A libanoni síita szervezet közölte: ha az izraeli katonák területünkön maradnak, örökké céltáblák lesznek
Irán és Szíria jelentős segítséget nyújtott a Hezbollahnak „Izrael feletti győzelméhez” – jelentette ki a libanoni síita szervezet politikai tanácsának egyik tagja egy orosz napilapban csütörtökön megjelent nyilatkozatában.
„Ők a szövetségeseink és erre büszkék vagyunk. Ezek az államok jelentősen hozzájárultak Izraelen aratott győzelmünkhöz” – mondta Ahmed Melli, a Hezbollah politikai tanácsának tagja.
„Nem bízunk az ENSZ-ben” – válaszolta Melli a 15 ezer kéksapkás Dél-Libanonba telepítésére vonatkozó kérdésre. „Természetesen elfogadjuk a békefenntartó kontingenst. De miért nem vezénylik őket a határ izraeli oldalára is, és nem csak a libanonira?” – kérdezte a síita párt tisztségviselője.
Izrael és az Egyesült Államok rendszeresen azzal vádolja Iránt, hogy felfegyverzi és anyagilag támogatja a síita szervezetet, amit Teherán tagad.
Melli úgy nyilatkozott, hogy a Hezbollah nem vesztette el „száznál több harcosát” a konfliktus több mint harminc napja alatt. Közölte azt is, hogy a Hezbollah tartani fogja magát az ellenségeskedések beszüntetéséhez, „ha az izraeliek kivonják csapataikat és feloldják blokádjukat”.
„Ha az izraeli katonák területünkön maradnak, örökké a Hezbollah céltáblái lesznek” – figyelmeztetett Ahmed Melli.
Izvesztyija/AFP/MTI/hirado.hu

