányzatnak, persze a belvárosnak is sokféle szociális támogatási formája van. Mi ezeket gazdagítani kívántuk az elmúlt négy esztendőben. A fűtéstámogatás például erről szólt, amikor a polgármester úr sajnos nem-mel szavazott, az emberek lakásokban élnek, és a lakásokat kell fűteni, nem magukat fűtik nemes egyszerűséggel, éppen ezért természetesen a fűtés támogatási forma is erre irányul. Én azt gondolom, hogy egy jó döntés volt, és sajnos, amikor viszont ezeket a szociális támogatási formákat gyarapítani kellett volna, akkor az elmúlt négy esztendőben Ön ebben nem élen járt ahhoz képest, amit örökölt az előző polgármestertől, ahhoz képest kurtított is a támogatásokon, például ma a belvárosban fele annyi ember kap ingyenes tankönyvet, mint négy esztendővel ezelőtt, és szerintem ez nem jó dolog.

Mv: – Köszönöm. Ön kérdez.

Steiner P.: – Képviselő úr, 2002 és 2004 között harmonikus volt az együttműködésünk, együtt elfogadtunk, Ön is megszavazta és valamennyi képviselő társa egy keretfejlesztési tervet, elfogadtunk egy beruházási programot, és csodájára járt az egész ország, hogy mi történik a belvárosba, semmi balhé nincs. 2005-ben történt valami, kettő dolog. Ön kampányfőnöke lett a Fidesznek, kettő, jobboldallal, szélső jobboldallal összefogott és súlyosan törvénysértő döntésekre kényszerítette az önkormányzatot.

Mv: – Letelt a kérdezési idő.

Steiner P.: – Az a kérdésem, hogy ki ezért Ön szerint a felelős?

Mv: – Parancsoljon.

Rogán Antal: – Polgármester úr, én 2003-ban, 2004-ben és 2006-ban szavaztam meg a belváros költségvetését. 2005-ben egyedül nem. 2003-ban szerepelt ebben a költségvetésben és az Ön fejlesztési tervében is, például egy beruházás, most egyet kiemelek, amit holnap fog nagy büszkén átadni a Cukor utcában. 2003-ban szerepelt benne egy körülbelül 60-70 méter hosszú utcának a díszburkolattal való ellátása. Három évig tartott, amíg sikerült ezt a problémát megoldani. Na látja, énnekem ezért fogyott el a türelmem, és ezért van az, hogy amikor a belvárosban elkészítettük a mi programunkat, itt van a kezemben, szeptember 1-e óta, mindenki megkapta, és a belváros terein is folyamatosan megvitatjuk, és ismertetjük az emberekkel, akkor annak azt a címet adtam, hogy új tempó kell a belvárosban. Lendület, rend és biztonság. Mert a lendületre szükség van, a biztonságra pedig pontosan azért, mert azok a döntések, amiket ön nehezményez, azok például a fűtéstámogatás voltak, a szociális boltok voltak és például a bérlettámogatás voltak. Szerintem ennek az emberek örültek.

Mv.: – Itt a vége.

Rogán Antal: – Ennek ellenére nem-mel szavaztak.

Mv: – Tessék, egy perce van.

Steiner P.: – Képviselő úr azt javaslom, hogy sétáljuk együtt végig azt a 70 métert, és amennyivel több, annyit tegyen be majd abba az alapítványba, amit a hajléktalanok megsegítésére ajánlottam. Nyugodtan vállalom ezt az üzletet, ami pedig az Ön véleményét illeti, akkor pontosítsunk. 2006-ba fontos volt a számomra, hogy megszavazta a költségvetést, de már nem volt többsége, 2006-ba Ön nélkül is meg lehetett volna ezt a költségvetést szavazni. 2003-ba, 2004-be pedig egyetértett a költségvetéssel, de én nem a költségvetésről beszélek. Én arról beszélek, hogy a Fidesz listáján egyébként előkelő helyen szereplő MIÉP-pel és Jobbik-kal összefogva remélem, nem azt a rendpártiságot tette magával, mint a Jobbik. Azzal összefogva súlyosan törvénysértő döntésekre kényszerítette az önkormányzatot, amelyet már azóta több hatóság is megállapított. Szabálytalan hatáskörelvonások, satöbbi. Szó sincs a költségvetésről.

Mv: – Negyed illetve 15 másodpercben, ha kíván erre reagálhat.

Rogán Antal: – Hát én csak annyit akarok mondani, hogy azt gondolom, hogyha az MSZP és az SZDSZ képviselői megszavazták volna a mi javaslatainkat, ahogy mi megszavaztuk az Önökét, akkor nem lett volna szükség arra, hogy bármilyen típusú koalíciót lehessen kötni a belvárosban, ahol sajnos egy olyan képviselő van, akit szélsőséggel lehetne vádolni, Pásztor Tibor az MSZP frakcióvezetője, az Ön munkatársa, akit most is elindítanak képviselőnek, aki a magyar önkormányzati képviselők közül 30 ezerből egyedül nyíltan zsidózott a közéletben, lezsidózta Deutsch Tamás a Fidesz képviselőjét. Szerintem ez a szélsőség, és ez nem ….

Mv: – Ez volt a párbaj a mai Kedd 21-ben. Mindjárt folytatjuk.

Comments are closed.