Az alatt a 27 év alatt, amióta az ország épített örökségének megismerése, megszeretése és megóvása érdekében győzködöm a nézőket, aránylag kevés szó esett a föld alatti, vagy onnan előkerült építészeti kincsről. (Legutóbb a Miskolc-Tapolcán kiásott romok kapcsán az idén májusban. L. a 181. adást.) Következik most a mai műsor elején egy ilyen, egy különös fölfedezés.
Szőke Mátyás (igazgató, Mátyás Király Múzeum, Visegrád):
„
Visegrád belvárosában állunk. Mögöttünk egy XIV. század végén, eredetileg főúri palotának épült épületnek a maradványai láthatók, amelyekből 1480-as években egy János nevű üveges-mester egy üvegmanufaktúrát alakított itt ki. Nagy volt ekkoriban a kereslet Visegrádon az üvegre, hiszen ezekben az esztendőkben, 1480-as években Mátyás király nem csak a királyi palotát újította föl, hanem a palota melletti Ferences kolostornak az átépítésére is költött, sőt még a Fellegvárba is egy új épületszárnyat építtetett. Ez az üveghuta Mátyás halála után is működött. 1491-ben, amikor már egy éve Mátyás halott volt, özvegyét, Beatrix királynét Ulászló – finoman szólva – kiutálta Budáról, és hát hova költözhetett a megözvegyült királyné? Esztergomba, az unokaöccséhez, aki dEste Hypolit néven ott Esztergom érseke volt fiatal kora ellenére. Ahhoz, hogy a királyné ki tudjon
Esztergomba költözni, rendbe kellett hozni az esztergomi érseki palotának az egyik szárnyát. Ehhez jó néhány ablakon üveget, ablakszemet kellett cserélni. Visegrádról rendeltek 5000 darab – ami komoly tétel volt akkoriban – ablakszemet Esztergomba a visegrádi János mestertől, aki korábban a király megrendelésére dolgozott,. Még azt is tudjuk, hogy egy Versecz és egy Bálint nevű mester volt, aki aztán ezeket az ablakszemeket ólomkeretbe foglalva behelyezte az ablaktáblákba.”
Ráday Mihály: „Egy laikus aligha jöhet rá, hogy mit lehet itt látni…”
Szőke Mátyás: „Itt az üvegolvasztó kemencének a maradványait lehet látni. Az üvegkészítés művelete nem volt egy egyszerű folyamat.
Kellett egy olyan kemence, amiben megolvasztották az üveget, ezt a kemencét legalább 1400 fokra kellett fölfűteni. Ezek a kemencék általában búbos-kemencéhez hasonló, kör alakú kemencék voltak, és ennek a kör alakú üvegolvasztó kemencének a maradványait látjuk itt meglehetősen jó állapotban. A kemencefenéken még ott van a visszamaradt, megmaradt üvegsalaknak a maradványa. A kemencének az egyik végénél valószínűleg használták a fujtatót, annak az
elfalazott nyomait lehet itt látni, s azt a kis munkagödröt, ahonnan a munkások dolgoztak. Ebben a kis munkagödörben egy kis fülkét is kialakítottak, ahol a szerszámokat el tudták helyezni. A tüzelőnyílás a másik oldalon volt. A tüzelőnyílás előtt még a kihúzott salaknak, üvegsalaknak a maradékát is meg lehet figyelni. A kemencének a belsejét, a legbelsejét egy speciális téglából építették, egy kicsit trapezoid alakú téglák ezek, amelyeknek a belső, kemence felöli végükön komoly égésnyomot látunk, illetve az üvegsalaknak a maradékát látjuk odatapadva. Az itt elkészült üveget aztán átvitték egy másik kemencébe, ahol tégelyekbe
újraolvasztották, majd megtörtént a tényleges művelet, amikor elkészítették az üvegpalackot, ablakszemet, szóval bármilyen üvegtárgyat.Az üveg 1400 fokon olvad, s ezt az 1400 fokos üveget, üvegtárgyat nem lehet a szabadlevegőre kitenni, mert abban a pillanatban elpattan. Az üveget vissza kell hűteni. A következő, a másik helyiségben lévő kemence egyik felében csak 500 fok volt. Tulajdonképpen egy hűtő-kemence volt ez az 500 fokos kemence, ahol visszahűtötték az üveget normális hőmérsékletre, illetve mikor már visszahűlt, akkor ki lehetett venni a kemencéből és akkor készült el ténylegesen az üvegtárgy.
