Az olaj-, illetve a vízvezetékek ellenőrzése feletti jogokért is folyik a harc Libanon és Izrael között – állítja Hasszán bin Talál (59 éves), a jordán uralkodóház tagja, nem titkolva, hogy országa haszonélvezője a konfliktusnak.
HVG: Mire ez az interjú megjelenik, életbe lép az ENSZ Biztonsági Tanácsának tűzszüneti határozata. Milyen reményeket fűz a libanoni háborút lezárni hivatott béketervekhez?
H. b. T.: Egy tűzszünettel akár hosszú távon is elérhető az ellenségeskedések beszüntetése. Az ENSZ-erők felállítása azonban várhatóan nagy ellenállásba fog ütközni, mert a rendezésbe nem vontak be minden érintett felet. Szíriát és Iránt nem hívták meg a tárgyalóasztalhoz, márpedig ott lett volna a helyük. Az amerikai külügyminiszter többször utalt rá, hogy a Hezbollah Szíria és Irán megbízásából kezdte el a háborút. Ezért is érthetetlen a mellőzésük. Annak idején a balkáni rendezésnél mindenkit, Tudjmant, Milosevicset és Izetbegovicsot egy asztalhoz ültettek le, szerintem most is ezt az utat kellett volna járni. Persze aligha mellékes körülmény, hogy a Libanon elleni háború az amerikai-izraeli érdekeket tágabb értelemben is szolgálja a Közel-Keleten.
HVG: Arra céloz, hogy a háttérben nagyobb tétek forognak kockán?
H. b. T.: Bár nem vagyok vevő a konspirációs elméletekre, a világhálón is megjelentek elgondolkodtató elemzések például arról, hogy a háború kezdete talán nem véletlenül esett egybe egy igen jelentős beruházással, a Kaszpi-tengert a Földközi-tenger keleti medencéjével összekötő olajvezeték felavatásával. Az azerbajdzsáni-grúz-török vezetéket, amely napi több mint egymillió hordó kőolajat szállít a nyugati piacokra és Izraelbe, július 13-án nagy hírverés nélkül, szinte észrevétlenül avatták fel. Az ünnepségen – a törökországi Ceyhan kikötőben – magas rangú brit, amerikai és izraeli politikusok és az üzletben részt vevő nagy nemzetközi olajtársaságok, köztük a brit BP képviselői is jelen voltak. Elemzők szerint Izrael a Földközi-tenger keleti medencéjének partvonalát azért is akarja ellenőrzése alá vonni, hogy ezáltal hozzájusson a Kaszpi-tengeri olajhoz, amit aztán a vörös-tengeri Eilat kikötőjéből továbbexportálhatna az ázsiai piacok felé.
HVG: Vagyis megint az olaj állna a háttérben?
H. b. T.: Az olaj és a víz. Izrael ugyanis egyúttal vizet is nyer, mivel egy másik vezetéken keresztül a Tigris és az Eufrátesz folyókból azt is szállítanak neki Törökországból. Márpedig a víz nagy kincs ebben a térségben. Sokan vélik úgy, hogy a következő arab-izraeli háborúkat a víz miatt vívják majd. A libanoni Litani folyó szerepe ebből a szempontból is fontos lehet. Szerintem épp a Litani közelsége lehetett az oka, hogy Izrael nem használt fel támadásaihoz vegyi fegyvert vagy egyéb fertőző szert, nehogy szennyezze a vizet mint értékes stratégiai természeti kincset.
HVG: Nyugati elemzők szerint a közel-keleti konfliktusok egyik oka, hogy a régió országaiban nem vert gyökeret a demokrácia. Mit gondolnak erről a muszlim országok vezetői, s egyáltalán, mennyire egységesek?
H. b. T.: A populisták, köztük az iráni elnök és a Hezbollah vezére, Naszrallah sejk, egymással is vetélkednek. Az al-Káida például szemben állt a Hezbollahhal, főleg azon az alapon, hogy a Hezbollah síita szervezet. A libanoni események nyomán azonban ma az al-Káida a Hezbollah eredményeit is elismeri és támogatására érdemesíti. A Libanon elleni háború egységesebbé teszi a muszlimokat, sőt ma már a szunniták és siíták fokozatos közeledésének lehetünk tanúi. A legfontosabb feladat valóban a demokrácia eszméjének a terjesztése lenne, elsősorban a legalsóbb rétegekben. A szegénység ugyanis a radikálisok legjobb terrénuma. Ezért is érthetetlen, miért fogadtak el az olajtermelő országok a libanoni háború alatt egy 4,6 milliárd dolláros fegyvervásárlási csomagot ahelyett, hogy ezt az összeget egy regionális társadalomfejlesztési programra szánnák.
