Forrás: Magyar Rádió

A libanoni békefenntartó erők mielőbbi felsorakoztatását kérte az ENSZ egyik főtitkárhelyettese azoktól az országoktól, amelyek katonákat küldenek a kontingensbe.

Mark Malloch Brown szerint a késlekedés a közel-keleti harcok kiújulásához vezethet. Az ENSZ reményei szerint 10-15 napon belül 3000-3500 békefenntartó érkezik meg a dél-libanoni térségbe. Ezek a katonák alkotnák a majdani kontingens előőrsét.

Eddig hat ország tett konkrét fölajánlást az ENSZ-erők megerősítésére. A világszervezet békefenntartóinak munkáját segíti majd a libanoni hadsereg 15 ezer katonája is, akik közül több százan már megérkeztek a Litáni folyó térségébe, és fokozatosan átveszik az izraeli hadsereg által korábban elfoglalt dél-libanoni területek ellenőrzését.

Közben a bejrúti repülőtéren a háború kezdete óta először szálltak le utasszállító gépek. Ezzel megszűnt a Libanon feletti izraeli légi blokád, a tengeri zárlat azonban egyelőre fennmarad.

Lelőttek két palesztint Betlehemnél

Izraeli katonák lelőttek két palesztin harcost a ciszjordániai Betlehem közelében – közölték palesztin biztonsági források. Az izraeli hadsereg szóvivője szerint mindketten az Iszlám Dzsihád palesztin szervezet tagjai voltak. Az izraeli katonák le akarták tartóztatni a palesztin fegyvereseket, mire azok tüzet nyitottak – mondta az izraeli katonai szóvivő.

Korábban az izraeli légierő bombázott egy állítólagos fegyvergyárat a Gázai övezetben. Izrael szerint az üzemben olyan rakétákat gyártottak, amelyeket aztán a zsidó állam területére lőttek ki. A légicsapásban legkevesebb három palesztin megsebesült.

MR

Comments are closed.