Ebben az üvegmanufaktúrában kemence-párok vannak, tehát van egy olvasztó-kemence, van egy hűtő-kemence, aztán megint egy hűtő-kemence, és megint egy olvasztó-kemence. Tehát két-két kemence-pár állt itt. Egy komoly üzem volt ez a középkorban, ilyen városi üveghutát, ilyen kompletten, úgy, hogy mind a négy helyiségben ott vannak a kemence maradványai, nem nagyon találunk, nemhogy Magyarországon, másutt sem Európában! Egy-egy üveghutát, egy-egy kemencét nagyon sok helyen, nagyon sok alkalommal már föltártak, de hogy egy teljes üzem itt legyen a szemünk előtt, ez egy egyedülálló dolog. Nagyon fontos ipartörténeti emlék.Ez a telek jelenleg magántulajdonban van, hogy mi lesz a sorsa, nem tudom pontosan, a tulajdonosnak a szándékait annyira nem ismerem. Amit én el tudnék képzelni, az az, hogy ezt a telket az állam kisajátítja, aztán a kisajátított romterületen egy műemléki helyreállítást kellene végeznünk, ahol ezeket a viszonylag épségben megmaradt üvegkemencéket be lehetne mutatni. Ne adj Isten, még azt is el tudom képzelni, hogy párban, tehát két kemencét meghagyunk eredeti állapotban, és mellette kettőt rekonstruált formában
mutatunk be.Ez az épület a középkorban kétszintes volt – a hátam mögött lévő fal négy méter magasan megvan – elképzelhetőnek tartom, hogy a következő szintet is visszaállítjuk, ahol Visegrád-város történetét, az üvegművességnek a történetét be lehetne mutatni.”*Ha nekem lenne pénzem erre a rekonstrukcióra, bizony nem sajnálnám. Micsoda különlegessége lenne a részben visszaépített, s működés közben bemutatható reneszánsz üveghuta Visegrádnak, Magyarországnak, Európának!
Néhány hír röviden.
A nyári
városvédő építőtáborok rendben megvoltak. Az országos tábor Gyulán volt, erről be is számoltam (l. 183. adás), de volt még helyi szervezésű is sok településünkön.Sikeres volt idén is a már hagyományosnak számító, határokon átívelő összefogás: immár – azt hiszem – negyedszer dolgoztak együtt a Nógrád megyei Ságújfalu gyerekei a szlovákiai Fülek ifjúságával
Füleken.Épített örökségünk ifjú védői közül 12-en elmentek dolgozni
Torockóra Pinczésné Kiss Klára vezetésével. A táborról néhány – tőle kapott – fénykép erejéig be is tudok számolni. A Sümegről, Karcagról, Pécsről, Legyesbényéről, Bodrogkisfaludról és Ságujfaluból csatlakozó egyetemista csapat rendbe hozott egy 1877-ben épült házat a Felső Piac
soron.
