Forrás: Magyar Rádió

A libanoni titkosszolgálatok is segítették német kollégáikat a meghiúsult vonatrobbantás tettesének elfogásában.

A meghiúsult nagy németországi terrorakciók elkövetői különböző iszlámista csoportok tagjai voltak – mondják az itteni belbiztonsági erők vezetői. Kedden megjelent újságnyilatkozataikban egyúttal megjósolják, hogy nagyon hamar kezükre fog kerülni a másik gyanúsított. A másik – vélhetőleg szintén arab fiatalember, aki a már letartóztatott társával együtt nagy erejű robbanószerkezeteket tartalmazó bőröndöket helyezett el vasúti kocsikban. A pokolgépek – egyelőre nem eléggé tisztázott okokból – nem robbantak fel.

Mint most a hatóságok kiszivárogtatták, a libanoni titkosszolgálattól kapott tippnek köszönhetően fogták el a múlt hét végén az egyik gyanúsított terroristát. A huszonegy éves fiatalember hazatelefonált Libanonba, beszélgetését az ottani belügy lehallgatta és azonnan „leadta a drótot” német kollégáinak.

Ezeknek a vélt terroristáknak szoros kapcsolataik voltak egy, a Közel-Keleten és a nyugat-európai térségben is működő, az itteni szóhasználat szerint iszlám-fasiszta csoporttal, a Felszabadítás Pártjával. Ez célul tűzi ki, hogy Izrael felszámolása után egész Palesztinában és még azon is túl egy Allah nevében irányított vallási állam jöjjön létre.

Zentai Péter (Berlin)

Comments are closed.