Forrás: HVG

Immár a térség ügyeiben is kulcsszerepre tör Szíria, miközben a Hezbollah révén továbbra is befolyásolja a libanoni politikát.

Szíria támogatja a libanoni Hezbollah és Izrael közti fogolycserét – nyilatkozta vasárnap Damaszkuszban Jesse Jackson amerikai tiszteletes, polgárjogi harcos, miután találkozott Basar Aszad szír elnökkel (képünkön). A puhatolózást Haszan Naszrallah sejk, a Hezbollah vezetője is elismerte, az izraeli lapok pedig azt írták, a zsidó állam is kész a párbeszédre. Hét eleji lapzártánkkor úgy tűnt, akár napokon belül sor kerülhet a Hezbollah gerillái által július 12-én elrabolt két izraeli katona, illetve Izraelben raboskodó arab és libanoni foglyok szabadon engedésére.

A Hezbollah egyik fő támogatójának számító Szíria nem csupán a fogolycserében játszhat döntő szerepet, hanem abban is, hogy a 34 napos háború után lecsendesedik-e vagy újra kiéleződik a közel-keleti válság. Egyelőre nem a gyors rendezés iránti szír óhajt mutatja az a damaszkuszi bejelentés, miszerint Szíria ellenséges lépésnek tartaná, ha a tűzszünetet ellenőrző ENSZ-erők felügyelnék a libanoni-szír határt is. A fegyvernyugvásról szóló ENSZ-határozat nem írja ugyan elő a felvonulást a 375 kilométer hosszú határszakaszon, de a libanoni kormány kérheti azt. Izrael mindenképpen szeretné, ha a kék sapkások ott is ellenőriznének, megakadályozandó a Hezbollah Szírián keresztüli újrafelfegyverzését.

Damaszkusz azonban a határ lezárásával fenyegetőzött. Ezzel gyakorlatilag elvágná a külvilágtól Libanont, amelynek Szírián kívül csak Izraellel van közös szárazföldi határa. Ráadásul a zsidó állam még mindig légi és vízi blokád alatt tartja Libanont, ami tovább fokozza az arab ország Szíriának való kiszolgáltatottságát. Úgy tűnik, hiába kényszerült Szíria tavaly – 29 év megszállás után – kivonulni Libanonból, foggal-körömmel ragaszkodik ottani befolyása megőrzéséhez.

Sok szír számára a libanoni-szíriai kapcsolat “egy nép, két ország” viszonya. Damaszkusz továbbra is elutasítja diplomáciai kapcsolatok létesítését Libanonnal. A két szomszédos országnak azóta nincs formális kapcsolata, hogy a nyugati hatalmak a felbomlott Oszmán Birodalom romjain 1920-ban létrehozták a két államot. A kisebb szomszédját mindig is saját birodalma részének tekintő Szíria álláspontja szerint kettejük között oly mély a baráti viszony, hogy szükségtelen a nagykövetcsere.

Szíria libanoni befolyását jelzi, hogy több mint egy évvel a tavaly tavaszi cédrusos forradalom után sem sikerült lemondatni Emil Lahúd libanoni elnököt, Damaszkusz hű szövetségesét, holott a Fuád Szinjóra vezette bejrúti kormányban a Szíria-ellenes erők alkotják a többséget. A Hezbollah közös vezetést hozott létre a rivális Amal síita mozgalommal, a Libanon legnagyobb felekezetét adó síita közösség politikai vezetése pedig kibékült az 1975-1990-es polgárháború utolsó éveiben a szírek ellen harcoló Michel Aún maronita keresztény tábornokkal. Ezzel sikerült éket verni a bejrúti parlament Szíria-ellenes frakciójába.

Az egy évvel ezelőtti libanoni parlamenti választásoktól távol maradt Szíria-barát politikusok némelyike visszatért a közéletbe, és egyre többször bukkan fel a tévéadásokban. A Szíria kivonulása után támadt biztonsági vákuumban egy sor bombamerényletet hajtottak végre, megöltek két Szíria-ellenes újságírót és egy politikust. Számos libanoni Szíriát vádolja a merényletekért, mondván, Damaszkusz így akarja bizonyítani: Libanon képtelen az önálló kormányzásra és létre.

A Hezbollah támogatása persze annak a régi szír stratégiának is a része, hogy Damaszkusz a gerillatámadásokon keresztül gyakoroljon nyomást Izraelre az 1967-ben elfoglalt Golán-fennsík visszaadásáért. A mostani válság Damaszkusz számára annak a célnak is megfelelt, hogy újfent kinyilvánítsa Szíria történelmi ambícióját az arab világ vezető szerepére. Aszad egy múlt heti beszédében például “félembereknek” nevezte azokat a közel-keleti vezetőket – elsősorban Kairóra és Rijádra utalva -, akik bírálták a Hezbollah túszejtő akcióját. Válaszul az egyiptomi, jordániai és szaúdi sajtóban Szíria-ellenes szerkesztőségi cikkek jelentek meg.

Damaszkusz azért is megkerülhetetlen hatalmi tényezőnek tartja magát a térségben, mert a Hezbollah mellett a palesztin Hamásszal is stratégiai kapcsolatokat alakított ki. A szír főváros továbbra is menedéket nyújt szélsőséges palesztin csoportok vezetőinek, legfőképp Khaled Mesálnak, a Hamász egyre befolyásosabb keményvonalas vezérének. Aszad Teheránnal is erősítette kapcsolatait, holott az iráni atomprogram egyre komolyabb feszültséget szül a Nyugattal.

Furcsamód épp az iráni kapocs segített Damaszkusznak, hogy ne szigetelődjön el teljesen, és valamelyest helyreállítsa a – Rafik Hariri volt libanoni kormányfő tavalyi meggyilkolása után – megromlott viszonyát két hagyományos szövetségesével, Egyiptommal és Szaúd-Arábiával. Ugyanis sem Kairó, sem Rijád nem akarja annyira elszigetelni, hogy Aszadnak Teheránon kívül ne legyen más barátja – írta Dzsihad al-Khazen, az al-Hajat arab nyelvű londoni napilap vezető kommentátora.

Aszad a szélesebb nemzetközi porondon sem kényszerült meghátrálni. Washingtont most túlságosan leköti az iraki konfliktus és az iráni atomválság, ráadásul az iraki káosz arra is figyelmeztetheti az USA-t, hogy egy kikényszerített rezsimváltás Szíriát is inkább csak destabilizálná – főleg, hogy a szír ellenzék szétaprózott és gyenge. Damaszkusz egyetlen területen engedett az USA nyomásának: fokozta a szíriai-iraki határ ellenőrzését, miután Washington a szemére vetette, hogy a külföldi arab fegyveresek rajta keresztül jutnak el az amerikaiak ellen harcoló iraki ellenállókhoz.

Nem teljesen kockázatmentesek azonban e hatalmi játékok az Aszad-rezsim számára. A szunnita többségű Szíriát a muszlimok szemében eretnek alavita szekta vezeti, amelyre a legnagyobb veszélyt Irak jelenti. Nem kizárt ugyanis, hogy az iraki szunnita dzsihádisták Damaszkusz ellen fordulnak. A világi irányítású Szíriára a síita papság vezette Iránhoz fűződő kapcsolat is visszaüthet, hiszen azt közös érdekek, nem pedig azonos értékek tartják össze.

KERESZTES IMRE

Comments are closed.