„Bekeményít építésügyben a Közigazgatási Hivatal” – írta a Népszabadság július végén. Bár ez csak Budapestre vonatkozik, igazán ideje lenne, hogy minden régióban így legyen. Ugyanakkor az ellenszél is
igen erős, naponta érkeznek újabb és újabb bontásokról hírek, fogy az épített örökség.Íme egy példa Budapestről. Amikor bemutattam a Kertész utca 21. és 25. bontását (l. 179. adás), nem volt kétségem afelől, hogy a kettő között akkor még meghagyott, hibátlan házra is sor kerül, ha a befektető érdeke úgy kívánja. Nem múlt el egy félév, és már bontják a
Kertész utca 23.-at is.A sajtó képviselője is befolyásolt olykor, vagy éppen bizonytalan, a beruházó mellé álljon-e, vagy az ország örökségének védelmét segítse. Gic községben a
Veszprémi Napló például a műemlékvédelmet teszi felelőssé, amiért áll a munka kastély tatarozásánál.Győrött a Frigyes-laktanyáért (többször szerepelt a műsorban: l. az Új városvédőbeszédekben a 98. adás a 388. oldalon, 105. adás a 444. oldalon és 109. adás a 479. oldalon) egyaránt aggódnak a városvédő civilek és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal. A beruházó tudta (!), hogy védett együttesben építkezik, mégis – miután a meglévő hatból az egyik (csak az egyik)
épület felújításával éppen végzett – máris további kettőt lebontana. Folyik a csata a Leier cégcsoport vezetőivel a bontás ellen, az értékek védelméért. Képzeljék el, az egyik győri polgármesterjelölt azzal tűnik ki éppen, azzal kampányol, hogy aláírást gyűjt a műemlékek lebontása mellett!Megmozdultak a civilek Sopronban
is a tűzoltólaktanya (l. 182. adás) védelmében. A tervezett fejlesztés az értékes ház megtartásával is megvalósítható!Baján a városvédők megpróbálják megakadályozni a
Sugovica közelébe tervezett Interspar áruház megépítését.Hírt adtak a lapok arról, hogy a Lauder iskolába járó gyerekek rendbe tették Öcs község pusztulóban lévő zsidó temetőjét, és egy másik csapat: Szőke András és barátai pedig a
kapolcsit.Erről jut eszembe, az idei kapolcsi rendezvényen jelentős programot bonyolított a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal is, melyen két alkalommal magam is szerepet vállaltam. Az Örökségvölgy nevű rendezvény
programja erre az alkalomra jelent meg, akár csak a hat falu értékeit jelző völgytérkép és a hat faluról kiadott füzet, melyek a Völgyutak épületeit veszik sorra. Megjelent a Tájak – Korok – Múzeumok sorozat 729., eddig legvastagabb füzete is, melyben mind a hat falu benne van a
Művészetek Völgyében.Tokajban befejezték a sokáig üresen pusztuló, majd leégett zsinagógaépület felújítását. A holokausztot nem élte túl Tokaj és a Hegyalja településein akkor élt zsidóság. A gazdátlanul maradt templomok, a zsinagógák pusztulása megindult és a következő évtizedekben felgyorsult.
Tokaj zsinagógájának sorsáról újra és újra tájékoztatást adtam a műsorban (l. a 11., a 17., a 28. adást a Városvédőbeszédek 85., 240. és 228. oldalán és a 121. adást az Új városvédőbeszédek 580. oldalán.), az elhangzottakat felidézhetik, az eseményeket nyomon követhetik a könyveim segítségével. A megújult és kulturális központként néhány napja felavatott házról új felvételeket nem volt lehetőségem készíteni, így – kértem a nézőket – érjék be azzal a
néhány fényképpel ezúttal (amelyeket Majer János polgármester bocsátott a rendelkezésemre).
Győrben az adást követő napon van a zsinagóga ünnepélyes
felavatása. Magam is sokszor jártam ott, gyakran kamerával (érdemes fellapozni a 41. adást a Városvédőbeszédek 394. oldalán és a 80., 88., 121. adást az Új városvédőbeszédek 259., 312. és 121. oldalán. L. még itt az MTV honlapján a 176. adást).Kezdetben arról adtam képeket, hogy hogyan pusztul, aztán arról, hogy milyen törekvések indultak meg a megmentésére, aztán arról, hogy
miután egy része megújult, a munkálatok megtorpantak. Az elmúlt évben már arról számolhattam be, hogy a munka folyamatos.Az 1870-re megépült ház végre teljesen megújult. Szép munkát végeztek a restaurátorok. A ház mindkét lehetséges funkciónak meg fog felelni a jövőben. Tehát akár koncertteremként is működhet, mint már mondtam korábban, hiszen több ezren beférnek a házba, de arra is készülnek, hogy amikor szükséges, az eredeti funkciónak megfelelően működve zsidó
szertartásokat is meg tudjanak tartani benne. Ezért legyártották a tóra-szekrényt, az eredetinek megfelelő formában és a szükséges székeket is. Mindezt persze a zsidó hitközség finanszírozásában, nem a város költségén.A 2004 végén végre elkezdődött teljes rekonstrukció befejeződött az idén. Június elején megkezdődött a műszaki átadás és augusztus 28-a a hivatalos megnyitó napja. Nem térnék ki a tatarozás költségeinek
ismertetésére, nem is szoktam soha. Egy ilyen munka természetesen mindenkinek sokba került. Kevesebbe került volna, ha nem hanyagolják el évtizedekig. S ez – mint tudják, Kedves Nézők – oly sok épületünkről elmondható. Öröm, hogy ez a ház, Győr és az ország fontos építménye látogatható ismét.
