Forrás: MNO

Bezárás | Nyomtatás

Modellkedésre csábították a nőket

2006. szeptember 5. 12:49

MNO

Befejezte a nyomozást a rendőrség annak a két állítólagos modellügynöknek az ügyében, akik számos fiatal nőtől csaltak ki különféle összegeket Budapesten – értesült a HavariaPress.

A két szabadlábon védekező gyanúsított – egy izraeli állampolgár és egy budapesti nő – az eddigi adatok szerint 2003- 2004 folyamán egy nemzetközi modellügynökség nevében szerveztek modellválogatásokat. A jelentkezőknek szerződést ígértek, és a bemutató anyagaik elkészítésére különböző összegeket kértek tőlük. A szerződésben foglaltaknak azonban csak látszólag, vagy egyáltalán nem tettek eleget, sőt a nyomozás megállapításai szerint a szerződések teljesítése szándékukban sem állt. A sértettek számának növelése érdekében a válogatáson részt vevőkkel elhitették, hogy egy nemzetközi divatcég magyarországi képviseletét látják el, ám ebből egy szó sem volt igaz. Az ügyben a II. kerületi kapitányság e hét hétfőn lezárta a nyomozást, melynek irataiba a sértettek – az ügyészségre való továbbítás előtt – az elkövetkező napokban még betekinthetnek.

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001-2006

Comments are closed.