Forrás: Origo

Öt palesztin, köztük legkevesebb két fegyveres halt meg hétfőn a Gázai övezetben izraeli katonai akciók következtében palesztin, illetve izraeli források szerint. A palesztin-izraeli konfliktust kirobbantó ok egy izraeli katona elrablása volt.

Újabb áldozatokat követelt a Gázai övezetben az izraeli-palesztin konfliktus, amelyet egy a palesztinok által elrabolt izraeli katona váltott ki. Különböző palesztin biztonsági szervek beszámolói szerint Gázában négy palesztin, köztük a Hamász radikális iszlámista mozgalom legalább két fegyveres tagja halt meg egy izraeli légi csapásban. Az izraeli hadsereg közlése szerint két palesztin fegyveres esett áldozatául egy légi csapásnak, kettő összecsapás során vesztette életét.

A ciszjordániai Dzsenínben vasárnap este járőröző izraeli egységek lelőttek egy palesztin civilt. Szemtanúk szerint a 64 éves férfi egy iskola biztonsági őre volt, és az izraeli katonák akkor nyitottak tüzet rá, amikor zseblámpájával rávilágított az elhaladó autóra. A hadsereg azt közölte: azután lőttek, hogy egy háztetőn észleltek egy férfit fegyvernek látszó tárggyal a kezében. Az ügyben vizsgálatot indítanak.

Izraeli katonák őrizetbe vették hétfőn Jerikóban az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai palesztin szervezet helyi vezetőjét – közölték palesztin biztonsági források. A katonák a Jerikóban lévő Akabet Dzsáber palesztin menekülttáborba behatolva fogták el Burhán Mohammed Kádot. A férfi tagja volt a Palesztin Hatóság egyik biztonsági szolgálatának, a katonai hírszerzésnek is.

Az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai fegyveres szervezet a palesztin területeken elszóródott, széles körű autonómiával rendelkező csoportokból áll, és szoros a kapcsolata Mahmúd Abbász palesztin elnök mozgalmával, a Fatahhal.

Önkritikára szólította fel a palesztinokat a Hamász-kormány szóvivője. Gázi Hamad a hétfői palesztin sajtóban közzétett cikkében. Azt írta: a palesztinoknak túl kellene látniuk az izraeli-palesztin konfliktuson, és fel kellene tárniuk belső viszálykodásaik okait is. A szóvivő úgy véli, hogy az izraeli kivonulás feletti örömükben a palesztinok elfeledkeztek arról, mi a következő lépés a Gázai övezet és Ciszjordánia teljes függetlensége felé. Nem használták ki a ritka alkalmat, képtelenek voltak előrevinni az egész folyamatot, inkább a legegyszerűbb megoldást választották: Izraelt okolták mindenért. Hamad leszögezte: cikke személyes véleményét tükrözi, nem tekinthető a palesztin kormány álláspontjának.

A palesztin hatóságok szerint ép és egészséges Gilád Salit, a palesztin fegyveresek által június 25-én a Gázai övezet határa közelében elrabolt izraeli katona. “Elmondhatom, hogy (Salit) ép és egészséges” – jelentette ki a kormányszóvivő, hangsúlyozva, hogy “folytatódnak az erőfeszítések egy fogolycsere érdekében”.

(MTI)

Comments are closed.