Szeptember 16-17-én, a Kulturális Örökség Napjai alkalmából – amikor az egész világon kinyitnak mindenféle, egyébként nem látogatható helyszíneket, és ezeket mindannyian megtekinthetjük – az idei fő téma a „szocialista realizmusnak” nevezett művészeti, építészeti korszak, amelynek számos kormeghatározó, fontos emléke van Magyarországon, olyanok, amelyek megőrzendők – természetesen. Dunaújváros ilyen értékeiről már beszéltem korábban (l. a 166. adást), volt szó a Népstadionról néhányszor(L. az Új városvédőbeszédek 377-580. oldalain!), és lesz még ilyen még máskor is.És most beszéljünk az egyik ilyen szocialista iparvárosról, Ózdról.A közeli dombról készült panoráma felvétel jól mutatja, milyen
sokféle korban születtek újabb és újabb városnegyedek-lakótelepek. Kevesen tudják, hogy az egykori óriási gyárváros nem a Rákosi- vagy a Kádár-érában született, hanem az 1800-as évek utolsó harmadában. A Rimamurány-Salgótarján Vasmű Részvénytársaság építette és üzemeltetette a magyar ipar e jelentős
fellegvárát, amely ma – hogy úgy mondjam – erősen rozsdásodik. Épületei vagy funkciót váltottak, vagy üresen, kihasználatlanul állnak. Hősi munkásábrázolás ékíti a gyár főbejáratát, amely mögött bizonyos társaságok ma is használnak
egy-egy épületet, de jól látszik, ha megfigyelik, hogy azok a tartószerkezetek, amelyek csöveket, szállítószalagokat tartottak, ma bizony üresek, rég kiszereltek belőlük mindent. A látvány még így is lenyűgöző. Régi képek is vannak mindenről, és nemcsak a gyárról, hanem a nevezetes lakótelepekről, a közösségi- és irodaházakról, amelyeket megépítettek a tulajdonosok, a gyáróriás vezérkara.A gyár
múzeuma az 1896-ra megépült, 1912-re 15 tantermesre bővített, majd 1983-ban bezárt egykori iskolaépületben van. A Múzeumban jól láthatók, megfigyelhetők a fontosabb épületek és a környék hagyományai. Szép az 1905-re megépült Gyári fürdő makettje. 25 méteres fedett uszodája mellett száraz és nedves gőzfürdőt, melegvizes medencéket, kádfürdőket is működtettek itt.A
lakáskörülményeket is ábrázolja ez a kiállítás. És a lakótelepeket. Jellegzetes neveik a falon olvashatók: Régi kolónia, Fürdősor, Rendetlen kolónia, Hosszúsor, Tiszti-sor, Kisamerika, Újtelep, Hétes, Kisfalud, Nagyamerika, Velence, és így tovább, és ezek majdnem mind megvannak. Van olyan, amelyik nagyon lelakott, erősen pusztul, és van olyan is, amelyet teljesen rendben tartanak. A gyárral szemben épült meg a vezérigazgatói lakás és a tiszti-lakok, a tisztviselők épületei. Ha ebben a körben tovább nézelődünk, eljutunk egészen a
Kék Acél nevezetű szocialista-realista étteremépületig, amely ma is megvan, olyan stílusában, mint volt, csak éppen másra használják. Jelenleg pékség.Itt az 1898-1912 között 15 földszintes házból megépült Kisamerika sor, csakhogy mutassak valamit a Rima által építtetett lakótelepek közül. Az egyik irányban a műanyag ajtók, műanyag rolós ablakok, és a konvektorok
nem sokat javítottak a házak szépségén, meg az utca másik oldalán felépített garázs-sor sem. De látszik, hogy a házak egységes stílusban épültek, és a másik oldalon pedig az is, hogy nagyon csinosan, nagyon elegánsan épült meg az egész utcasor. Még elegánsabb a hat nagyobb, kétlakásos házakból álló
Nagyamerika, amely kényelmes, kertes, nagy villaépületek sora. Mögöttük egy másik lakótelepre, a Velencére látni, amelyet egyszer már részletesebben bemutattam ebben a műsorban, mégpedig 2000-ben (l. 119. adást az Új városvédőbeszédek 561. oldalán). Nagyamerikán az utca felőli rész az alacsonyabb, a kertek felőli, a gyár felőli oldalon pedig jól látszik a két-, háromszintes, jól lakható, téglából épült lakások sora. A barkácsolás, az átépítés több helyütt zavaró, de ezek mind kijavíthatók, a házak eredeti szépsége helyreállítható, hiszen van mit helyreállítani. Jó a rálátás innen a gyáróriásra is.A város 1905-re megépült
