Forrás: MNO

Tarlós István: Emberségre és rendre van szükség Erzsébetvárosban is

2006. szeptember 1. (4. oldal)

Szabó Zsolt

Kegyelettel adózom a XX. század áldozatai előtt, római katolikusként emberséggel és békességgel jöttem zsidó testvéreim közé – mondta tegnap a Dohány utcai zsinagóga előtt Tarlós István független főpolgármester-jelölt, aki erzsébetvárosi gyalogtúráján ellátogatott a Rózsák terei Szent Erzsébet-templomba is.

Újjá kell éleszteni a régi zsidó negyedet, mert zsidó kultúra nélkül Budapest-kultúra sincsen – jelentette ki Tarlós István, a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és számos civil szervezet független főpolgármester-jelöltje, akit a Dohány utcai zsinagóga előtt egy asszony megállított azzal, hogy őt a szélsőjobboldaliak támogatják, akik kiirtották a zsidókat. – Én az együttműködés, az emberség és a békesség híve vagyok, hazudnak, akik mást állítanak. Ne hecceljék az embereket, inkább a mindnyájunkat érintő problémákról beszéljünk – kérte Tarlós, akit a Károly körúti imaházban fogadott Köves Slomo, az Egységes Magyar Izraelita Hitközség főrabbija.

Ismeretes, Tarlóst kedden az Újlipótvárosban provokálta Merker Dávid, az SZDSZ Új Generáció alelnöke, szélsőségesnek, a zsidókat elpusztítók szellemi örökösének nevezve a Jobbikot. A párt nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért feljelenti Merkert.

A főpolgármester-jelölt VII. kerületi útja a Klauzál téri vásárcsarnokba, az Almássy térre és a Rózsák terei katolikus templomba vezetett, majd találkozott Kecskés Gusztáv fideszes polgármesterjelölttel. Tarlós leszögezte: Erzsébetvárosban is rendre, tisztaságra, jobb közlekedésre, játszóterekre és parkokra van szükség, nem ideológiai harcokra.

Új tempó a Belvárosban. Lendületet, rendet és biztonságot teremtünk Belváros-Lipótvárosban – közölte tegnap Rogán Antal V. kerületi fideszes polgármesterjelölt, bemutatva a polgári oldal Új tempó nevű programját. Elképzeléseik között szerepel a sétálóutcák, bérlakások építése, a hivatali ügyintézési idő felére csökkentése, társasházi liftek felújítása, önálló közterület-felügyelet létrehozása, a szociális bolthálózat bővítése, az idősek és a fiatalok további támogatása.

Comments are closed.