Az interjú második része
HVG: És hogyan tudja Jordánia – az Egyesült Államok egyik legszorosabb arab szövetségese – a demokráciát összeegyeztetni államformájával, az abszolutista királysággal?
H. b. T.: Az a vágyálmom, hogy Jordániában a norvég királysághoz hasonló berendezkedést fogjuk megvalósítani: a monarchia képviseli a morális hatalmat, és nem vállalja a világi intézmények, a hatalmi ágak, a kormányfő, a kabinet, a parlamentáris rendszer felelősségét. Eszerint az elv szerint a parlamentnek minden népcsoportot magában kellene foglalnia, azaz nemcsak a jordániaiakat, hanem azokat a palesztinokat is, akik jordán állampolgárságot szeretnének. A részvételi demokráciát az állampolgárság megadásával lehetne és kellene ilyen módon erősíteni. Mindezek megvalósítása után Izrael többé nem mondhatná, hogy övék az egyetlen demokrácia a térségben.
HVG: Jordániában mennyire tartanak a szélsőséges iszlám megerősödésétől?
H. b. T.: Hagyományaink alapján tiszteletteljes kapcsolatot tartottunk fenn a Muszlim Testvérek szervezetével egészen 1989-ig, amikor ez a csoport még elég nagy parlamenti frakcióval is rendelkezett. Ám a Hamász és a többi irányzat megjelenésével a régi vezetés, az idősebb generáció már nem képes a fiatalokra komoly befolyást gyakorolni, ennek egyik következménye a vallásos militarizmus terjedése. Ugyanakkor a társadalom rétegződése is változóban van: a gazdagok még gazdagabbak lesznek, a középosztály viszont gyengül. Irakból, ahol etnikai tisztogatás folyik, az utóbbi években ötvenezren, főleg a keresztény középosztályhoz tartozók vándoroltak be hozzánk, akik zömmel az iszlám veszély növekedése miatt hagyták el otthonukat. A Nyugat ugyanakkor hajlamos megfeledkezni arról, hogy a kereszténység bölcsője itt van, és születésétől kezdve osztozik e térség sorsában. Egyszóval én is tartok fenyegető veszélytől, amit a Libanonban előállt helyzet csak tovább erősít.
HVG: Mivel magyarázható ön szerint a Nyugat által terroristának tartott Haszan Naszrallah, a Hezbollah vezetője növekvő népszerűsége?
H. b. T.: Naszrallah a megfiatalodott iszlám szimbóluma. A terror elleni háború során sokszor tűnt úgy, hogy az al-Káida jelentős vereséget szenvedett, például amikor Zarkavit, a terrorszervezet iraki szárnyának vezetőjét megölték. Ám a százfejű hidra esetéhez hasonlóan, a szörnynek minél több fejét levágod, annál több nő helyette, vagyis a helyzet nem sokat változott. Naszrallah szerint mindegy, hogy ma ő nyer vagy veszít, a végén mégis az nyer majd, amit ő képvisel. A térség kormányainak, biztonsági szolgálatainak végre fel kellene ébredniük. A riadót már megfújták. A libanoni események hatása, a „libanonizáció” az etnikai, vallási, szektás ellentétek kitörésével az egész térségre kihat majd.
HVG: És mivel lehetne megnyugtatni a kedélyeket az arab világban? Ismer valamilyen, a térségben is használható mintát?
H. b. T.: Az arabok helyzetét illetően a reális alternatíva a kantonizáció. Ez azt jelenti, hogy az itt élő népek számára – békés úton – autonómiát kellene biztosítani. A baszkok példáját felhozva a spanyol kormányt említeném, amely az ETA támadásai miatt nem bombázta le a baszkok infrastruktúráját. Vagy mondhatnám Írország példáját is: az angol kormány az IRA terrorakciói miatt nem bombázta az írek országútjait.
HVG: Progresszív gondolatok, de mindent összevetve Jordánia gazdaságilag akár a libanoni háború nyertese is lehet.
H. b. T.: Habár röstellem, ez valóban így van. Be kell vallanom, Jordániának – az iraki befektetők révén – például haszna származott az iraki háborúból. A libanoni pusztítás miatt pedig a mi turizmusunk fejlődik, ha úgy tetszik, a háborúzó felek kárára. De ez nem miattunk alakult így.
BŐHM ÁGNES / AMMÁN