vasútállomása is őrzi eredeti stílusát, és vele szemben van az 1920-as évek elején szecessziós stílusban megépült Velence, amelynek jellegzetesek kétszintes házai, melyek 27 kétcsaládos és 20 négycsaládos otthonnak adtak helyet, és jellegzetes székely kapukra emlékeztető dísz-
bejárata. A pusztulás látványa zavaró lenne, ha közel mennénk, de ezzel most nem keserítem a nézőket, megtettem már 2000-ben egyszer…Vessünk még egy pillantást az iskolaépületből lett Múzeum néhány fontosabb tárgyára még. Az egyik szoba falain a képeken a Rimamurányi Vasművek vezérei, a gyárigazgatók láthatók és egy gyönyörű szecessziós serleg, amely a helyi dalárda egyik díja volt hajdanán. Egy másik teremsorban az öntés- és acélgyártás múltja, különböző jól működő, jól megfigyelhető maketteken, modelleken. Persze egy szép válogatás van ott azokból az eszközökből is, amiket a gyárban a munkások használtak. Egy másik helyiség, egy volt
tanterem falán ott van magának annak az iskolaépületnek a terve is, ahol éppen vagyunk. Sok minden megmaradt a gyár, a lakótelepek, és a művelődés lehetőségeinek emlékeiből mint múzeumi tárgy. Jó lenne, hogyha a remekül megépült városból is megmaradna ez az. De hát nem
Ózd, ahova mostanság ömlik a pénz.Az iskolaépülettől jobbra áll egy zöld épület. Ez volt az úgynevezett Nagyiroda. 1895-ben földszintesnek épült, s öt évvel később bővítették emeletessé a házat, melyben a bányaigazgatóság is helyet kapott, a
tetőtérben pedig a nőtlen tisztviselők szállása volt.Aztán következik a Kossuth Filmszínház, amely eredetileg az 1884-ben megalakult ózdi Gyári Felvigyázó- és Munkásszemélyzet Olvasó
Egyletének székháza céljára épült meg a Rimaművek költségén 1924-re. Tehát eredetileg is a művelődést szolgálta. 1140 nézőt befogadó nagyterme az ország negyedik legnagyobb színháza volt. A Kádár-korban mint Liszt Ferenc Művelődési Központ működött. A stílusából sok mindent megtartott máig. A helyi vezetőktől azt az információt kaptam, hogy ezt a házat, az
Olvasó Egylet otthonát, amely mostanában töltötte be 80. életévét, helyreállítják, megvan hozzá már a pénz legnagyobb része, és ismét megnyitják kapuit. Jelenleg raktározási célra használják a folyosót és a termeket. A nagy színházterem talán leginkább a csepeli Munkásotthonéhoz hasonlít.Az Olvasó Egylet zenekart is alapított 1895-ben, és két évre rá megszervezték a dalárdát is. Az Olvasó Egylet alapszabályában áll, hogy a cél: „a gyár felvigyázó- és munkásszemélyzetének csekély anyagi áldozat mellett szellemi és minden tekintetben magyar nemzeti irányú művelődésére, szív- és kedélynemesítő társalgásra és szórakozásra alkalmat
nyújtani.”Az emeleti díszes folyosó és az összes nagytermek mindegyikében ott vannak az eredeti csillárok, egyetlen falikart loptak el az elmúlt időszakban, remélem pótolható.Lépjünk át a következő épületbe, amely szintén a gyár főkapujával szemben áll: ez az ózdi gyár
Tiszti Kaszinója volt. 1884-ben kapott itt helyet a négy évvel korábban megalapított intézmény. Ez is jó állapotban megvan. Bizonyos átalakítások látszanak, de azok itt is helyreállíthatók, ha úgy adódik. A lépcsőházban van egy választófal, jól látszik, hol. A házból így leválasztott részben működteti Ózd városa a Zeneiskolát.Hatalmas tükrök, a magyar kohászat, vasipar nagy múltjára emlékeztető szobrok, gazdagon felhordott stukkók tömege mindenütt. A II. világháború után volt Pártoktatók Háza,
Technika Háza, Marxista-leninista esti iskolák és nagyobb értekezletek helyszíne a nagy tükörterem.Szívesen ajánlottam volna fogadást, kedves Nézők, hogy amikor azt ígérem, Ózdról fogok beszélni, önök biztosan nem gondoltak arra, hogy ilyen díszesen megépült házakat fognak látni a „Vas és Acél
Országában”.Kocsik László, aki bennünket Ózdon kalauzolt, és köszönhetjük neki, hogy mindent megnézhettünk, rendelkezésünkre bocsátott néhány régi felvételt is. Az egyik sorozat az ózdi munkás-olvasóról szól néhány II. világháború előtti képpel, leginkább a születésének időpontjából, tehát a 20-as évek elejéről. A másik sorozatban a
Tiszti Kaszinót, tehát a ma részben rendezvények céljára, részben a zeneiskola működésére használt épületről tudok mutatni néhány korabeli dokumentumot. Szerintem nagyon érdekesek.Úgy gondoltam, ha már ezen a környéken járunk, megmutatok két szép kis templomot is. Az egyikre van idő ebben az adásban. (A másikra, Kissikátor kerek templomára majd máskor kerül sor.)A korábban önálló falu neve:
Szentsimon Ózdhoz tartozik. A templomról tudni kell, hogy első változatában az 1200-as években épült Simon és Júdás apostolok tiszteletére. Később megmagasították, kapott félköríves, boltozott szentélyt, s a tetejére nyolcszögű huszártornyot is.A belső térben különös érték a mennyezet, és a falakon az 1948 és
1960 között folyó felújítás során megtalált, feltárt 13. századi és 15. századi freskómaradványok. A vakolat alól feltárt képek közül a korábbi Keresztelő Szent Jánost, a későbbiek a sárkánnyal küzdő Szent Györgyöt, a királyok imádását fogadó Madonnát és a megfeszített Krisztust ábrázolják. A
freskók megtalálásának története az, hogy az 50-es évekbeli tatarozáskor eldőlt a létra, megkarcolta a falat, és egyszer csak kiderült, hogy ott, ahol nem vezették a falba vésve a villanyt, vagy nem építkeztek egy későbbi időszakban, megmaradtak a fantasztikus minőségű freskók, amiknek a feltárása és – kiegészítés nélküli – konzerválása eltartott bizony sok-sok évig. A szentélyben megmaradtak az eredeti boltozatok, a főhajóban pedig fakazettás pótlás került a mennyezetre 1650-ben. A
szószék egyidős a főoltárral, 1687-ben készültek el.A 24 nagyméretű tablóból álló kazettás famennyezet egységes, késő-reneszánsz mestermű, amelyben – mint írja a szakirodalom – még élnek a gótikus elemek is. A latin nyelvű írott szövegek a mennyezeten jól olvashatók. Az egyik megörökítette, hogy Stephanus Lévay és Stephanus Comaromy, vagyis Lévay István és Komáromy István készítették a kazettákat 1650-ben.Szóval: kicsi templom, nagy élvezet –
mondhatnám, nagyon jó dolog itt körülnézni. Még az orgona, vagyis a karzat fölött is roppant jók a restaurált mennyezeti festések. Ez például Mák Miklós, Baly János és Bíró Albert – ahogy írva van – „akkor beli bírák és polgárok” nevét örökíti meg 1650-ből. Ezek a mák motívumba rajzolt fejecskék különösen helyesek. Ha véletlenül Ózdon
járnának, ne véletlenül, szándékosan menjenek el Szentsimonba, és nézzék meg a templomot!Legrégebbi kép talán az, amit a templom külső falának vakolatában fedeztek fel. Feltehetően Keresztelő Szent Jánost ábrázolja ez a belül, a bejárat fölé képkeretbe foglalva kiakasztott freskódarab.
Tisztelt Nézők, szeptembertől, az
őszi adásrendtől 30-ról megint 25 percre változik a városvédő műsor adásideje.A műsorral legközelebb szeptember 24-én jelentkezünk. És változatlanul kérem, szeressék, védjék az ország épített örökségét!
